Országgyűlési napló - 2006. Az Országgyűlés alakuló ülése
2006. május 16 (1. szám) - A miniszterelnök-jelölt felszólalása: - ELNÖK (Dr. Szili Katalin):
36 mindahány an vagyunk, azt érezhessük ebben az országban, hogy bár sokféleképpen gondolkodunk, vitáink vannak az élet sok dolgáról, de ez így van rendjén. De van egy közös haza, ez a haza a harmadik Magyar Köztársaság, alkotmányos rendje pedig működteti az állam bony olult intézményrendszerét, és a kormány viseli azt a felelősséget, amely messze kiterjed választóin túlra, kiterjed valamennyi magyar állampolgárra, és kiterjed a magyar nemzet valamennyi tagjára. Világos, demokratikus elkötelezettség; világos, demokratiku s program. Azt gondolom, hogy ennek a programnak megfelelni, ezért tenni, ezért áldozatot hozni nagyszerű dolog. Nagyszerű dolog magánemberként, és azt kell önöknek mondjam, nagyszerű dolog politikusként. Arra fogok törekedni, hogy ünnepi kijelentéseink és hétköznapi cselekedeteink között ne legyen nem nagy űr, hanem semmilyen űr sem. Arra fogok törekedni, hogy Magyarországon fel lehessen szabadítani mindazt a tehetséget, amely itt van ebben a fantasztikus nemzetben. Arra fogunk törekedni közösen, szociálde mokraták és liberálisok kormányában, hogy olyanná formáljuk az államot, amely nem nehezéke a cselekvésnek, hanem szolgálója az előrejutás vágyának. A reformok kormányát szeretném vezetni. A reformok kormányát, amely átalakítja az állam működésének sok terü letét, a közigazgatást, átalakítja a közszolgáltatások széles rendszerét, benne elsősorban az egészségügy világát, és olyan új reformoknak is nekikezd, mint a szociális intézményrendszer átalakítása vagy éppen a nyugdíjrendszer átalakítása. (19.10) Igen, é s közben azt akarom, hogy Magyarországon mindenki értse: nemcsak lehet, hanem érdemes is megküzdeni, hogy Magyarország a polgárainak tehetségéből épül, és az állam ebben partner tud lenni, segíthet, hogy mindenki megvívhassa a maga küzdelmét, és hogy olyan országot teremtsünk, ahol nemcsak a legerősebbeknek, a legtehetségesebbeknek teremtődik meg a felemelkedés lehetősége, hanem mindenkinek, hogy tudjuk nyújtani a kezünket sokakért. Ilyen országot! Hogy nem lesz könnyű? - biztos. Hogy fogunk hibázni? - most mondhatom önöknek: egészen biztos. Hogy fogunk tévedni? - igen. Azt szeretném, ha bátorítanának bennünket majd döntéseinkben, és mi pedig képesek lennénk arra, hogy döntéseink túlnyomó többsége utólag is jónak bizonyuljon, és azt mondják majd rólunk, hogy megtették, nagy többségében jól, a hazáért, tisztességes magyar emberként, európaiként, akik azt is értették, hogy Európa megformálásában, a környék európai uniós integrációjában felelősség vár rájuk, hogy már nemcsak alkalmazkodni, hanem változtatni kívá nnak Európán, hogy messzi világgal kívánnak együttműködni, kinyitják ezt az országot. Kinyitják, mert tudjuk, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ne csak védekezzünk, hanem ebben a nyitott országban nagyobb biztonságot, több lehetőséget teremtsünk sokak s zámára. Értem a feladatot. Legjobb tudásom, tisztességem alapján meg kívánok neki felelni. Demokrataként, hazafiként, büszke szociáldemokrataként, de olyanként, aki nemcsak elismeri, hanem tiszteletben tartja mások eltérő meggyőződését, azokét, akik liberá lisok, azokét, akik konzervatívok. A magyar nemzeti trikolór három színe azt is kell hogy jelentse nekünk, demokratikus politikusoknak, hogy együtt nem kevesebbek, hanem többek vagyunk, belőlünk áll a haza. Kiabálni egymásra kígyótbékát, őszintén szólva, nem nagy politikai tett. Több mint balgaság. A nemzeti erőforrások olyan pocsékolása, amelyre nincsen időnk. Neki fogunk állni, mához két hétre a szociáldemokraták és a liberálisok közös programját benyújtom az Országgyűlésnek. Olyan programot, amely a haz a javát szolgálja, a haza polgárainak javát szolgálja, olyan programot, amely lehetőséget ad, hogy egy sikeres és erős Magyarországot teremtsünk. Magyarországért és a köztársaságért! Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Szórványos taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban. - Gyurcsány Ferenc odalép és kezet fog dr. Hiller Istvánnal, Kuncze Gáborral, dr. Dávid Ibolyával, dr. Orbán Viktorral és dr. Semjén Zsolttal.) ELNÖK (Dr. Szili Katalin) : Köszönöm szé pen, miniszterelnökjelölt úr.