Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 6 (285. szám) - Az ülés megnyitása - Képviselői vagyonnyilatkozatok benyújtásáról - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
13 vetélkedő álláspontok küzdelmébe n, miközben teljesen világos, hogy fontos dolgok fognak eldőlni a következő hónapokban. Mi, politikusok segíthetjük az ő dolgukat, meg hát nehezíthetjük is. Rajtunk áll. Hogyan tudunk nekik segíteni? Hát elsősorban úgy, hogy ebben a sok bonyolult kérdésben , amelyből összeáll egy ország, a családtámogatástól a munkahelyteremtésig, megpróbálunk nem egyszerűen csak jelszavakat mondani. A jelszavakat már ismerik, tudják. Mi időnként talán a szükségesnél többet is teszünk azért, hogy jól meg tudják ezeket jegyez ni. De kinek van igaza? Honnan lehet tudni, hogy amikor vitatkoznak egymással pártok és politikusok, akkor hol is van az igazság? Gyanítom, hogy van nekünk ebben felelősségünk, hogy segítsünk. Talán úgy tudunk segíteni, hogy lejjebb megyünk a jelszavak vil ágánál, hogy részleteket is elmondunk, hogy beavatjuk őket, hogy megfogalmazzuk a dilemmáinkat. Mert hát, bár sokszor ezt nem érzik a választók, sok esetben majdnem annyi kétely gyötri a politikust, mint amennyi magabiztossággal mondja, hogy merre van az ú t. Én továbbra is rendíthetetlenül abban hiszek, hogy egy darab nagy titok, egy darab megoldás, ami máról holnapra mindent megváltoztat, csak csettinteni kell egyet, és akkor minden szebb lesz, ilyen nincsen. Ha lenne ilyen nagy titok, akkor nyilvánvalóan már alkalmazták volna. Inkább az az igazság, hogy nagyon bonyolult dolog egy országot együtt tartani és segíteni, hogy élhesse a maga életét, és ezt sok egymásba kapaszkodó lépéssel lehet megtenni. Például úgy, ahogyan ezt a száz lépés politikájában tettük . Nem egy nagy reformmal, hanem sok egymást kiegészítő lépéssel. Családtámogatásban igazságot tenni, munkahelyteremtésben új eszközöket alkalmazni, új földosztást hirdetni, elindulni az egészségügyi reform előszobájába, megmozdítani az országot. Szerintem ez a helyes út. Na persze ahhoz, hogy legyen közöttünk megállapodás, hogy mit kell tenni, például tudni kell, hogy milyen helyzetben is van Magyarország. Hát ebben sem túlságosan könnyű megállapodni! Ahogyan látom a plakátokat országszerte, ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy kinek is van igaza. Márpedig a legtöbb kérdés, amelyről mi, politikusok beszélünk, lényegesen összetettebb, mint ahogyan ezt a plakátok nekünk üzenik. Bár hát van olyan ügy - ilyen például a munkahelyteremtés kérdése , amelyben legalább annyiban van egyetértés közöttünk kormánypárti és ellenzéki képviselők között, hogy ez egy fontos kérdés; hogy egy ország akkor élhet nyugalomban, egy ország akkor élheti azt meg, hogy jól mennek a dolgai, hogy ha aki akar, az tud dolgozn i, és nemcsak tud dolgozni, de a jövedelmei a maga számára, a családja számára elfogadhatóak és kielégítőek. Ezen túl persze már van vita ellenzék és kormány között. Van abban vita, hogy mi is történt az elmúlt években. Nem akarok nagyon mélyre menni, túls ágosan messze vezetne ez a kérdés. Csak azért fogalmazom meg mindezt, hogy érzékeltessem, nem egyszerűen a képviselőknek - mert ők, ha időnként úgy is tesznek, mint ha nem tudnák, ők nagyon is pontosan tudják, hogy mennyire bonyolultak itt a háttérben lévő folyamatok , hanem inkább a nézőknek, a rádióhallgatóknak. Egy példát említve, jól lehet látni, hogy 1998 és 2000 közepe között folyamatosan növekedett a foglalkoztatás. Ez 2000 közepéig igaz, ’98 és 2000 közepe között. Ott meg megállt. Egész egyszerűen 2000 második felétől - nyilván az akkori kormány is megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen - nemcsak hogy nem növekedett a foglalkoztatottság, hanem elkezdett csökkenni. Egy hosszú, hároméves időszak történik Magyarországon, ami eltart 2003 elejéig. Két kormány időszaka; jó két év az előző kormányé, egy év a mi kormányzási ciklusunk. És bármennyire is tesznek a kormányok ezt vagy azt, nem növekszik a foglalkoztatás, sőt csökken. 2003 elejétől elindul egy másik folyamat: növekszik a foglalkoztatottság. Egyre többen indulnak neki azok közül, akik már lemondtak arról, hogy lesz munkájuk, és elkezdenek munkát keresni. 150 ezer ember azok között, akik már lemondtak arról, hogy lesz munkájuk, elindul. 150 ezer! Ennek több mint fele aztá n munkát talál; 76 ezren. 76 ezerrel dolgoznak ma többen, mint 2002ben. A másik fele - picivel kevesebb, mint a fele , 74 ezer ember nem találta a munkáját, de keresi, nem adja fel, regisztráltatja magát, sorban áll. Állásinterjúkra jelentkezik, pályázat ot küld, és hát újra és
