Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
249 DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP) : Elnök Úr ! Tisztelt Ház! Ékes képviselőtársam megkönnyítette a dolgom, mert annyira tiszta szívből hozta fel az érveket, hogy miért kell a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács, ami egyébként voltaképpen pontosan amelletti érvrendszer volt, hogy miért kell a Nemzeti Vidékp olitikai Tanács. Azt gondolom, hogy 2006. január 30án 22 óra 10 perckor a kormány javaslatát elkezdte tárgyalni a parlament a Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról, és ez mindenféleképpen előrelépés, hiszen 16 év óta nem történt ilyen. Az igaz, hogy a december i konszenzus közeli változathoz képest a tárcaközi darálóban számos fogyatkozást szenvedett ez a javaslat. Hozzáteszem egyébként, hogy decemberben nem volt hivatalos négypárti egyeztetés, Glatz Ferenc akadémikus úr a Párbeszéd a vidékért mozgalomban részt vevő, megjelenő képviselőket mind a négy frakcióból összehívta. Az utolsó két megbeszélésen már, amiből a legutolsón a Fidesz képviselői nem jelentek meg, frakciómeghatalmazással tárgyaltunk, és valóban a decemberi változat erőteljesebb Nemzeti Vidékpoliti kai Tanácsot hozott létre. Egyébként amennyiben esélyt látnak arra - és ezt Lengyel Zoltán úrnak mondom , hogy valóban konszenzust tudunk létrehozni abban négypárti frakciós egyeztetéssel a következő hetekben, hogy visszahozzuk az erőteljesebb pozíciókat, például megerősítsük a feladatkörét, ne ennyire kormányfüggővé tegyük a Vidékpolitikai Tanács működését, hanem sokkal önállóbb javaslattételi joga legyen, legyen az a vidékpolitika agorája; amennyiben vissza tudjuk hozni azt, hogy egy sajátos korporatív j elleg felvállalása ugyan nincs a magyar közjogban - mondja az Igazságügyi Minisztérium, de miért ne legyen benne? , hogy a mindenkori parlamenti frakciók képviselői is vegyenek részt állandó tagként ebben a testületben… - hiszen ha a politika kívül van, a kkor ebből egymásnak kerítésen átkiabáló testület lesz. Néhány más ponton is azt gondolom, hogy nem olyan nehéz néhány nap alatt megcsinálni módosító javaslatokat, és bizottsági javaslatra később is van idő, hiszen a decemberi konszenzus közeli szövegből c sak vissza kell emelni, át kell emelni a javaslatba néhány pontot. Ha a kormány azt látja, a kormány vidékpárti empátiával jobban felruházott része eleve ezt támogatni fogja, de a kormány többi része is látja ezt, élén a miniszterelnök úrral, egészen bizto s vagyok benne, hogy jelentősen visszamenthetők ebbe a javaslatba a korábbi elképzelések. Akkor pedig megér annyit a dolog, hogy esetleg még egy hetet rászánjunk, és rá is szánhatunk, hiszen azt sem tartom kizártnak, hogy amennyiben a képviselőcsoportok úg y látják, hogy ebben megegyezés lehetséges, akkor erre még egy hetet rá lehet ülésezni ahhoz, hogy ez meglegyen, mert nem akármiről van szó. Hiszen ha most nem alakul meg a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács - legyünk reálisak! , biztos vagyok benne, hogy az ú j kormány az év végénél hamarabb ezt nem tudja létrehozni. Akkor már ez a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács tud befolyásolólag hatni a következő évi költségvetési törvényekre, adótörvényekre, és nem tud bekapcsolódni a 2007ben az Unióban induló új vidékpoliti kai ügyekbe. (22.40) Tehát ezért, ha késett is történelmileg az egész, mégis nagyon fontos, hogy minél hamarabb meglegyen. Az egésznek egyébként a genezise hosszan ragozható, hiszen a vidékpolitikának vannak Magyarországon előzmé nyei. Mindenesetre a Medgyessykormány volt az első, ahol kísérleteztek azzal, hogy egy tárcaközi vidékpolitikai koordináció megvalósuljon, létrejött egy vidékpolitikai titkárság, egy vidékpolitikai kormánymeghatalmazott. Ez aztán elgyengült, feldarálták a különböző ágazati bürokráciák. És ez nem a politikától függ, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, egyszerűen annyira beágyazódott a magyar kormányzati rendszerbe és önkormányzati rendszerbe az ágazati szemlélet, hogy egy egységes, ágazatokon átnyúló vidék politikának a szervezeti létrehozása óriási ellenállásokba, tehetetlenségi nyomatékokba, szemléleti akadályokba, tradíciókba, vélt és gyakran hibás vélekedésekbe ütközik. A Gyurcsánykormány megalakulásakor létrejött egy vidékpolitikai tanácsadó testület, ahol felmerült először 2004 őszén, hogy finn mintára és néhány más európai ország mintájára legyen egy