Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KOCSIS RÓBERT (Fidesz):
220 működtetéséért, akkor tudja az ellátandó feladatokhoz igazítani a szervezeteket, a szervezetek felszereltségét. Érthetetlen, hogy a korábbi tervezetből miért került ki a most itt ú jra javaslatba hozott szakasz. Ugyanakkor, meg kell mondjam, örömmel tapasztaltam, hogy az ajánlás szerint mind a három illetékes bizottság támogatta javaslatomat, és bízom benne, hogy képviselőtársaim is, ahogy az előterjesztő is, végül támogatni fogja ez t a javaslatot. A következő módosító javaslatom, amit ugyanehhez a témához adtam be, az ajánlás 48. pontjában szerepel. Röviden a javaslat lényege az, hogy az építésfelügyeleti ügyekben kormányrendeletben meghatározott illetékességi területtel első fokon a regionális építésügyi hivatal területi igazgatási szerve, másodfokon pedig a regionális építésügyi hivatal járjon el. Ahogy ezt az indoklásban is megfogalmaztam, az építésügyi felügyelet állami feladat, állami szervhez is kell ennélfogva telepíteni. Nem c élszerű viszont a helyszíntől jelentős távolságra intézni a nagyszámú ügyet. Az érvényes tervezetnél az építésfelügyelők véleményem szerint kívánatos, hogy mindig legalább ketten végezzenek ellenőrző tevékenységet, gyakran 140200 kilométert kell hogy utaz zanak, és még nem intéztek semmit. Míg ha egy regionális építésügyi hivatal területi igazgatási szervétől indulnak, mint azt az előző tervezet Aváltozata javasolta, több idejük jut az érdemi munkára. Megismerik a területüket, az ott működő kivitelező szer veket, és gazdái lesznek a területnek. Nem célszerű az országos szervezetet egyedi ügyekkel terhelni. Ennek a koncepcionális kérdésekkel kell foglalkozni, valamint a rendszer szervezésével, irányításával, a feltételek szüntelen javításával és az ellenőrzés sel. Különösen olyan helyzetben van ez így, amikor nem minisztérium foglalkozik a stratégiai kérdésekkel, hanem az országos hatáskörű szervezeteknek kell ezt a tevékenységet ellátni. Az ajánlás 48. pontjához fogalmaztam meg a következő javaslatomat: az épí tésügyi hatósági ügyekben kormányrendeletben meghatározott illetékességi területtel első fokon a regionális építésügyi hivatal területi igazgatási szerve, másodfokon a regionális építésügyi hivatal járjon el. Ha az önkormányzatok hivatalaihoz lesz telepítv e az elsőfokú építésügyi hatóság, mint ahogy az jelenleg is van, azt a jelenlegi tervezet tartalmazza, sok összeférhetetlenségi viszony keletkezik. A körzeti építésügyi hatóságot a székhely település önkormányzatának építéshatósági engedélyezési ügyeiből, az úgynevezett saját ügyekből ki kell zárni. De ki kell zárni azon ügyekből is, amelyeknél az önkormányzat ügyfél. Ezek az úgynevezett abszolút összeférhetetlenségi viszonyok. Ki kell zárni a körzeti építésügyi hatóságot nagyon sokszor azért is az ügyekből , mert relatív összeférhetetlenség keletkezik. Ez részben vagy egészben önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társulások beruházásainál jelentkezik, ahol az önkormányzat vagyonának érvényesüléséről van szó, vagy önkormányzat által kinevezett vezető érde keiről van szó. Legalább relatív összeférhetetlenség keletkezik az önkormányzat gazdasági vállalkozásaiból is. Ilyen például, amikor telekértékesítést készít elő az önkormányzat. Köszönöm a szót, majd innen folytatom. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Képviselő úr, mivel több jelentkezőt nem látok, ha folytatni kívánja, még folytathatja. KOCSIS RÓBERT (Fidesz) : Maradva az előző gondolatnál, relatív összeférhetetlenséget okoz, ha egyegy beépítésnél az önkormányzat tulajdonában lévő telek beépíté se versenyben van a szomszédos más tulajdonban lévő telekkel. De akkor sem lehet objektív a polgármesteri hivatalon belülre szervezett építésügyi hatóság, ha egyegy jelentős bevételt hozó ipari üzem telepítéséről van szó, ami adót vagy foglalkoztatási töb bletet eredményez. Az összeférhetetlenség miatt kijelölt más eljáró hatóság sajnos nem egyenértékű a területileg illetékes építésügyi hatósággal. Nem ismeri a helyszínt, nem ismeri a helyi szabályozást, nem kérhető számon tőle folyamatában és hosszabb távo n a végzett munka minősége. Az