Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 27 (249. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellen... - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
733 ELNÖK (Harrach Péter) : Sisák Imréé a szó. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Tisztelt Képviselő Úr! Végre valami olyat mondott, aminek értelme is van. Így van, borzasztó eltérő az önkormányzatok helyzete. Nem mondtam mást én sem, képv iselő úr, egyértelműen elmondtam: 832 önkormányzat volt képes - pontosan az ÁSZvizsgálattal, az ÁSZjelentéssel is alátámasztottan - a 6 százalékos, közszférában végrehajtandó bérfejlesztés meglépésére. (15.30) Az összes többi, az nem, tisztelt képviselőt ársam! És ami egyébként katasztrófa, hogy azok az önkormányzatok, akik meglépték a 6 százalékos bérfejlesztést, és azok, akik nem, amennyiben önhikitámogatást igényeltek, ez az algoritmizált levezetésnél hátrányosan érinti őket. Nem lehet figyelembe venni , tisztelt képviselő úr. Ez olyan egyébként, mint a pirruszi győzelem, tudja, képviselő úr, még egy ilyen csata, és elveszünk, szóval ennyire jó vagy rossz az önkormányzatok helyzete. Azt hiszem, hogy itt az ellenzéknek és a kormánypárti képviselőknek is e gyértelműen le kell szögezni, nem tartható tovább az, amit 1996tól minden kormány egyébként folyamatosan művel, hogy nullszázalékos dologi automatizmust adunk az önkormányzatoknak. Ez, tisztelt képviselőtársaim, tarthatatlan, tarthatatlan, és az is tartha tatlan, tisztelt képviselőtársaim, hogy forráskoordináció címén önök az önkormányzati beruházásokhoz folyamatosan alacsonyabb összegű támogatást biztosítanak. Tudomásul kell venni, hogy egy sor cél- és címzett támogatáshoz nem lehet társítani európai uniós forrást, önök pedig egyébként a fejlesztési lehetőségeket teljesen beszűkítették. A területi kiegyenlítő keret 2002től teljesen változatlan nagyságrendet mutat, ugyanaz a 10,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanígy a céljellegű decentralizált előirá nyzat ugyanazt a 6,3 milliárd forintos nagyságrendet mutatja, és a 2004. évben sem a területi kiegyenlítő keret, sem a CÉDA nem lett teljes egészében a fejlesztésekhez felhasználva, nem biztosították ezt, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy az ön kormányzatok helyzete rendkívül rossz. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Csabai Lászlónénak adom meg a szót. CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP) : Nagyon rövid leszek. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én még sosem mondtam önnek meg a képviselőtársam se, hogy ön ne m mond értelmes dolgokat. És én kérem tisztelettel, hogy ne mondja a képviselőtársamnak, hogy ez az első, amikor értelmes dolgot mondott. Legfeljebb mi azt mondjuk, hogy nem mindenben mondanak igazat, és akkor ezen lehet vitatkozni, de ne minősítsük egymás t! Nem tudom, hogyha az ön testületében így beszélnének, akkor nem utasítanáe őket helyre. Azt gondolom, hogy el kell felejteni ezeket a megjegyzéseket. (Sisák Imre János: Ott az elnök, ez az ő feladata.) A másik megjegyzésem: ahelyett, amit itt most csin álunk egész nap, ha arról beszélnénk, hogyan lehetne megoldani, hogy az önkormányzatok között ne legyenek ekkora különbségek, hogy lehetne megoldani az önkormányzatok finanszírozását úgy, hogy a 22 megyei jogú város között személyi jövedelemadóban és iparű zési adóban egy főre vetítve 20 ezer forint különbség van, amely egy Tatabánya nagyságú városnál 1,2 milliárd forintot jelent, ami szinte behozhatatlan hátrány ennek a településnek, akkor ennek lenne igazán értelme, mert akkor előrébb tudnánk vinni az önko rmányzatok finanszírozását és az önkormányzatok helyzetét. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) :