Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 27 (249. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellen... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
728 2002ben végrehajtott 50 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztésnek már 2003ban is kevesebb mint 50 százalékát adták oda a magyar önkormányzatoknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben emlí tettem, hogy bérpolitikai intézkedésekre önök nem szántak egyetlen forintot sem a magyar önkormányzatok részére. Erről már a délelőtt folyamán is beszéltem, és azt gondolom, teljesen egyértelmű, hiszen az Állami Számvevőszék vizsgálata állapította meg azt, hogy az önkormányzatoknak egy jelentős része, döntő többsége nem volt képes meglépni azt a 6 százalékos bérfejlesztést, amit önök ajánlottak. Az ÁSZ vizsgálata azt támasztja alá, hogy mindösszesen 832 önkormányzat volt az, aki meg tudta lépni a 6 százalék os bérfejlesztést, 2335 önkormányzat pedig képtelen volt pénzügyi helyzeténél fogva ezt a lépést megtenni. Tisztességtelen és megalázó volt ez az ajánlat az önkormányzatok számára, hiszen a 6 százalékos bérfejlesztésből önök 1 százalékot javasoltak az önko rmányzatok részére, 5 százalékot pedig az önkormányzatoknak kellett megteremteni. Aztán átvágták a gordiuszi csomót: azon önkormányzatok, akik ezt 2004ben nem lépték meg, 2005ben rá lettek kényszerítve, tisztelt képviselőtársaim. Ebben az esztendőben lépték meg önök a nulladik havi bérintézkedést is; 2004ben egyszerűen elfeledkeztek a közalkalmazottakról és a köztisztviselőkről. Nem történt ez másért, csakis azért, hogy a költségvetés, az államháztartás hiányát kozmetikázzák; 45 m illiárd forintot emeltek ki a magyar közszférában dolgozó mintegy 510 ezer közalkalmazottnak, köztisztviselőnek a zsebéből, tisztelt képviselőtársaim. (15.10) Tisztelt Képviselőtársaim! Normatív támogatás és személyi jövedelemadókiegészítés: a normatív ál lami támogatás, mint tudjuk, az önkormányzati rendszer megalkotása óta mindösszesen három évben biztosította egyegy önkormányzati kötelező feladat ellátását, többek között az alapfokú oktatásról, óvodai nevelésről, általános iskolai oktatásról szóló norma tíva 1993ig többékevésbé fedezte a tényleges kiadásokat. Manapság eljutottunk oda, tisztelt képviselőtársaim, hogy egyegy óvodába járó gyermek esetében, ahol több mint 500 ezer forint az egy gyermek egész éves ellátására fordított önkormányzati kiadás, az önkormányzatok részére mindösszesen 225 497 forint… (Csabai Lászlónénak:) Tisztelt Képviselő Asszony! Meg kell nézni a normatív állami támogatást, össze kell szépen adni az alaptámogatást és a kiegészítő támogatásokat, és meglátja, hogy igazam lesz, 225 497 forint, amit az állam adott ehhez az ellátáshoz, 44 százalék az, ami ténylegesen állami támogatásként egy óvodáskorú gyermek részére megadatik, 56 százalék, amit, kérem szépen, az önkormányzatoknak kell biztosítani. Ugyanez az általános iskolai oktatá snál 7228 százalék, itt az állam már jobban helytáll. Ingyenes tankönyvtámogatás, iskolatej és más egyéb: 2004ben iskolatejről nem beszélhetünk, ingyenes tankönyvről még kevésbé. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha kiszámolják, átlagosan az általános iskola 18. osztályában a tankönyv ténylegesen 10 027 forintba kerül. Ezek nem valami szupertankönyvek és nem kiegészítő, plusztankönyvek, ez az alaptankönyv, ami szükségeltetik az általános iskolában. Ehhez az általános iskola 18. osztályában a 2400 forintos plus z iskolai könyvtár kiegészítéssel egyetemben 5850 forintot biztosítanak önök. 2004ben az önkormányzatoknak, már amennyiben nem kívánták a szülőkre áthárítani az önök által ingyenesnek nevezett tankönyv kifizetését, 4177 forintot kellett megfizetni minden egyes gyermek részére. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is említették még önök, hogy 2004 a fejlesztések éve lesz az önkormányzatok esetében. Aztán, miután mi ezt megbíráltuk, majd jött egy bizonyos Draskovics nevezetű pénzügyminiszter, aki 180 milliárd fori ntot húzott meg az állami költségvetésből, 4,2 milliárd forintot egy kardvágással elvont a cél- és címzett támogatásokból. Amikor ezt szóvá tettük, azt mondták, hogy nade, kérem szépen, ez csak zárolás, ezt majd vissza fogják kapni az önkormányzatok. Gondo lom, egy nyomozó kutyát kellene szerződtetni rendőrrel együtt, hogy megkeressük ezt a 4,2 milliárd forintot, mert ez a pénz azóta sem jött vissza.