Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 27 (249. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellen... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
726 gazdák rosszabbul jártak, de nem tettek annak érdekében semmit az égadta világon, hogy pontosan megkapják a pénzüket és an nyit, amennyi jár nekik, illetve annyit, amennyit ígértek nekik. Részemről ezt a vitát itt be is fejezném, mert azt hiszem, hogy teljesen felesleges ezt a kört tovább futnunk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Marto nosi György képviselő urat illeti a szó két percben. (15.00) DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) : Még egy reagálás a miniszter úr fölszólalására, amelyben azt mondta, hogy azért kellett leállítani tavaly októberben az uniós kifizetéseket, mert rengeteg hiba volt . A hiba abból fakadt, hogy nagyon sok hibás blokktérképet adtak ki az önök hivatalából; ebből fakadt egy csomó hiba, úgyhogy ezt ne a gazdákra kenje, hanem éppen az intézményrendszer késői fölállítása és rossz, hibás működése következtében történt ez meg. De beszélt ön itt a támogatásokról is, és összehasonlította a magyar mezőgazdasági támogatásokat a csatlakozó országok támogatásával. Hát akkor hadd mondjam el, hogy itt nagyarányú piacvesztés következett be az elmúlt időszakban; éppen azok a csatlakozó o rszágok jöttek be hatalmas árumennyiséggel a magyar piacra, amelyek együtt csatlakoztak Magyarországgal: Lengyelország, Csehország, Szlovákia. Tessék bemenni az üzletekbe, akkor meglátja, hogy milyen árudömpinget, árumennyiséget hoztak ide, a magyar piacra . De önöknek sokkal nagyobb bűnük is volt, mint hogy az uniós csatlakozás ilyen veszélyeire nem készítették fel a gazdákat. Az is egy hatalmas bűnük volt, hogy azt az élelmiszeregészségügyi ellenőrző rendszert sem tartották meg, nem fejlesztették, amelyik alkalmas lett volna arra, hogy kiszűrje azokat a romlott, fertőzött, hibás, nem megfelelő minőségű árukat, amelyekkel elárasztották a magyar piacot, és ezzel nyilván piactól, értékesítési lehetőségtől fosztották meg a magyar gazdákat. Tehát az önök legnag yobb hibája itt, az intézményrendszeren belül van; azt a kormányzati irányítómunkát nem végezték el, amellyel a magyar gazdákat fölkészíthették volna az uniós csatlakozás várható piaci kihívásaira. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : N émeth Imre képviselő urat illeti a szó két percben, MSZP. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm. Az utóbbi felszólalással kezdtem. Képviselő úr, emlékeztetném önt, hogy az intézményrendszer építése 2000ben kezdődött el a csatlakozó országokban. Mi 2002 nyarán egy használhatatlan tanulmányt kaptunk, amelyre az európai uniós szakértők azt mondták, hogy szinte lehetetlen megcsinálni ennyi idő alatt, de próbáljuk meg behozni a lemaradásokat. Ennyit az intézményépítésről. Valóban a blokktérképekben is volt hiba, de 80 százalékban a túligénylések okozták a problémát. Amit Kékkői képviselőtársam mondott, azt nem is tudom hova tenni, hisz úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű a dolog e vonatkozásban. Szeretném elmondani, hogy a topup nemzeti támogatására rendelkezésre álló összeg 93 milliárd forint, ezt 2005 tavaszán, visszafizetve az 50 milliárd faktorálási pénzt és a többit, a nemzeti borítékok arányában száz százalékban kifizettük. Miről beszél, képviselő úr? Hogy a terület nem pontosan annyi, mint a tervezés idősza kában volt? Ön idézte, hogy legfeljebb 11 ezer forint. Ha a legideálisabb helyzet állt volna elő, ez akkor következik be. Hogy most a szarvasmarhatartók, a juhtartók kapták, vagy éppen a tej kiegészítő támogatására adtuk oda a pénzt? Önök mondják, és magam is úgy érzem, hogy az állattartók többet érdemelnének az ágazati arányok helyreállítása tekintetében.