Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 27 (249. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellen... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
722 másfél milliárd forint kiesést jelent. Ekkora veszteséget szenvedtek el a gazdálkodók ezzel az akcióval. De ez még semmi! Nyilván emlékszik rá, hogy 2004 októberében ön és az államtitkára nagy sajtóhadjár attól kísérve jelentette be, megegyeztek az Unióval abban, hogy előrehozzák az uniós támogatások kifizetését. Aztán októbertől decemberig gyakorlatilag nem történt semmi, úgy jöttünk át a 2005. évbe, hogy jó, ha 10 százalékát kifizették ezeknek az összegek nek. Nem véletlen volt februárban az a gazdatüntetés, ami alapján aztán önöknek a megállapodást meg kellett kötni, és a kifizetéseket előre kellett hozni. De ez még nem jelent semmit, miniszter úr, mert például az én térségemben még az idén nyáron is volt olyan gazdálkodó, aki nem kapta meg ezt a támogatást. De mi lesz jövőre, miniszter úr? Nemrég volt Makón egy rendezvény, egy hagymafesztivál, amelyen a minisztérium egyik helyettes államtitkára volt jelen, aki azt mondta, szeretnék megoldani azt, hogy az i dei évre járó uniós támogatást már december 1jétől ki lehessen fizetni, miközben a magyar költségvetési forrásból biztosított 30 százalékos támogatást majd jövőre akarják kifizetni. Mit beszél itt maga sikertörténetről, miniszter úr! Az lenne a sikertörté net, ha a magyar költségvetési forrást a tárgyévben megkapnák a gazdák, és az uniós kifizetést akkor teljesítenék, amikor arra lehetőség van. Amikor sikerekről beszélünk, akkor ezeket a tényeket ne hagyjuk figyelmen kívül! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz s oraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét két percre megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, MSZP. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Képviselő úr, nagyságrendjében és időrendjében is reálisan kell számba venni a dolgokat. Amit ön említett, az valós dolog. Még a csatlakozás előtt 8 ezer forintot azért hagytunk jóvá, hogy nemzeti támogatásként oda tudjuk adni a gazdáknak, bár ez a topup terhére ment költségvetési szempontból. 4 százalék kamatot ők vállaltak, 4 százalékot pedig a költségvetés. Emlékezzen vissza, ezzel annyi területalapú támogatást fizettünk ki, amennyit önök a megelőző években soha nem fizettek ki, mert ez 200 ezer gazdálkodónak volt, a nagyságrendje pedig meghaladta a 45 milliárd forintot. Az önök időszakában viszont 30 milliárd forintnál nem vol t több a területalapú támogatás, amit az adott évben megkaptak. De hogy kitérjek arra is, amit a kifizetések időrendje vonatkozásában mondott: ez a valós helyzet. Ugyanis mi történt október végén, amikor elkezdtük fizetni a dolgokat? Befejeződött a magyar ellenőrzés, amelyre jött az európai uniós felülvizsgálat. 25 százalék hibát állapítottak meg, és az európai uniós ellenőrök azt mondták, uraim, ha önök ezzel a hibaszázalékkal fizetik ki a pénzt, akkor jobb is, ha nem fizetik ki, mert vissza is adhatják bü ntetésként. Mit kellett csinálni? Területazonosítási egységenként egyenként felül kellett vizsgálni. És tudja, mi volt a leggroteszkebb az egész folyamatban? Az, hogy önök és bizonyos gazdaszervezetek azokat a gazdákat vitték az utcára, akiknek segíteni ke llett volna abban, hogy a hibákat kijavítsák, és ezzel háromszor annyi gazda kifizetését blokkolták. Ez volt a leggroteszkebb az egész folyamatban. Természetesen reménykedünk abban, hogy az említett felülvizsgálat lehetővé tette, hogy több tíz milliárd for int támogatás a gazdák zsebében maradjon. Ön határidőről beszélt; a határidő április 30. volt, és határidőn belül 99 százalékban megtörtént a területalapú támogatások kifizetése. Ez akkor lesz sikeres, ha ez a pénz ott is marad a gazdák zsebében. Az első é vben három év lemaradás után csak elismerés illeti azokat az embereket, akik végigküzdötték, hogy a kifizetést végre lehessen hajtani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Kékkői Zoltá n képviselő úrnak, Fidesz. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) :