Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 27 (249. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetése végrehajtásának ellen... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz):
723 Köszönöm szépen, elnök úr. Amit Nógrádi Zoltán képviselőtársam a SAPARDdal kapcsolatban elmondott, az teljesen igaz és helytálló. Azt kérem volt miniszter úrtól, hogy olvassa el, nézzen utána. Nem akarom felolvasni önnek, hogy hogyan álltunk, és milyen helyzetben voltunk. Önök júniustól novemberig nem tudták volna megvalósítani! (Dr. Németh Imre: Dehogynem!) Ha ilyen gyorsan dolgoztak, akkor a kifizetéseket egyéb területeken is végre tudták volna ha jtani. Nem tudták végrehajtani! Azért sikerült önöknek novemberben véglegesíteni, mert a felkészülés jó volt. A másik dolog: Gőgös képviselőtársam megint az időpontra hivatkozott. Tudjuk jól, hogy november 1je a kifizetések kezdetének az időpontja. Az Uni ótól erre kaptunk október 16ra előfizetési pénzt. (Dr. Németh Imre: December 1je!) December 1je, és október 16tól kezdhettük volna a kifizetést. Nem azért kaptuk, hogy csak a végén lehet kifizetni. Már október 16án meg lehetett volna kezdeni a kifizet ést. Bár rövid az időm, még egy érdekességre szeretném felhívni a figyelmet. Beszéltünk az úgynevezett nemzeti kiegészítő támogatásról. Az FMfejezetben olvasható, hogy nemzeti kiegészítési támogatás címén 9 ezer forint/hektár támogatást kaptak a gazdák. V olt miniszter úr, ön írta alá a 87es FVMrendeletet. Mi van abban? Mennyi járt volna a gazdáknak? 11 ezer forint. Önök 2 ezer forinttal kevesebbet fizettek ki a gazdáknak hektáronként, mint amit a rendelet engedélyezett volna. Arra ne hivatkozzon, hogy ne m lett volna rá fedezet! A 105 milliárddal szemben csak 90 milliárdot használtak fel. Hol van ez a hektáronkénti 2 ezer forint? Ön írta alá azt a rendeletet! Annak idején írásos kérdésben megkérdeztem, hogy mennyi jár, és ön akkor azt a választ adta, hogy 11 ezer forint fizethető ki. Ezzel szemben azt olvassuk, hogy 9 ezer forintot kaptak nemzeti kiegészítés címén. Még egy érdekes dolog: sokat hallottak az “Igyál tejet” programról. De már letelt a két percem, majd egy következő kétpercesben térek ki erre. ( Taps a Fidesz soraiban.) (14.50) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Martonosi György képviselő úrnak, Fidesz. DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Nem akarom azt felhozni, hogy önök a kopp enhágai tárgyalásokon milyen gyalázatos eredményt értek el az uniós támogatásokkal kapcsolatban, ilyen szempontból tehát, ha így nézzük a dolgokat, akkor önnek nem illik visszamutogatni a 2002es, még az uniós életünket megelőző időszakra - ez az egyik. A másik: tavaly május 1jén csatlakoztunk az Unióhoz. Önöknek több mint fél évük volt ahhoz, hogy azt a Vidékfejlesztési Hivatalt létrehozzák, amely a kifizetéseket bonyolítja és ellenőrzi. Nade mivel voltak önök elfoglalva? (Folyamatos moraj az MSZP padsora iban.) Én mondom: Csongrád megyében azzal voltak elfoglalva, hogy a hivatalban megtalálják azokat a kádereket, akik ezt a lebonyolítást végzik. Csongrád megyében az egyik szocialista képviselőtársunk sógornője a hivatalvezető. Ha önök a szakmai munkával tö rődtek volna, nem a káderek kiválasztásával, akkor biztos, hogy elég lett volna az idő arra, hogy ezt a kifizetést tisztességesen, becsületesen megcsinálják október végéig. Ez az egyik; de van itt másik, miniszter úr, mégpedig az a másik összefüggé se ennek a dolognak, hogy önök ezt a pénzt nem tervezték be a tavalyi évi költségvetésbe, mint ahogy nem tervezték be az idei évi költségvetésbe sem. Nem véletlen az, hogy tologatják egyik évről a másikra, és nemcsak a 13. havi béreket tologatják, hanem ez eket a kifizetéseket is. Ez a helyzet, miniszter úr. Nem volt meg a fedezete ennek a kifizetésére, ezért próbálkoznak itt mindenféle banki trükkökkel és mindenféle átcsoportosításokkal. Ez a valóság, ezt kell beismerni, ezt kell megváltoztatni, és akkor mi nden rendben lesz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)