Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 26 (248. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
583 törvényt ne m tudok megszavazni - akkor tudomásul veszem, hogy a helyzet ez, és ezzel nem lehet belebarkácsolni. Egész egyszerűen nem tudok mást mondani, mert a helyes válasz, azt gondolom, jogilag mindenképpen ez. A következő kérdés: egyetértek az írásbeliséggel. De ha azt mondjuk, hogy kötelező az írásbeliség, akkor engedjük már meg, hogy az írásbeli szerződésben a saját tulajdonával felelősen gondolkodó bérbeadó maga szabja azt meg, hogy milyen költségeloszlást alkalmaz. Persze lehet fölhatalmazást adni arra, hogy a belső berendezéseket meg a külsőket ki fogja költségelni, de a történet arról szól, hogy az írásbeli szerződésnek az eleme például ez a megállapodás. A következő kérdés - ezt Salamon László említette, és helyesen említette - ez a bizonyos bentlakási kötel ezettség. Mert ha nem lakik bent, akkor két hónapot meghaladóan föl lehet mondani. Szerintem sokan emlékszünk arra, hogy ilyen volt. Ilyen volt a ’60as és a ’70es években. Volt a ’80as években is, amíg aztán az akkori jogalkotás azt mondta, hogy ez egy elképesztő történet. Ha valaki a bért fizeti, van egy érvényes bérleti szerződése, fizeti a bért, fizeti a felújítási, fenntartási költségeket, kinek mi köze van hozzá, hogy ő most két hónapot eltölt valahol, két hónapot meghaladóan hol tartózkodik, és kül önösen milyen tartalmú bejelentést kell erről tenni, és kinek?! S melyik az a hiteles indok, amiért ő két hónapot meghaladóan nem tartózkodik a lakáson? És ki fogja ezt eldönteni, hogy ez egy méltányolható előadás, vagy pedig nem méltányolható előadás? Csa k azt szeretném mondani, hogy ezen már egyszer túlhaladtunk. Azt gondolom, hogy ennek alkotmányos alapja nincs, és egyéb jogi alapot is nagyon nehéz találni. A részletes vitában nyilván több vita is lesz, én most csak azzal foglalkoznék, amit Salamon Lászl ó vételi jognak nevezett. A vita azért egyszerűbb, mert mint tudjuk, ez a vételi jog tíz éve megszűnt. Nincs vételi jog. ’95ben a jogszabály a vételi jogot megszüntette. Ez korábban volt, úgy emlékszem, ’87től kezdődően, lehet, hogy ’86tól, azután ez el ővásárlási joggá változott. Tehát nincs az a méltánytalanság, amire Salamon László képviselő úr utalt, hogy azt tudta, úgy hitte a bérlő, hogy neki van vételi joga ilyen feltételekkel, és most rontják a helyzetét. ’95 óta ez a jogosultság nem áll fönn; hel yesen egyébként, mert jogilag erősen vitás volt a vételi jog egész alkalmazása. Emiatt, azt gondolom, hogy a rontott, megváltozott vételi feltételek joggal nem kifogásolhatók, tehát tíz év elteltével gyökeresen megváltoztak a társadalmianyagi viszonyok ah hoz, hogy ne kelljen számon kérni a ’80as évekből származó szuperhiper kedvezményes eladási lehetőségeket. Tehát, miniszter úr, annyit, hogy nem igazán sikerült jogszabályról van szó. Ez a jogszabálytervezet nyilván javítható, ebben közre fogunk működni. Csak még egyszer ismétlem, ne higgyük azt, hogy ezzel a lakásproblémát bármilyen módon, akár a közeljövőben, akár a távoli jövőben ezzel rendezni tudjuk. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Pettkó Andrásnak, az MDFképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. A képviselő urat illeti a szó. PETTKÓ ANDRÁS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képvisel őtársaim! A lakáspolitika nagyon fontos kérdés, hiszen nem egy ciklusra szól, pláne nem négy évre: hatása évtizedekre meghatározó jelentőségű. A tervezhetőség, sőt a jogbiztonság is alapjaiban sérül, ha időről időre változik a koncepció és annak prioritása i is. A lakosság egy része a közvetlen és távolabbi jövőjében sem látja annak lehetőségét, hogy megfizesse lakhatása költségeit, ezért az államtól, az önkormányzatoktól várja lakásproblémájának megoldását. Olyan lakáspolitikára van szükség, hogy az önálló lakás megszerzése és fenntartása megfizethető legyen a társadalom különböző jövedelmi csoportjai számára.
