Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 26 (248. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSABAI LÁSZLÓNÉ, az önkormányzati bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
576 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az 1993. évi LXXVIII. törvén y megalkotása korszakos jelentőségű volt a magyar bérlakásszektorban. Nagyon várt és nagyon szükséges volt ez a törvény. Ez a lakástörvény megszüntette a korábbi tanácsi, hatósági lakáselosztási rendszert, és a viszonyokat hozzáigazította a rendszerváltás követelményeihez, a lakásbérletre vonatkozó rendelkezéseket pedig igyekezett a polgári törvénykönyv szabályaihoz hozzáilleszteni. Ha visszatekintünk, megállapíthatjuk, különösen nagy érdeme, hogy rendet teremtett az ekkor már szinte elvadult lakás- és hely iségprivatizációban, és az sem von le semmit az értékéből, hogy a helyiségek kötelező elidegenítéséről szóló szabályait az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és helyettük új rendelkezéseket kellett elfogadnia az akkori parlamentnek. Az 1993. évi LXXVIII. tö rvény, a lakástörvény 1994. január 1jével lépett hatályba, alapvetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de mint minden jogszabályt, időről időre ezt is hozzá kell igazítani a változó követelményekhez. Tudom, sokan azt várták - láttuk és hallottuk az e lőbbiekben is , hogy egy teljesen új lakástörvénnyel rukkol elő a kormány, de könnyen belátható, hogy csak annyiban és olyan terjedelemben szükséges egy jól begyakorlott jogszabályt megváltoztatni, amennyiben annak hatályos rendelkezéseivel kapcsolatosan felgyülemlettek bizonyos gondok és problémák. A benyújtott javaslat álláspontunk szerint minden olyan kérdéssel foglalkozik, melynek újragondolása szükséges, és nem próbál ott új szabályokat alkotni, ahol a hatályos jól alkalmazható és a gyakorlat által má r igazolt. Mire is vállalkozik ez a törvényjavaslat? Nem másra, mint hogy az eltelt több mint tíz év alatt felgyülemlett feszültségeket feloldja; arra, hogy egyértelmű rendelkezésekkel adjon választ és megoldási javaslatot a felmerült gondokra; arra, hogy segítse például a tulajdonos önkormányzatokat lakásgazdálkodási feladataik minél jobb teljesítésében, s határozott szabályozással tegyen rendet ott, ahol a legtöbb kritikát kapta a lakástörvény úgy a gyakorlattól, mint nem utolsósorban az úgynevezett lakás maffiatevékenységet feltáró albizottságtól és általa a magyar parlamenttől. (19.50) 1993ban a törvényelőkészítés folyamatában szerencsém volt részt venni, és tudom, hogy számos és nem is mindig apró ügyre vonatkozóan nagyon fontos kompromisszumok köttet tek. A kompromisszumok hatására néhány kérdésben, ma már egyértelműen látszik, nem is sikerült a legjobb megoldást megtalálni - ez már a kompromisszumok sajátja. Most elsősorban nem arra a dilemmára gondolok, hogy vajon szerencsés volte szinte a teljes ön kormányzati, állami bérlakásvagyont magánkézbe adni, és szinte eszköztelenné tenni az önkormányzatokat a rászoruló családok lakáshoz juttatása terén, hanem például arra, hogy vajon miért kerültek az önkormányzatok egyes esetekben szinte kiszolgáltatott hel yzetbe a saját tulajdonukkal kapcsolatban. Az önkormányzati eszköztelenség, helyi rendeleti bizonytalanság melegágyává vált a bérlakással kapcsolatban elkövetett visszaéléseknek, az úgynevezett lakásmaffia jellegű cselekményeknek. Gondoljunk csak a fiktív cserékre, a sufnira vagy még arra sem cserélő lakáshátralékosokra, a szabálytalan, adózatlan albérletekre, a tulajdonos önkormányzat által nem is ismert lakáshasználókra, az “eladom önkormányzati lakásomat” szövegű csalárd és csalásra biztató és sajnálatos an minden esetben szankció nélkül maradt hirdetésekre. A magyar társadalomnak, meggyőződésem, szüksége van bérlakásokra. Sokan, sajnos nagyon sokan élnek olyan szociális viszonyok között, hogy kizárólag szociális bérlakásban képzelhetik el az életüket, és vannak sokan olyanok is, akik saját lakást építeni, vásárolni nem tudnak ugyan, de egy viszonylag kisebb összegű lakbér fejében lakni szeretnének valahol. Lakni pedig kell, ez egy alapelv. És mi ezt kell hogy figyelembe vegyük. Számosan csak a helyi önkorm ányzattól remélhetnek elhelyezést; mások, kevesebben, képesek magánszemélytől, gazdasági társaságtól bérbe venni lakást. És vannak olyan szerencsések, akik - általában szolgálati jelleggel - állami tulajdonú bérlakásban lakhatnak mind a mai napig. Mindanny iuknak, nekik elemi érdekük, hogy mint lakásbérlők kiszámítható körülmények között éljenek, hogy tudják, mire számíthatnak, de mindannyiuknak
