Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 14 (281. szám) - A polgárőrségről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
5117 törvényjavaslat gyengeségeire is felhívja m a figyelmet, abban a reményben, hogy ezt jobbá tudjuk tenni, és ennek eredményeképpen egy jó törvényt tud a parlament elfogadni. Tisztelt Országgyűlés! Álláspontunk szerint ennek a törvényjavaslatnak két fő problémája van. Egyrészt hiányzik a pénzügyi fi nanszírozási rendszere. Ez a javaslat kísérletet sem tesz egy normatív, tervezhető, számon kérhető, működést biztosító kormányzati pénzügyi támogatási rendszer szabályozására, amely nélkül legalábbis kétséges a kormányzati szándék komolysága, kampányon kív üli hatályosulása. Másrészt a szabályozás megítélésünk szerint fantáziátlan, koncepciótlan, még arra sem tesz kísérletet, hogy egy polgárőrnap kijelölésével, meghatározásával erkölcsi elismerésben részesítse a társadalom azokat, akik szabadidejükben önként , tevőlegesen közreműködnek az ország közbiztonságának védelmében. Az elmúlt hétvégén volt szerencsém részt venni a negyedik országos polgárőrpolgármester napon. Ennek keretében többen megkerestek, módomban volt szót váltani polgárőrökkel. Megkértek, hogy itt a vitában hallassam a hangomat két dolgot illetően, amit a szabályozásban szeretnének látni. Tehát a polgárőröktől származó álláspontot vagy véleményt tolmácsolva: azt mondják a polgárőrök, fontosnak tartanák, hogy a polgárőrségről szóló törvény minős ítse közfeladatnak az önkormányzatok helyi közbiztonsági, bűnmegelőzési feladatainak támogatása, a határőrizet és a katasztrófavédelem érdekében együttműködési megállapodás alapján végzett önkéntes társadalmi tevékenységet is. Ezek során is illesse meg a p olgárőrt, a bűnmegelőzési társadalmi szervezet önkéntes tagját a közfeladatot ellátó személy jogi védelme, úgy, ahogyan ez már egy másik törvényben 2001 óta megvan. Azt is kérték tőlem a polgárőrök, mondjam el: az önkéntes bűnmegelőzési tevékenység, bárme nnyire is kívánják ezt elkerülni, hordoz magában némi veszélyt, például személyiségi jogi, adatvédelmi, büntetőjogi veszélyekre gondolnak. Fontosnak tartják ezért, hogy a törvény teremtsen olyan garanciális elemeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy ter mészetes személy vagy szervezet bekapcsolódjon a bűnmegelőzés társadalmi feladataiba. Részükről az önkéntes közreműködés két legfontosabb feladatát vagy alapfeltételét úgy határozzák meg, hogy egyrészt az igazoltan meglévő alapvető bűnmegelőzési szakmai is mereteket kérik számon. Ez lehet például a Belügyminisztérium által kiadott tematika, vagy az Országos Polgárőr Szövetség igazolása alapján, valamint a helyi rendvédelmi szervekkel egyeztetett és a települési önkormányzat által elfogadott helyi bűnmegelőzé si koncepció vagy program léte legyen ilyen. Tisztelt Országgyűlés! Itt az előttem szóló képviselők, illetőleg a bizottsági véleményeket ismertető képviselők kitértek arra, hogy a törvényjavaslat 6. §a azt mondja: “A polgárőrszervezetek szövetségének tevé kenységét a központi költségvetés az éves költségvetési törvényben meghatározottak szerint támogathatja, feltéve, ha…”, és meghatározza a feltételeket. Én magam is egyetértek vele, a Fidesz is azt támogatja, hogy ez kijelentő módban szerepeljen a törvénybe n, hiszen nagyon fontos az, hogy legyenek meg az eredményes működés pénzügyi feltételei. Mert ha ezek nincsenek meg, tisztelt Országgyűlés, akkor hiába beszélünk szép célokról, feladatokról, nem tud eredményes lenni a polgárőrség. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Itt is szeretném felhívni a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a 2006. évi költségvetési törvényjavaslat 2005höz képest 30 millió forinttal csökkenti a polgárőrség támogatását. Ez igazándiból kifejezi a ko rmányzati szándékot, hogy egyrészt helyesen beterjeszti a törvényjavaslatot, másrészt egyúttal csökkenti 30 millió forinttal a polgárőrség támogatását. Ezt helytelennek tartjuk. A magam részéről egyébként módosító indítványt adtam be, ami 56 milliós növeke dést javasolt, sajnálatos módon a kormánypárti képviselők nem támogatták. (15.50) Ugyancsak ezen a hétvégi, IV. országos polgárőrpolgármester találkozón hangzott el az az adat, hogy Magyarország önkormányzatai több mint 600 millió forinttal támogatták ebb en az évben, tehát 2005ben a polgárőröket. Ha az állami és az önkormányzati támogatást nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az önkormányzatok vállalják a nagyobb terhet ebben. Úgy gondolom, hogy