Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 14 (281. szám) - Biztonságot „és igazságot a gyerekeknek!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - IMRE ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
5079 Ha ebből a kér désből egy másik részt nézünk: nem baj, ha az anyuka otthon marad a gyerekeivel, nem baj, ha minél többet foglalkozik velük; a főállású anyaság kérdéséről beszélnénk, vagy a részmunkaidős anyaságról beszélnénk. Ebben a kérdésben találtake, találtunke meg oldást? Nem igazán. Azt hiszem, efelé is el lehetne menni. Vagy vegyük az oktatást: mit látunk az oktatásban? Mit látunk az oktatáspolitikában? Ma már a szülők festik ki a tantermeket, a szülők viszik a papírt, az írószert az iskolába. Mit sugallunk ezzel? Azt sugalljuk, hogy a gyerek nincs biztonságban. Amikor kikerül az oktatási rendszerből, Katona képviselő úr, a gyerekek 20 százaléka nem találja meg a munkahelyét, mert ekkora a pályakezdőmunkanélküliség. Ezen is változtatni kell. Érdemes talán ebben a kérdésben az Ifjúságkutatás 2004 adatait nézni. Mit mondanak az adatok? 8 ezer fiatalt néztek meg. Azt mondják, ebben az országban a bizonytalanság és a kilátástalanság a legnagyobb problémájuk, és az, hogy ennek az országnak nagyon sok területén nem tudjá k ugyanúgy megtalálni a számításukat, mint sok más helyén. Tehát nem lenne baj, ha Magyarország esélyeit a keleti és a nyugati országrészen is követnénk, és biztosítanánk az esélyegyenlőséget. Majd kicsit később folytatom, mert lejárt a két perc. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra következik Imre Zsolt képviselő úr, Fidesz. IMRE ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Már a családtámogatási rendszer átalakítására irányuló törvé ny vitájakor is éles koncepcionális és ideológiai különbség ütközött ki a kormány- és az ellenzéki oldal között az intézkedés valós szakmai tartalmáról és annak igazságosságáról szóló megítélés szempontjából. Véleményem szerint egy családtámogatási rendsze r akkor jó, ha az gyermekvállalásra ösztönöz, és a társadalmi közteherviselés szempontjából előnyben részesíti azokat a családokat, akik vállalják a gyermeknevelést, szemben azokkal, akik a jövedelmüket másra fordítják. Azokat a családokat pedig, amelyek e mellett még munkával is rendelkeznek, további kedvezményeknek kell megilletniük, tehát nem a munkával rendelkező, gyermeket nevelő családokkal szemben, hanem elsősorban a munkával rendelkező, de gyermeket nem vállaló családokkal szemben. Véleményünk szerin t egy családtámogatási rendszer pedig akkor igazságos, ha az nem állítja szembe a gyermeket vállaló családokat azzal, hogy egymás rovására összekeveri a többpilléres családtámogatási rendszer elemeit, hanem minden családot a sajátos helyzeténél fogva támog at, a rászorulókat, a munkával nem rendelkező családokat a családi pótlékkal és a rendszeres gyermekvédelmi támogatással, a munkával és a megfelelő jövedelemmel rendelkezőt pedig a családi pótlékon kívül nyújtott adókedvezménnyel. Ezzel szemben most az edd igi három pillér helyett szinte csak az emelt összegű családi pótlék jár majd univerzális alapon minden családnak, rászorulónak és jómódúnak egyaránt, ezért ezt a lépést lehet ugyan bátornak nevezni, de igazságosnak semmiképpen sem. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra megadom a szót TataiTóth András képviselő úrnak, MSZP. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a családalapító fiatalok önöket hallgatják mos t a televízióközvetítésben, akkor nem csodálkozom azon, hogy elmegy a kedvük a gyermekvállalástól (Derültség.) , hiszen olyan világvége hangulatot gerjesztenek, amelynek azért, ha sok gond is van eben az országban, nincsen meg az alapja.