Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról és a bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4831 tűnnek el a nagy káoszban, ami a rendőrségi életben esetleg előfordul, hanem egyre többen lesznek, és e gyre többen fognak tudni ezekhez jobban hozzászólni, illetve a nyomozást jobban vezérelni. Ha már a nyomozásról szólok, azért azt mindenféleképpen meg kell említeni, hogy az ügyészségek mindig készségesen részt vettek az ingatlanvisszaélés visszaszorításá ban. Mi történt a jogszabályi kapuk zárásában? Szisztematikusan folyik ez a munka. Először létrehoztuk a társasházi törvényt, majd megalkottuk a szövetkezeti törvényt, mind a kettőben voltak olyan szabályok, amelyek kifejezetten az ingatlanvisszaélést hiú sították meg, és nagyon jelentősnek tartom ez év őszén a lakástörvény módosítását, amely rengeteg olyan kis apróbb változtatást eredményezett, amely a lakásmaffia előtt bezárja a kapukat. Legnagyobb jelentőséget sokan annak tulajdonítanak, hogy megszületet t az ingatlannyilvántartási törvény újraszabályozása is, amely lehetővé teszi például többek között azt is, hogy értesítést kapjanak az érintettek akkor, ha a tulajdonjog megszűnését vagy a vételi jog alapítását célzó kérelem érkezik be a földhivatalhoz. Mondhatnánk azt, hogy ez az utolsó lépés, amit most teszünk, nem más, mint ez a T/18211. számú előterjesztés. Mondhatnánk, hogy ez az utolsó lépés, de azért nekem még van egy nagyon nagy szívfájdalmam, éspedig az - és gondolom, mások is osztoznak az én gon dolataimban , hogy még mindig nem tudtuk megoldani azt, hogyan tudunk segíteni azoknak, akik évekkel korábban minden jogi eszközt már igénybe véve vesztették el lakásukat a lakásmaffia áldozataiként, hogyan tudunk nekik való segítséget nyújtani. Ha ebben is tudunk komoly előrelépést tenni, akkor bizony biztos, hogy úgy mondhatjuk, hogy elértük a célunkat, és minimalizáltuk a lehetőségét az úgynevezett lakásmaffiás tevékenységnek. De nézzük ezt az előterjesztést, amely a jogügyletek biztonságának erősítésé t szolgálja! Feltétlenül fontos leszögezni, hogy az úgynevezett lakásmaffiaalbizottság folyamatosan szorgalmazta, és ebben nem is maradt egyedül, hogy az ügyvédek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók ne lehessenek áldozatai csalóknak, hamis igazolványo kat bemutatóknak, egyáltalán azoknak, akik így akarnak jogtalanul előnyhöz jutni. Az ügyvédek, közjegyzők, bírósági végrehajtók joggal hangoztatták azt, hogy ők nem okmányszakértők, nekik nem kötelezettségük tudni, hogy egy okmány hamis avagy igaz, nem köt elességük felismerni a hamisítást, és azt sem kötelességük tudni első ránézésre, hogy esetleg ez egy elveszett igazolvány, amellyel valaki a személyazonosságát akarja igazolni. Feltétlenül fontos lépés az, hogy ha egy központi adatbázishoz kapcsolódva azon nal, gyorsan, megbízhatóan információt tudnak szerezni arról, hogy aki velük szemben ül, és valamilyen jogügyletben kíván részt venni, valóban aze, akinek vallja magát. Azt gondolom, hogy ezáltal nem csupán az ügyvédek, közjegyzők és bírósági végrehajtók azok, akik mindenféleképpen nyugodtabban intézhetik az ügyeket, hanem maguk az ügyfelek is, a jó szándékú, jóhiszemű, valós ügyfelek nagyobb biztonságban érezhetik magukat, és egy ki nem mondott, de talán ki is mondott, de mindenesetre nagyon fontos cél le het az is, hogy visszatartsuk azokat a bűnözőket, akik eddig az okmányhamisítással vagy hamisított igazolvánnyal óhajtottak bűncselekményt elkövetni. Tehát egy nagyfokú visszatartó erő az, ha tudják, hogy az ő adataikat ellenőrizni fogják, tehát nincs lehe tőség a visszaélésre, a különféle stiklikre - bocsánat a kifejezésért. Nagyon fontosnak tartom a közjegyzők szerepének, helyének tisztázását, és ez a jogszabálymódosítási javaslatrész különösen fontos, és hogy miért, azt hadd fejtsem ki. Mégpedig azért, m ert a közjegyzők legalább kétféle feladatot hajtanak végre. A közjegyzői munkában egyrészt van egy tényigazoló, ténytanúsító tevékenység, amikor tanúsít a közjegyző, hogy ez a tény megtörtént, vagy ezt a kijelentést megtették, vagy előttük ez az esemény le zajlott. Van egy másik viszont, amit én kvázi ügyvédi tevékenységnek hívok, amikor a közjegyzőnek módja van jogügyletekben okiratszerkesztőként is részt venni. Tehát ilyenkor nem csupán azt tanúsítja, hogy mit mondtak, hanem neki van pluszfelelőssége az ok irat szerkesztéséért, az okirattal kapcsolatos eljárás jogszerűségéért is. Ezt most ez a törvényjavaslat pontosítja. Úgy gondolom, hogy ez egy