Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról és a bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
4832 nagyon fontos része ennek a törvényjavaslatnak, és nyugodtabban fordulhatunk közjegyzőhöz jogügyleti, okiratszer kesztési ügyben is ezentúl. A bírósági végrehajtásról: a bírósági végrehajtásnak számos elemét kifogásolta maga az albizottság is korábban. Nehéz volt tárgyalnunk, mert nem mindig találtunk partnert ahhoz, hogy ezeket az ügyeket alaposan kivesézzük, alapos an áttekintsük. Én most úgy látom, hogy az Igazságügyi Minisztérium vélhetően szorosan együttműködött a Bírósági Végrehajtói Kamarával, és egy olyan egységes, jól áttekinthető javaslatot tett elénk, amely valóban szolgálja egyrészt a bírósági végrehajtás e redményességét, mint azt, hogy az adósok biztonságban érezhessék magukat, hogy nem történik visszaélés az árverés során, amikor az ingatlanunk árverésre kerül. Különösen fontosnak tartom azt, hogy a részletfizetési kedvezmény lehetőségének szabályai jobban igazodnak a valós élethez, és lehetővé teszik olyan esetben is a részletfizetés megadását, amikor például nincs másik lefoglalható vagyontárgya az adósnak, illetve bizonyos esetekben meg lehet állapodni abban, hogy mennyi az az első részlet, amit befizet, és utána milyen részletfizetési kedvezményeket kaphat. Ezek nagyon fontos ügyek, és gondolom, hogy ezeket nem elég egyszer hangsúlyozni, fontos lenne tehát, hogy ez a törvény megszülessék. Éppen ezért vagyok nagyon bánatos, hogy “Az önkormányzat részvétel e az ingatlanárverési ügyletben” című rész miatt esetlegesen ez az egész törvény kisikolhat - ezt a szót nem lehet másképp kimondani , tehát kisiklik az egész törvény tárgyalása. Őszintén remélem, hogy nem így fog történni. Én a magam részéről, és a frakc iónkból többen támogatjuk azt a megoldást, amely az alkotmányosabb megoldásnak tűnik, amely nem rúgja fel a bírósági végrehajtás árverési szakaszában az eljárás menetét, hanem csak megkönnyíti az önkormányzat részvételét azon, amely nem teremt egy olyan el ővásárlási lehetőséget, amely esetlegesen alkotmánybírósági beadványt indikálhat, mondjuk, a tulajdonostársak esetében, vagy például a társasházi közösségek esetében. (19.20) Itt el kell mondanunk azt, anno az albizottságban folyt erről vita, hogy javasolj uke ezt az elővásárlási jogot vagy sem. Ebben nem volt egységes álláspontunk, de végül is az albizottság azért nem javasolta az elővásárlási jogot, mert tudtuk azt, hogy aggálytalan javaslatokat kell a kormány, illetve a tisztelt parlament elé terjeszteni . Meggyőződésem egyébként, hogy a 60 napos kifüggesztési határidő, a nemcsak a jegyzőnek kifüggesztésre megküldött árverési hirdetmény, a két hónapos fizetési halasztás az önkormányzat részére, továbbá az a kedvezmény, hogy nem kell letenni a 10 százalékos árverési előleget, mindez azt eredményezné, hogy az önkormányzatok lehetőségeiktől függően - tehát itt az anyagi lehetőségeiktől függően - megfelelő döntési mechanizmust végigjátszva igenis meg tudják oldani a számukra lehetséges lakások, ingatlanok megvé telét az árverések során. Tisztelt Ház! Összességében javasolom, hogy ezt a hosszú című törvényt támogassuk. Igenis az ingatlanvisszaélések visszaszorítását szolgálja, jól szolgálja, ügyesen felépítve szolgálja, és jól átgondolva szolgálja. Kérem a szíves támogatásukat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Kosztolányi Dénesnek, a Fideszképviselőcsoport vezérszónokának. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képvi selőtársaim! Az előttünk fekvő törvénymódosításokat gyakorlatilag az úgynevezett lakásmaffia visszaszorítására alakult albizottság 2004. évi jelentésében kezdeményezte. Sokszor el szoktuk mondani, nem örülünk annak, ha úgynevezett salátatörvénnyel van dolg unk, tehát egyszerre négyöt helyen is módosítjuk a meglévő jogszabályokat. Ebben az esetben ez teljesen értelemszerű és ésszerű lépés, nem okoz semmifajta kohéziós zavart ezeken a területeken.