Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 1 (275. szám) - Az ülésnap megnyitása - A száz lépés program megvalósításáról szóló beszámoló, valamint a száz lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
4281 intézkedéseket, amelyekből több is az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést szolgálja. Tisztelt Képviselőtársaim! A valódi baloldali politika olyan, amely távlatot nyújt az embereknek. Nemcsak elhiteti velük, hanem valóságosan nyújt számukra jövőképet, és ebben nem lehet más út, mint az igazságosság. A jövőkép , a távlat olyan fogalmak, olyan tartalmak, amelyek optimizmusra, tettrekészségre sarkallják az embert a pesszimizmus, a beletörődés, az önsorsrontás helyett. Mi, szocialisták, emelt fővel vállaljuk ezt a programot, mert bátorságunk, igazságosságunk a bizt onság megteremtésével együtt jelenik meg. Nekünk, szocialistáknak, minden ember egyformán fontos, életkortól, nemtől, származástól, lakóhelytől függetlenül. Erről szól a száz lépés programja. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsc h Tamás) : Hozzászólásra következik Pettkó András képviselő úr, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor Gyurcsány Ferenc a Magyar Országgyűlés falai között bejelentette a száz lépés programjának a lehetőségét és azt, hogy a kormánykoalíció száz lépéssel kíván a magyar társadalom jelenlegi helyzetén javítani, akkor miniszterelnök úr azt mondta, hogy az ellenzék részéről érkező javaslatokat is be fogják építeni a száz lépés progra mjába, hiszen száz lépésnél nem fog megállni a kormányprogram, hanem lesz 101, 110, 120 és ki tudja, még hány lépés. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként az információs társadalom megerősödésének az érdekében több olyan törvénymódosítást nyújtottam be az elmúlt háromnégy hónapban, ami a száz lépés programjához jó kiegészítő elem lett volna. Ezek közül szeretnék néhányat említeni. Ezeket a törvénymódosítási javaslataimat a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim - akár az MSZPsek, de akár az SZDSZesek is - még tárgysorozatba se engedték venni a tisztelt Ház falai között. Ezek közül említenék most néhányat. Azt javasoltam, hogy minden egyes APEHirodában legyen kártyaleolvasó terminál, melynek segítségével az adózó állampolgár be tudja fize tni az adóját. A XI. században élünk, az információs társadalomról beszélünk, az információs társadalom kiépítéséért kívánunk dolgozni, nem értem, hogy egy 20 millió forintos fejlesztést miért nem támogatott a kormány. Ezzel a 20 millió forintos fejlesztés sel el lehetett volna érni, hogy ha az adózó állampolgár Magyarországon bárhol bemegy az APEHirodába, és megállapítják, hogy van neki, mondjuk, 13 ezer forint adótartozása, akkor fogja a zsebében lapuló kártyát, és szépen átutalja a pénzt az APEH számlájá ra. Nem értem, hogy miért nem engedték ennek a törvényjavaslatnak nemhogy a napirendrevételét, de még a tárgysorozatbavételét sem. Jövő héten a tisztelt Ház falai között ezt megpróbáljuk újra megkísérelni. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák, mert e z a javaslat a száz lépés programjába nagyon jól illeszkedne. Ugyanilyen javaslata a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának már jó néhány hónapja, hogy fel kell gyorsítani Magyarországon az elektronikus aláírás elterjesztését. Mi ehhez például a mind annyiunk zsebében ott lapuló mobiltelefont nagyon jó eszköznek találjuk, hiszen a mobiltelefonban van egy csipkártya, amelynek segítségével az azonosítás meg tud történni. Ha a 8 millió mobiltelefonhasználó közül nem sokat, csak 500 ezret rá tudnánk venni arra, hogy elektronikus aláírást használjon, akkor megtízszereznénk a ma elektronikus aláírást használók körét, és ismét jelentős lépést tennénk annak érdekében, hogy Magyarországon az eközigazgatás el tudjon terjedni, és a mobiljuk segítségével minél tö bben kapcsolatba tudjanak lépni az önkormányzatokkal. Ugyanilyen javaslatom volt - amit tisztelt kormánypárti képviselőtársaim nem támogattak , ami az információs társadalom kiépítését szolgálta volna, hogy ha valakinek van egy számítógépe és egy másikat vásárol, s a régi számítógépét beszámítják, akkor a második értékesítés esetén ne vessük ki újra a 25 százalékos, jövőre 20 százalékos áfát, hanem ez a gép kerüljön egy olcsóbb áfakategóriába,