Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 1 (275. szám) - Az ülésnap megnyitása - A száz lépés program megvalósításáról szóló beszámoló, valamint a száz lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - NÉMETH ERIKA (MSZP):
4280 emelkedik azoknak a száma, akik az illegális munkaerőpiacon próbálnak boldogulni, és évekkel később szembesülnek azzal, hogy becsapták őket, hogy becsapták saját magukat. A z a baj, ha ennek a jelenségnek a megszüntetése érdekében nem teszünk semmit. És nem nyugodhatunk bele abba sem, hogy van olyan társadalmi csoport, amelyiknek családjában többgenerációs a munkanélküliség, vagyis generációkon át nem tapasztalják meg a munka ízét, örömét, felelősségét. Szociális téren is akkor tudunk előrelépni, ha a jelenleginél többen élnek adózott, járulékfizető és így nyugdíjjogosultságot szerző jövedelemből. A legjobb, legeredményesebb szociálpolitika ezért nem lehet más, mint a foglalko ztatás ösztönzése. Erre számos lépés található a száz lépés programjában. Kiemelten szeretnék beszélni a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők foglalkoztatásában meghozott lépésekről. Ezek nagy része nem a száz lépés keretében, még az előtt meg hirdetésre került. Egy húszéves és egyre méltatlanabb, nyilvánvalóan igazságtalan rendszer megváltoztatásáról van szó. Az a sokmilliárdos összeg, amit évente erre fordítottunk, most végre azok szolgálatába áll, akik eddig e rendszernek a szenvedő és kiszol gáltatott alanyai voltak. Sérelmet szenvedtek emberi méltóságukban, miközben a rendszer haszonélvezői extraprofithoz jutottak, és sajnos számos súlyos visszaélés is történt. Az akkreditációs eljárás bevezetésével tiszta helyzet teremtődhet, a fokozatos bev ezetés helyénvaló, és én fontosnak tartom, hogy a szabályok betartásának ellenőrzése is megalkotásra került. (12.50) Ehhez társul a szociális törvény módosításai között található szabályozás, amely a szociális intézményeken belüli foglalkoztatást alakítja át. Ezzel az intézkedéssel a munkarehabilitációs foglalkoztatás keretében az ellátottak megmaradt képességeinekkészségeinek szinten tartását és a munkavégzésre való szocializálását tekintjük elsődlegesnek. A fogyatékossággal élők helyzetének javítása, a m egváltozott munkaképességűek rehabilitálása és reintegrációja nem csupán egészségügyi, szociálpolitikai, hanem emberi jogi kérdés is. Ők nem másodrendű állampolgárok. Helyes, ha olyan helyzetet teremtünk, amely biztosítja számukra a méltóságteljes életet a záltal, hogy közülük, aki tud, tisztes munkával tisztes jövedelemre tehessen szert, akár védett, akár intézményi, akár integrált foglalkoztatás keretében. Tisztelt Képviselőtársaim! A gyes teljes összegének megtartása mellett a gyermek egyéves korától lehe tővé válik a teljes munkaidőben történő munkavállalás. Ezt hatalmas lépésnek tartom, több okból is. A döntés jogát ugyanis az egyénhez telepítettük. Nincs többé csapdahelyzet. Feloldottuk azt a dilemmát sok ezer nő számára, amely úgy szól, hogy család vagy munkahely, gyermek vagy karrier. Sok ezer embert megszabadítottunk attól a tehertől, hogy családja anyagi helyzetét javítandó feketén vállaljon munkát. Nem hajszolunk nőket abba a helyzetbe, hogy választott hivatása, megszerzett egzisztenciája derékba tör jön, hiszen hamarabb visszatérhet munkájához, ha akar. És nem hajszolunk nőket abba a helyzetbe sem, hogy karrierjének építése miatt esetleg végérvényesen lemondjon a gyermekvállalásról. És nemcsak a munka folytatásának lehetőségét biztosítjuk ezeknek a fi atal nőknek, hanem biztosítani akarjuk hozzá az intézményi hátteret is a bölcsőde biztosításával a 10 ezer lakos feletti településeken, és a 10 ezer lakos alatti településeken azzal, hogy az önkormányzatok számára lehetővé válik a gyermekek napközbeni ellá tásának megoldása ellátási szerződéssel. Nem győzöm hangsúlyozni, nagyon jelentős lépések ezek, mert a nők esélyegyenlőségét javítják, mert erősítenek egy új szemléletű felfogást a nemek közötti kapcsolatban, hiszen gyermeket közösen vállal férfi és nő. A nők életesélyeit, a családok biztonságát szolgáló lépésnek tartom a daganatos betegek számának csökkentését szolgáló programot is, melynek keretében az eddigieknél több nő lehet részese a felvilágosító munka és a szűrésszervezés nyomán mell- és méhnyakszűr ésnek, és természetesen az eddigieknél több férfi lehet részese más, daganatos betegségeket szűrő programoknak. Fontosnak és egy baloldali politikához méltó lépésnek tartom azokat az