Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - IVANICS FERENC (Fidesz):
3960 IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Urak! Hölgyeim és Uraim! A fejlesztési központokkal kapcsolatban többen is megszólaltak már a nyugatdu nántúli régióból. Úgy hiszem, hogy nem hiábavaló volt az a munka, ami az elmúlt hathét évben ott a NyugatDunántúlon folyt. Számunkra kimondottan fontos, hogy azok a városok, amelyeket az elmúlt évtizedekben meg tudtak erősíteni, vagy valamit vissza tudta k építeni az 1950es változások következtében - itt nevezetesen Sopronra gondolok - meg tudják őrizni a pozíciójukat. Ezért különösen érdekes, hogy fejlesztési központot jelölünk ki, vagy sem. Baráth Etele miniszter úr már egy korábbi beszélgetésünkkor még évekkel ezelőtt elmondta, hogy tulajdonképpen ezt az öt várost tartja kiemelten a fejlesztés központjának, amivel nekem nem is lenne gondom. A problémám az, hogy amikor a fejlesztési központok térségi hatásait vizsgáljuk, akkor maga ez a koncepció azt áll apítja meg, hogy Győrtől 80 kilométerre lehet újabb fejlesztési központokat kijelölni - ez Székesfehérvár és Veszprém, mindegyik 80 kilométerre van - ugyanakkor pedig a 100 kilométerre levő Szombathely vagy a még messzebb levő Zalaegerszeg Győr vonzáskörze téhez tartozik. Tehát innentől kell átgondolni, hogy akkor tulajdonképpen mit is jelent számunkra a fejlesztés. Bízom abban, hogy a miniszter úr majd kifejti a véleményét ez ügyben. Az én következtetésem az, hogy akkor még nagyobb bátorság kell - mert ez i s nagy volt, én ezt elismerem - és meg kell fogalmazni azt is, hogy a jelenlegi régióbeosztás a városszerkezetek okán nem tartható. Akkor a fejlesztési központok tudnak valóságos központként működni, és tudnak olyan hatással lenni egy egész régió életére, mint ahogyan az az anyag szándékai szerint lenne. Ezért különösen fontosnak tartom, hogy egyértelműsítsük a helyzetet, és tegyük világossá, hogy a fejlesztési központ ebben az olvasatban mit jelent a fejlesztési központtól relatíve távolabb eső városok szá mára. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Ivanics Ferenc képviselő úr, Fidesz. IVANICS FERENC (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Urak! Azt gondoltam, hogy az előző hozzászólásban j elezni kellett azt a fajta egységet, ami a nyugatdunántúli régióban már többször megfogalmazódott különböző kérdések kapcsán. Van olyan fejlesztéspolitikai kérdés is, ami itt a parlamentben 90 százalékos többséggel ment át, tehát ilyen szempontból van egy egységes akarat, egy egységes tevékenység pártpolitikától függetlenül a NyugatDunántúlon, ami példaértékűként szolgálhatna, de sajnos nem tud, mert különböző előterjesztések ezt mindig keresztbehúzzák. Csatlakoznék azokhoz a hozzászólókhoz, akik az anyag tárgyalásának idejét kritizálják. Én is úgy érzem, hogy jelen pillanatban, éjjel egy órakor olyan jelentőségteljes kérdésekkel foglalkozni, amelyek az országos fejlesztési koncepcióban megfogalmazódnak, hát bizony nem túl szerencsés. Jelzi az anyag fontos ságát az is, hogy ilyen késői órán két miniszter is benn ül a parlamentben. Nem tudom, mikor történt olyan, hogy éjfél után két miniszter ült itt a parlamentben. (Közbeszólás: Egyikük államtitkár!) Bocsánat (Pál Béla felé fordulva:) , most már csak államtit kár úr van itt, elnézést. Tehát úgy hiszem, hogy magának az anyagnak a tárgyalása szempontjából ez mutatja azt, hogy nem megfelelően bánunk ezzel a kérdéssel. Ha végigolvassuk azt a stratégiai elemzést, ami az anyag mellé van téve, akkor azt láthatjuk, hog y bizony olyan széles társadalmi kérdésekkel is foglalkozik, amelynek okán szerintem a többi minisztérium képviselője is itt ülhetne, vagy az a sok bizottsági tag, aki végigtárgyalta ezt a koncepciót. Nem kis kérdésről van szó, mégis ilyen későn vagyunk. E z pedig annak tudható be, hogy ebben a félévben vagy talán ebben az évben most már nem először jelentős anyagokat, érzésem szerint esetenként nem is véletlenül ilyen későn tárgyalunk.