Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - IVANICS FERENC (Fidesz):
3961 Hogy a fejlesztéspolitikai koncepció határozati javaslatával kapcsolatos an is megfogalmazzak véleményeket, szeretném, ha ez az anyag a megfogalmazásaiban is próbálna rendet tenni. Ezért engem személy szerint zavar “Az Országgyűlés…” kezdetű fejezetben, ami kvázi preambulumként fogalmazható meg, a második francia bekezdésben a “fontosnak tartva a régióban játszott jövőbeli szerepét”. Nekem ez egy kicsit képzavar, hiszen a régiót országon belül értelmezzük, ugyanakkor tudvalevőleg a Kárpátmedencét is egy tágabb összefüggésben régiónak hívjuk. De úgy hiszem, hogy ha már egy fejle sztéspolitikai koncepció van, akkor szerencsés lenne, ha a fogalmi körökben egységes szavakat egységesen használna. (1.10) Bízom abban is, hogy az anyag azokat az elveket, amelyeket megfogalmaz, amelyek meglehetősen széleskörűen definiálják a koncepció fej lesztéspolitikai alapelveit, a későbbiekben valamennyire szűkülnek vagy egyértelműsítik a helyzetet, és így nem kerülhetünk abba a hibába, ami a 3. pontban megfogalmazódik: “Cél, hogy Magyarország 2020ra Európa legdinamikusabban fejlődő, a fenntartható fe jlődés szempontjait is követő országai közé tartozzon, ahol ennek eredményeként a jelenleginél több a munkahely, magasabbak a jövedelmek, biztonságos, tiszta és jó minőségű a környezet, egészséges és hosszabb az élet.” Azt gondolom, hogy ezek szép célok, d e hát azért ezt egy kicsit konkretizálni lehetne, hiszen ha a jövő évben a jelenleginél tízzel több munkahelyet teremtünk, akkor tulajdonképpen megvalósul már az A pont, ha a fizetéseken is egy egész picit emelünk, akkor megvalósul már a 2. pont is, és azz al, ha az európai normáknak megfelelően tisztítjuk a járműveink kipufogógázát, vagy pedig a nagy kibocsátású különböző gyáripari létesítményeket, akkor azt mondhatjuk, hogy már a Cvel is rendben vagyunk, a hosszabb élet pedig a statisztikákban, ha lassacs kán is, de mégiscsak valamennyire látható, tehát a fejlesztéspolitikai célok ilyenformán teljesültek. Ez számomra azt jelenti, hogy olyan célokat fogalmazunk meg, amelyek nem elég egyértelműek, amelyek ezeket nem mutatják meg. Az irányok jó k, ezzel nincs bajom, tényleg legyen több munkahely, tényleg legyenek magasabbak a jövedelmek, és legyen hosszabb az élet. De próbáljunk meg valami konkrét célt kijelölni! 2020ra Európa legdinamikusabban fejlődő országai közé tartozunk? Én szeretném, ha e z már 2010re vagy 2008ra így lenne. Hogy lehetséges az, hogy Magyarország feladta ezt az elvét, és csak 15 év múlva szeretne a legdinamikusabban fejlődő ország lenni? De akkor hogy lesz az, hogy Magyarország utoléri majd az európai uniós átlagot, sőt rem ényeink szerint felül is múlja? Akkor hol van a kettő között a reláció? Tehát hogyan tudjuk addig a különbségeket csökkenteni? Milyen számítások állnak e mögött? Ez az anyagból nem derül ki. Tehát jelen pillanatban nem láthatjuk azt, hogy Magyarország fejl ődése a többi európai uniós ország várható fejlődéséhez képest 2020ra hová érkezhet el. És ez a megfogalmazás ilyen szempontból nem támogatja ezt. A 3. pontban továbbra is gondom van azzal, és itt csatlakoznék Sági képviselőtársamhoz, hogy valahol tényleg szerencsés lenne megfogalmazni azt, hogy ne csak egészségesebb, ne csak jobb, ne csak szebb legyen az élet, hanem valamilyen módon a demográfiai kérdésekkel is foglalkozzunk. Az elmúlt hét végén Strasbourgban tartotta az európai régiók gyűlése az ülését, és itt is elsősorban az innováció fogalmazódott meg központi kérdésként, és annak egyik fontos elemeként az, hogy a demográfiai kérdéseket valamilyen módon rendezni kell. Igaz, hogy az ottani kérdésfelvetések szerintem számunkra, újonnan csatlakozott orszá gok számára nem egyértelműen fogalmaznak, illetve egy kicsit kívülállóan várják a segítséget, tehát az ottani megoldási javaslat nem segít, de úgy hiszem, hogy magunkkal szemben is valamilyen módon ezt jó lenne kijelölni és az anyagban megfogalmazni. Ez ol yan kérdés, ami nem lenne jó, ha leegyszerűsödne egy egyszerű politikai ideoda dobálózásra, hiszen mindannyian tudjuk, érezzük, hogy a humán erőforrás ilyetén módon való fejlesztése az ország hosszú távú jövőjének biztosításához elengedhetetlenül szüksége s. Ezért egy