Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
3798 És ha már itt tartunk, akkor hadd mondjak még két dolgot! Felelősségünk van abban, hogy ne csak egyszerűen olcsó legyen a gyógyszer ára, hanem hogy Magyarországnak olyan gyógyszeripara legyen, am ely mögött intenzív kutatás és intenzív oktatás van; hogy Magyarország legyen Európa első három gyógyszergyártó cégének egyike. És ha ez fontos cél, ha ez mind cél, azaz gazdasági típusú céljaink is vannak, mert ez fog majd munkát adni ezreknek és tízezrek nek, akkor erről is kell beszélni. És felelősségünk… (Taps az MSZP padsoraiból. - Balogh László: Taps!) És felelősségünk van abban is, hogy a magyar energiapolitikát úgy alakítsuk át, hogy igen, ezzel együtt modernizálva a magyar mezőgazdaság lehetőségeit is, Magyarország legyen a bioüzemanyagok előállításának egyik legfontosabb európai színtere bioetanol- és biodízelelőállításban. (Taps az MSZP padsoraiból. - Zaj.) Azaz arra a felelősségre szeretném felhívni itt mindenkinek a figyelmét, hogy amikor cselek vő felelősségről beszélünk, amikor államférfiként és valóságos politikusként próbálunk hozzányúlni ezekhez az ügyekhez, akkor az ellátás biztonsága, az árak és a magyar ipar fejlődése egyaránt és egyformán fontos feladat. Aki ezek közül csak az egyiket lát ja, az lehet, hogy egy pillanatra népszerűséget tud szerezni itt vagy ott, de Magyarországnak nem felelős politikusa, nem az országért dobog a szíve, hanem a hatalomért. Márpedig az ország előrébb való, mint a hatalom. (Taps az MSZP padsoraiból.) A múlt hé t egyik legfontosabb belpolitikai eseménye volt, hogy hároméves megállapodást tudtunk kötni az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a minimálbérek jövőjére vonatkozóan. Ennek a megállapodásnak sok tekintetben egészen új elemei vannak, sok tekintetben történel mi ez a megállapodás. Történelmi, mert először a rendszerváltás óta a Harmadik Magyar Köztársaságban van egy olyan kormány, amely három évre meg tudott állapodni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal. Stabilizálni sikerült a munkaerőpiac egyik legfontosab b kérdését, a jövedelmet és a bérek kérdését. Ráadásul hogyan? Növekvő bérek mellett. Első lépésben már 20052006ra 10 százalékkal fognak növekedni a minimálbérek, miközben az inflációt 3 százalékkal ez alá tervezzük; 78 százalékos reáljövedelemnövekedé s fog bekövetkezni a legalacsonyabb bérrel foglalkoztatottak körében. Három: Magyarországon 15 év után először történik az meg, hogy a minimálbéreket a létminimumhoz igazítjuk. Tizenöt éves követelése vált itt valóra a munkavállalóknak, hogy a legkisebb bé r érje el vagy haladja meg a létminimum összegét. Hosszú vita volt ebben a kérdésben. És végre, közös megállapodással, nem egyszerűen kormányzati diktátummal, hanem a szociális partnerek kompromisszumával és megegyezésével ezt is bevezettük. Ötödsorban: a rendszerváltás óta először történt az meg, hogy Magyarországon a nagyobb tudást, a magasabb szakképzettséget elismerjük a minimálbérben, hogy lesz végre szakmunkásminimálbér. Akik vissza akarják adni a munka becsületét, oly sokszor hallom azt, hogy valaki k ezt vissza akarják adni, azoknak például meg kellett teremteni a szakmunkásminimálbért. Jelentem: a Gyurcsánykormány megteremtette. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Mert tudják, nem beszélni kell a munka becsületének visszaadásáról, hanem el kell törölni a minimálbérek adóját, módosítani kell úgy a munka törvénykönyvét, ahogyan mi módosítottuk, hogy a szociális partnerekkel csak egyetértésben nyújtunk be és fogadunk el ilyenfajta szabályozásokat. És képesnek kell arra lenni kompromisszumkész vitáb an, hogy igen, azok érdekét is képviseljük, és hatékonyan képviseljük, akik több tudással, több tehetséggel, több szorgalommal sokat értek el Magyarországon is. A magyar iparnak a tehervivő munkásai igazából ők, a szakmunkások. A múlt hét következő fontos döntése, amelyet muszáj úgy kezdenem, hogy egy 2001. évi, az Orbánkormány által hozott, rendkívül rossz és később láthatólag a társadalom jelentős része által elfogadhatatlan döntést sikerült megváltoztatni, ez az a döntés, hogy a Zengőn nem lesz radaráll omás. Mondom, volt ebben sok vita. Ezért legyen nagyon világos, mert van a kormánynak