Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF):
3799 mindig elég oka, hogy meghallgassa a kritikát, de azt a kritikát, amely nem őt illeti, nem kell hogy magára vegye. 2001ben az Orbánkormány úgy döntött, hogy a Zengőn le sz a radarállomás. Mi több, egy másik döntésével úgy döntött, hogy ilyen típusú létesítményeknél nem kell kötelezően lefolytatni a társadalmi egyeztetést, még az önkormányzatokkal sem. Mind a két döntést az elődeink hozták. Úgy látom, hogy rosszul kalkulál tak. Úgy látom, hogy rosszul ítélték meg ennek a társadalmi hatásait. A döntés maga is rossz volt, és különösen rossz volt az a magatartás, hogy tudniillik el lehet vonni itt a társadalmi párbeszéd jogát. Éveken keresztül próbáltunk egy más által hozott ro ssz döntés mellett érvelni, és azt elfogadtatni - nem sikerült. Kiderült, hogy a döntés alapvetően rossz volt. Majd a döntéseket követően ez a kormány hozott egy jó döntést, olyan döntést, amelyet a magyar zöldszervezetek és a helyiek is elfogadható kompro misszumnak tartanak. Kétféleképpen lehet kormányozni: lehet titokban a Zengőről dönteni - ez a rossz kormányzás és a rossz döntés. És lehet jól, együttműködően olyan helyszínről dönteni, amit elfogad az ország, és elfogadnak a helyiek - ez a jó kormányzás, úgy gondolom. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Az elmúlt hét utolsó döntése a babakötvény bevezetése; hogy mindazok után, amit a családi pótlék felemelésében tettünk, a Fészekrakóprogram megalapításában tettünk, a Startprogram bevezetésében tettün k, most egy új program legyen, amelyben összekapcsolódik a közfelelősség és a magánfelelősség; ahol az állam azonos feltételekkel elindít mindenkit az úton, és arra ösztönöz, hogy szálljunk be mindnyájan, és segítsünk abban, hogy a felnövekvő gyermekek 18 éves korukban nagyobb önálló életkezdési lehetőséggel rendelkezzenek. Sőt, azt mondja, hogy úgy segít, hogy többet segít annak, ahol több a szükség. Azt mondja, hogy ahol több a szükség, ott még többször is be fog fizetni, az állami befizetések mértéke elé rheti a 100 ezer forintot. És azt mondja, hogy te meg család, akár csak pár száz forintot, két doboz cigaretta árát már megtakarítasz, akkor én a megtakarításod mellé további 20 százalékot hozzáteszek. Ez 20 százalékos kamatprémium a legrászorultabb család oknak, és akkor a 18 éves gyereknek már 250 ezer forintja van. Lehetett volna ezt úgy is csinálni, kicsit populista módon, hogy most adunk mindenkinek, de nem ezt választottuk, mert nem ez a fontos. Hanem induljon el egy hosszú távú takarékosság; kapcsolód jon össze a közfelelősség és a magángondoskodás, a magánfelelősség, hogy könnyebb legyen gyereknek lenni Magyarországon; hogy a felemelt családi pótlék mellett egy kiszámíthatóbb jövő legyen. Babakötvény - az új élet kezdésének megoldása a gyerekekért, Mag yarországért és a köztársaságért. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. A frakcióvezetőknek 55 perces időkeretben van lehetőségük felszólalni. Elsőként megadom a szót Dá vid Ibolya frakcióvezetőhelyettes asszonynak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről. Öné a szó. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az imé nt a felelős politizálásról beszélt. Nézzük meg, hogy a kormány az elmúlt egy évében hogyan valósította meg ezt a felelős politizálást! A Magyar Demokrata Fórum szerint nem felelős az a kormány, amely egyenlőséget ígér, miközben másfajta egyenlőtlenséget t eremt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr ma már nyíltan vállalja a politikájában, hogy a magyar középosztályt háttérbe szorítja; a legelesettebbeket kívánja segíteni - bár itt is több a szó, mint a tett - míg a leggazdagabbakat akarja segíteni.