Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 24 (271. szám) - Az ülésnap megnyitása - A szövetkezetekről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3706 megfelelően t örténjen, és nem csak bújtatott profitérdekeknek megfelelően változatnake nevet a szövetkezetek. Az általános és részletes vita lehetőséget ad majd számunkra, hogy a megfelelő módosításokat, amelyek még véleményünk szerint is szükségesek, a bizottság több sége szerint is szükségesek, elvégezzük a tárgyalási szakasz folyamán. Összességében a mezőgazdasági bizottság 12 igen szavazattal, 7 nem ellenében az előterjesztést támogatja, és javasolja a módosítások után a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kisebbségi véleményt Kékkői Zoltán képviselő úr ismerteti. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF , a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök ú r. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság - mint ahogy az előbb hallottuk - november 17én, csütörtökön megtárgyalta a szövetkezetekről szóló törvényt. Képviselőtársam az előbb arról beszélt, hogy a szövetkezetekről szóló törvény nem egyenlő a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénnyel, tehát ez egy tágabb törvény annál, mégis, a mezőgazdasági bizottságban mi a mezőgazdaságot érintő, a szövetkezeti törvényben lévő előírásokról tárgyaltunk és vit atkoztunk. Így került szóba az, hogy jelenleg érvényben van egy 1992es szövetkezetekről szóló törvény, érvényben van egy 2000es új szövetkezetekről szóló törvény, és ha minden igaz, ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor pedig egy 2005ös törvény is érvényb e fog lépni egészen 2007ig. Tehát egy olyan helyzet fog kialakulni, hogy a szövetkezetek nem fogják tudni eldönteni lényegében, hogy most melyik szövetkezeti törvényt vegyék figyelembe egyegy módosításnál, tehát lesz egy 1992es, lesz egy 2000es, és les z egy 2005ös szövetkezeti törvény, amit nem tartunk helyesnek. Ugyanakkor a legtöbb vita - mint ahogy az előbb is hallottuk - az üzletrészekről folyt a mezőgazdasági bizottságban. Tudjuk jól, hogy az üzletré szekkel kapcsolatban 2002ben született egy kormányrendelet, már az új kormány idejében, szeptember 28án, ami kötelezte volna a minisztériumot és magát a parlamentet is, hogy az üzletrészeket rendezze 2004 végéig. 2004 végéig, előre lehetett látni, hogy n em kerülnek rendezésre az üzletrészek, a szövetkezeteknél lévő üzletrészek, ezért alkottak egy újabb kormányhatározatot 2004. VI. hó 8án, amelyik előírja, hogy az idei év december 31éig rendezni kell az üzletrészeket. Úgy néz ki, hogy azért ez a nagy sie tség - és még 2005ben el akarják fogadni ezt az új szövetkezetekről szóló törvényt , hogy akkor talán ilyen formában valóban eleget tesznek a kormányhatározatnak. De ennek a kormányhatározatnak nem ez volt a célja, hanem egy valódi szövetkezeti üzletrész rendezés. Tudjuk jól, hogy a polgári kormány ideje alatt elkezdődött a külső szövetkezeti üzletrészek rendezése, folytatódott a nyugdíjasok üzletrészének a rendezése, és elmaradt a tagi üzletrészek rendezése, amire a 2002ben megalakult új kormány ígéretet tett, és ennek nem tett eleget. De mi történt ebben a törvényben? Ebben a törvényben, valóban, a 100. §ban leírják, hogy az üzletrészekkel mi lesz: az egyik formája az, hogy befektetői részjeggyé alakul át, a másik, a külső üzletrész esetében pedig átala kított befektetői részjeggyé. (9.40) És ha elolvassuk, hogy milyen jogosultságot takarnak ezek a befektetői részjegyek, akkor rájövünk, hogy majdhogynem még rosszabbak, mint az üzletrésznél lévő jogszabályok esetében. Tehát mi úgy érezzük, hogy ez a rendez és nem az a rendezés, amire annak idején a kormány ígéretet tett. Ezért a mezőgazdasági bizottságban, mint ahogy hallottuk, 8 nemmel nem támogattuk a szövetkezetekről szóló törvényt. Köszönöm a figyelmet.