Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 16 (267. szám) - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
3273 tenni szükségeltetik valamit ahhoz, hogy ezt az egyébként rendkívül rossz arányt, mondjuk, cs ökkentsük. Szerintem térjünk vissza, még egyszer mondom, a törvényjavaslathoz, és akkor talán azt kellene megfontolni, ami itt elhangzott már, amivel többek között egyetértettünk, például a törvény 53. § (1) bekezdése, ahol az önkormányzatok fizetési kötel ezettségéről beszéltünk. Én nagy tisztelettel azt javasolom mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőtársaimnak, próbáljunk konszenzust kialakítani, és az önkormányzatoknál a jelenlegi szabályozást fenntartva a térítési díjat a tényleges havi gyógys zerkeret 15 százalékában meghatározni. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak nem növekszenek a terhei, és azt gondolom, talán ez mindannyiunk számára fontos. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszön öm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Steinerné Vasvári Éva képviselő asszony, a Fideszképviselőcsoportból. STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz) : Köszönöm szépen. Utolsó lesz, hogy még az előre jelzett felszólalók is egy óráig be tudják fejezni a mondandójukat. Szeretnék néhány gondolatot azért elmondani azzal kapcsolatban, amit Vidorné képviselőtársam itt egyedüli harcosként elmondott a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Jó lenne, tisztelt képviselő asszony, hogyha a jövőben az Idősügyi Tanácc sal megkötendő szerződéseikre utalva nem úgy tennének, mintha a történelem önökkel kezdődött volna. Szeretném elmondani, hogy az előző ciklusban, ha jól emlékszem, a 2001es költségvetésben, néhány képviselőtársnőmmel közösen adtuk be azt a módosítót, és f ogadta el a parlament, ami szerint a nyugdíjasok nyugdíjszámításánál a svájci indexálással kiszámított nyugdíjnál 3 százalékkal magasabb nyugdíjat biztosítunk, azt visszamenőleg, amennyiben a tervezett infláció eltér a valóságostól, megtérítjük, és a harma dik elfogadott javaslat az volt, hogy mindezt kamatos kamattal. Na már most, én úgy emlékszem, hogy az elmúlt közel négy évben ez a kamatos kamat mintha már elveszett volna, és ezt ma már a nyugdíjasok nem kapják meg. Valószínű, amit önök fognak majd a köz eljövőben vagy távoli jövőben tenni, az is fontos, de nem kell úgy tenni, mintha ezelőtt nem történt volna semmi, és most kezdődne a történelem. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettőperces felszó lalásra következik Vidorné dr. Szabó Györgyi, az MSZP képviselő asszonya. Parancsoljon! DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm a szót. Én is záró hozzászólásnak gondolom csak. Szó nincs arról, hogy azt hinném, hogy velünk kezdődött a történelem, ső t gratulálok így utólag is ehhez a módosítóhoz; itt arról volt szó, hogy a hosszú távú megállapodást ezzel a kormánnyal kötötték. Soltész képviselő úrnak mondom, akivel az egymás iránti tiszteletünk kölcsönös: 14,8 százalék volt, és most 5 alá megy mindenk éppen, tehát ez azért differencia. Elnézést, ha nem voltam pontos a számokkal. Végül, de nem utolsósorban, a kamatos kamatról és a svájci indexálásról szeretnék még egy gondolatot mondani. Egy kormány minél jobban állapítja meg az előző év végén, hogy mekk ora lesz az infláció, annál jobbat tett a nyugdíjasokkal, mert annál kevésbé előlegez neki a nyugdíjas a következő évben. Minél alább becsülte - és erre, legyünk őszinték, nagyon sok példa volt az előző négy évben , annál inkább hozta nehéz helyzetbe a ny ugdíjasokat, és annál inkább volt szükség nagy kompenzáció, nagy emelés megállapítására a következő év novemberében. (12.30)