Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3209 maradtak délutánra, azok meg abban voltak érdekeltek, hogy minél nagyobb legyen az államháztartási hiány, hiszen többletköltésre próbálják meg a kormányt rávenni. Tehát én úgy látom, hogy semmiféle olyan ötletet, olyan átgondolt javaslatot nem kaptunk, amelyet figyelembe lehetne venni, hiszen komolytalan, megalapozatlan, szakmailag igénytelen javaslatok jöttek be az ellenzék részéről. Méghozzá ezek olyan módosító javaslatok voltak (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ne sértegess minket!) , amelyeknek nem volt, még egyszer mondom: nem volt ezeknek a javaslatoknak gazdasági háttere. Egy költségvetési módosít ást úgy kell beadni, hogy amögött tényleges forrás legyen. Én azt mondtam az előző szavaimmal, hogy ezek mögött tényleges forrás nem volt. Ezek gondolatok voltak, ezek elképzelések voltak, amik jók voltak általában, de ezeket önök forrással nem tudtak megt ölteni, mert olyan pénzt vettek el, ami nem volt meg. Éppen ezért a kormány akceptálja a kormánypárti képviselők - az SZDSZ- és az MSZPképviselők - azon módosító csomagját, amelyben részben a szociális normák, részben az oktatási normatívák módosítását ke ll megtenni. (Dr. Bóka István közbeszólására) A képviselő úr kérjen szót, és szólhat. (Dr. Bóka István: Az önkormányzatok pénzéből csináljátok!) A szociális normatíváknál a fogyatékkal élők, a fokozott ápolást, gondozást igénylők, az átlagos gondozást igén ylők vagy akár az emelt szintű, bentlakásos ellátást igénylők normatívájára nyújtottak be kormánypárti képviselők módosítást mintegy 6,3 milliárd értékben. Az oktatási normatíváknál mind a zeneművészeti ágon, mind a képző- és iparművészeti ágon többlettámo gatásra adtak be igényt, amelyet megbeszéltünk, és úgy ítéljük meg, hogy ezt a kormány támogatni fogja. Az önkormányzatok vonatkozásában számtalan kérés hangzott el és javaslat mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők részéről, és a kormány úgy ít élte meg, hogy ebből mintegy 15 milliárd forintot fog támogatni a közalkalmazotti bérek fedezetének kifizetésére. Összességében mintegy 30 milliárd forinttal nő az önkormányzatok támogatása a benyújtott módosításokkal, ha azokat a parlament elfogadja, így gyakorlatilag folyó áron 4 százalékkal nőni fog az önkormányzatok támogatottsága. Köszönöm a képviselő uraknak az aktív vitát és a benyújtott módosításokat, és a kormány meg fogja fontolni az önök által támogatott javaslatokat. Köszönöm szépen. (Taps a kor mánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A hátralévő 1 perc 52 másodpercre megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr, nem kívánom kihasználni. Itt az államtitkár úr beszéde kö zben is elhangzott, hogy melyek ezek a komolytalan javaslatok. Például, hogy mondjak egyet, a sport eredeti előirányzatának 20 százalékát más célra vinnék el ellenzéki képviselőtársaim, ugyanakkor 200 százalékkal növelnék is a sportcélú előirányzatokat, mi nd a kettőt ellenzéki képviselőtársak. Itt az előbb képviselőtársaim, Lasztovicza képviselő úr is egy kicsikét világvége hangulatot próbált meg felvázolni. Én egyébként azt tapasztalom, hogy az országban működik a gazdaság, fejlődik, azt tapasztalom, hogy az embereknek jó hangulatuk van, egyre több ember talál munkát. Hogy csak az előbb említett fiatalok esetében beszéljünk arról, hogy a Startkártya révén is a pályakezdő munkanélkülieknek már 10 százaléka most, az elmúlt másfél hónapban munkát talált. Ugya nígy a munka világa területén egy nagyon fontos esemény az, hogy például mi valóban azért tartunk pontozott sorokat a költségvetésben, mert érdekegyeztetést folytatunk, és az érdekegyeztetés egy fontos állomása annak, hogy hogyan lehet a költségvetést a jö vő évre jól összerakni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :