Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
3185 Szintén fonto s lenne a sándorfalvi művelődési ház megépítése, hiszen egy városhoz nem egy féligmeddig düledező épület dukál. Módosító indítvány került benyújtása a Tiszagát csongrádi továbbfejlesztésére, rekonstrukciójára, ami árvízvédelmi szempontból rendkívüli font ossággal bír, ugyanakkor a munkahelyteremtés szempontjából nagyon fontos lenne a Csongrádot délről elkerülő út megépítése. Erre volt egyébként ígéret Csillag István szájából, hogy 2005ben megépül, de hol van már Csillag István, sőt a mostani minisztérium is eltolta ezt az időpontot valami láthatatlan távolságba. De ha már nálam van a szó, a két percet azzal használom ki, hogy megemlítsem az alapfokú művészeti oktatástól elvett normatív támogatásokat. Az én javaslatom gyakorlatilag a csoportos zenei oktatás ra, illetve művészeti oktatásra 60 ezer forintot tartalmaz, a zenei képzésre 110et, ami nem nagy ugrás, de nem is a csökkentett valamilyen szintű megemelésében merül ki. A civil szervezeteket mindig csak ígérte és mondta a kormány, hogy érzékkel fogja kez elni. A mozgáskorlátozottaknak egy fillért sem szán. Az én javaslatom ebben is tartalmaz egy bizonyos összeget. A falugazdászhálózatról az előbb Németh Imre szólt; ugyanakkor a falugazdászhálózatot visszafejlesztik a javaslatok szerint, de az én javaslat om ehhez is tartalmaz összeget. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra Babák Mihály képviselő urat illeti a szó. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Kékesi k épviselőtársam arra ösztönzött, hogy szóljak, mégpedig azért, mert úgy gondolom, hogy azt tényként kell rögzíteni, hogy a növekvő foglalkoztatottság helyes és jó dolog. Magyarország ezen az úton van. Nem tudom, mennyi köze van a kormánynak hozzá, de jó dol og, tudniillik kevesebb eltartott van. Így igaz? Többen fizetnek különböző járulékokat. De a munkanélküliség jelenleg ezen a szinten nagyonnagyon rossz dolog. Sőt, mondok mást: aki a munkanélküliség kenyerét eszi, az depressziós, az betegedik, és jön a tá rsadalombiztosításhoz különböző ellátások kapcsán is; és nem jó, mert a családok nincsenek biztonságban. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy az átlagok sok mindent elfednek. Tény, hogy Magyarországon 400 ezer munkanélküli van, és ez a létszám nőtt, é s ez nem jó dolog, és amit önök tettek vagy tesznek, úgy gondolom, kevés. Többet kellene tenni! Miért mondom azt, hogy az átlagot sok mindent eltakarnak? Tisztelt Képviselő Úr! Vannak az országnak bizonyos területei, ahol lehetősége sincs: többek közt Béké s megyében vagy az ÉszakAlföldön, vagy DélAlföldön, vagy DélBékésben. Nézze, nincsenek munkahelyek! Ezért szükségeltetik ezekkel a térségekkel külön foglalkozni. Úgyhogy úgy gondolom, helyes az, ha a foglalkoztatottság nő, viszont nagyon rossz dolog, ha a nő a munkanélküliek száma. Mindent meg kell önöknek tenni, hiszen az önök kezében van a kormány, önök kezében van a lehetőség, hogy a munkanélküliséget csökkentsék, mégpedig aktív eszközökkel, tisztelt képviselő úr, de nem úgy, ahogy a passzív eszközökk el most tették, hogy télre meghirdetik a közmunkát. Ne haragudjon meg, de ez teljesen választási közmunkaprogram, ráadásul ebben a közmunkaprogramban, képzelje el, föl kéne élni a jövő évi szociális… - amire nincs még törvény sem, meg kéne előlegezni az ön erőhöz. Önök ugyanakkor azt mondják, hogy nem kerül egy vasunkba sem. Dehogynem, tisztelt képviselő úr! Nem támogatja a tisztelt kormány a közhasznú munkákat 100 százalékban. Az a javaslatuk, hogy vegyük előre a jövő évi pénzt, és költsük el már az idén. M i ez, ha nem púder? Szóval, sok mindenkor megtapasztalható és nyomon követhető ez a kártyaváras intézkedés meg ez a kapkodás, de úgy gondolom, hogy a lelkiismeretük valószínűleg a helyén van akkor, amikor észlelik, hogy sürgősen tenni kell valamit. Én enne k tudom be azt is, hogy télen rendelik el a közmunkákat. Úgy gondolom, hogy télen a városokban, a településeken, falvakban nem lehet közmunkát szervezni. Gondolják át! Köszönöm.