Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FARKAS IMRE (MSZP):
3180 Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Akik itt ülünk, több költségvetést láttunk már, és aligha vitatható, hogy minden költségvetésnek van nak erősségei és gyengeségei. A részletes vita a benyújtott módosító javaslatokról szól, így tehát nyilvánvalóan módosító javaslatot oda nyújtottunk be vagy nyújtottam be, ahol a költségvetés fogyatékosságait látom. Ezért nyilvánvalóan a költségvetés azon részeiről szólok, amelyiknél én gondot látok. Elsőként a nyugdíjemelés minimális összegének meghatározását említem, ami a 13 módosító javaslatom egyike. A legkisebb nyugdíjak 4,25 százalékos emelése nagyon kis összegű emelést tesz lehetővé, ezért 1500 fori ntban javaslom a minimális összeg rögzítését. (16.30) Ez azt jelenti, hogy a 35 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők 4,25 százaléknál nagyobb emelésben részesülnek, ami segítheti felzárkózásukat. Ezt gyakorlatilag tavaly is benyújtottam Jauernik Istvá n képviselőtársammal, több egyeztetést követően a kormány támogatta is, és a költségvetési törvénybe ez beépült; remélem, az idén sem lesz ez másként. Úgy gondolom, hogy erre feltétlenül szükség van, hiszen a hátrányos helyzetű térségek szegény lakossága k örében nagyon sok az alacsony összegű nyugdíjjal rendelkező ember. A magam részéről is úgy látom, és amit a választókörzetemben jelzéseket kaptam, az is kétségtelenné teszi, hogy az oktatási és a szociális normatívák szűkösek. Módosító javaslatot a bölcsőd ei normatívával, az óvodai normatívával és a kollégiumi ellátással kapcsolatban nyújtottam be. Ezek közül a bölcsődei normatívát említeném részletesebben. Tavaly 462 900 forint jutott egy gyermek után, a tervezet szerint most 426 500 forint. Ez elég nagy g ond, hiszen nem véletlenül csökkentek Magyarországon a bölcsődék, nagyon sok településen megszűnt. Jött egy rendelet, amelyik a tízezer fő feletti települések számára kötelezővé tette a bölcsőde építését. Így járt ezzel választókörzetem legnagyobb települé se, Tiszaföldvár is, amelyik uniós forrásból pénzt kapott bölcsőde létesítésére. Jövőre megépül, és üzembe helyezhetik ezt a bölcsődét; nagy kérdés, hogy egy ilyen helyzetű település egy csökkent normatívával hogyan tudja majd ezt az intézményt működtetni. Én úgy gondolom, hogy itt az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent a normatíva, ezért ennek az átgondolása feltétlenül indokolt. Hangsúlyozom, hasonló problémát látok egyébként az óvodák és kollégiumok esetében is. Itt lesz némi korrekció, már a kollégium oknál, de úgy gondolom, hogy még ez sem elegendő. Nyilván a csökkenéseknek számos oka van, a magam részéről tavaly is elmondtam, és most is úgy látom, hogy a normatívacsökkentések egyik oka a többcélú kistérségi társulások helytelen ösztönzésében keresendő . Ösztönzik a működtetésüket, amit néhány esetben csak azért hoznak létre, azért vesznek igénybe, hogy ezt a rendelkezésre álló pénzt egyáltalán elköltsék, és gyakorlatilag egy nem szükségszerű lépésről van szó. Sajnos az igazán többletforrásra szoruló kis települések, további sorsukat féltve, ragaszkodnak iskoláikhoz, így kihagyják őket a társulásokból, és nélkülük társulnak a nagyobb települések. Így van ez választási körzetemben is, amelyik a leghátrányosabb helyzetű kistérség. Így hova jutnak ezek a tele pülések? Oda, hogy abszolút módon ellehetetlenülnek, minden pénzüket az iskolára kell hogy költsék. Egyébként sincsenek könnyű helyzetben, mert ha most hirtelen meggondolnák magukat, a normatívákat látva, hogy mégis társulnak, akkor sem tehetik meg, mert a törvény október 15e után már semmit sem tesz lehetővé. Tehát ha társulásba beszállnának is, 2006ban ők már akkor sem kaphatnának egyáltalán pénzt. Úgy gondolom, hogy ez logikátlan és értelmetlen, ezért kérem, hogy gondolják át az ide benyújtott javaslat aimat. Szociális területen is szűköseknek látom a normatívákat, de nemcsak a szűkösséggel látok bajt. Vannak jó elképzelések, de a hirtelen bevezetésáttérés rontja ezeknek az értékét. Például az idősek otthonaiban a normatíva differenciálása véleményem sz erint helyes. A fokozott ápolás és az átlagos ápolás között lehet különbséget tenni normatívában, és azt is el tudom képzelni, hogy az emelt szintű ellátásban részesülők kapjanak kevesebbet. Na, de ez az áttérés ilyen hirtelen elképzelhetetlen! Itt is mond ok egy példát. Tiszaföldváron címzett támogatásból most épül az idősek otthona. A létesítmény