Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FARKAS IMRE (MSZP):
3179 Külön szomorúság az, amikor már a huszonkettedik lépésnél a gyerekekről hallunk, és az élet indításánál a koraszülöttek szállítását lehetővé tevő és eszközök et biztosító rendszer kevesebb pénzt kap. Beadtunk módosító javaslatokat, reméljük, hogy akceptálni fogják mindezt. Igazán a kritikánkat módosító javaslatokkal igyekeztünk alátámasztani és a rossz költségvetést javítani; reméljü k, hogy ezek elfogadásra kerülnek, a bizottság legalábbis hármat elfogadott közülük. A mai sajtóban megjelent hírrel szeretném befejezni a hozzászólásomat. Tavaszig nincs remény, hogy a légi mentés rendeződjék. A szó és a tett összhangjára utalnék: amikor a pécsi helikopterbaleset történt, miniszterelnökünk azt mondta, hogy még ebben az évben három mentőhelikoptert fog biztosítani. Aki látott belőlük egyet, az a kérésem, hogy szóljon nekem. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK ( dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra Vojnik Mária államtitkár asszonyt illeti a szó. DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Gógl Árpád Képviselő Úr! Mindaz, amit képviselő úr elmondott, az általános vitához való hozzászólás részét képezi, és most sem ment túl a képviselő úr a hozzászólásában. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Egyetlen olyan módosító indítványról nem beszélt, amelyikről úgy gondolja, hogy a módosítóindítv ánycsomagból valóban támogatja az ön által elérni kívánt jobb egészség, jobb egészségügyi ellátás célját. Én most két mozzanatára szeretnék reagálni a képviselő úr hozzászólásának. Az egyik az, hogy nem is nagyon érti képviselő úr, mi az a 303 milliárd, a mi a költségvetésnek az átutalása a járulékot nem fizetők után, majd képviselő úr elfelejti, hogy erre a nagyon nehezen elfogadott célra további, több mint 30 milliárd forintot akar a Fidesz az Egészségbiztosítási Alap költségvetésébe. Szeretném elmondani, azt kérdezte képviselő úr, hogy mi a megalapozása, hogy ki után és mennyit fizet a költségvetés: ezt az adó- és járuléktörvényekben tételesen leírtuk. Képviselő úr azonban nem jelöli meg, hogy ki az az ellátotti kör, aki után még több mint 30 milliárd for intot kell a költségvetésbe betenni. Szeretném elmondani azt is, hogy az Egészségbiztosítási Alapban és az egészségügyi ellátáshoz a jövő évben - az ez évben elinduló pályázatok jövő évi megvalósításával - az alapellátási ügyeletek fejlesztésére 500 millió , a mentőállomások építésére és felújítására 260 millió, a mentőgépkocsik beszerzésére és a mentőjárművek eszközfejlesztésére összesen 1 milliárd 840 millió, a sürgősségi betegellátó rendszer hospitális szakaszának fejlesztésére 900 millió forint, ezen bel ül a sürgősségi betegellátó osztályok létesítésére 750 millió forint áll rendelkezésre. Ez a fejlesztés összesen meghaladja a 3,5 milliárd forintot. Képviselő úr tudja, csak azt gondolom, talán szeretné elbagatellizálni, hogy az Európai Unióból több mint 1 0 milliárd forint került ebben az évben is szerződéses formában az egészségügyre, hiszen nem olyan régen, az Augusztaprogram keretében egy több mint 10 milliárd forint értékű beruházást indítottunk el, és ha a képviselő úr azt gondolja, hogy nem tudnánk m ég többletforrásokat elkölteni, akkor azt gondolom, hogy talán téved, de biztos vagyok abban, hogy nem gondolja ezt. A kérdés csak az, hogy meddig ér a lehetőségeink takarója, vagyis hogy honnan kereshetünk még forrást. Onnan nem, ahol képviselő úr mondja, mert annak a forrásnak nincsen meg a költségvetésben a fedezete. Ezért azt gondolom, hogy ez további utánagondolást igényel képviselő úr részéről is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőt ársaim! Megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, az MSZPből. FARKAS IMRE (MSZP) :