Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3096 asszony pedig szintén ezt javasolta, de egy kiegészítést is hozzátett, hogy gyakorla tilag azt a rendszert működtessük tovább, amit öt éven keresztül modellkísérletként támogattunk. Van ennek az irányított betegellátási rendszernek egy előélete. Hosszú ideig, 1999től kezdődően egy modellkísérlet folyt. Ebben az évben az ÁSZ lezárta azt a vizsgálatot, amely áttekintette, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnál egyáltalán hogyan kezelték ezt az irányított betegellátást, és bizony elég lesújtó véleményt fogalmazott meg az Állami Számvevőszék, majd a nyár folyamán egy kormányhatározat gyakorlat ilag nyitva hagyta a kérdést a folytatást, a jövőt illetően. Az a modellkísérlet során is érezhető volt, hogy egy nagyon erős lobbiérdek szeretné ébren tartani és rendszerben tartani ezt az irányított betegellátási rendszert. Ez igazából a szervezőknek biz tosít nagyon jelentős előnyt, én azt mondanám, hogy sokszor indokolatlan nyereséget is - ezt az Állami Számvevőszék is kimutatta. Itt igazából nem egy tényleges megtakarítást kapnak meg a szervezők, hanem egy matematikailag értelmezett, tulajdonképpen virt uális nyereség felosztása folyik, ráadásul úgy, hogy ha ügyesen csinálják a szervezők - márpedig általában ügyesen csinálják , olyan populációt választanak ki, amelyek gyakorlatilag nem túl költséges emberanyagot jelentenek, és így nyilván az a számított nyereség erőteljesebb lehet, mint olyan körben, ahol tényleg nagyon költséges betegeket kell ellátni. Megjegyzem, hogy az egészségügyben a finanszírozás nem a költségeket veszi alapul. S még egy dolgot meg kell itt jegyezni, hogy a folyamatosan növekvő gyó gyszerkiadások, a folyamatosan növekvő fejkvóta szintén a garantált nyereség irányába hat. Összességében azt kell mondani, hogy ez az egész irányított betegellátási rendszer, bár vannak nyilván kedvező szakmai tapasztalatok, ezt én soha nem vitattam el, de nagyon diszkriminatív, és azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban nincs megfogalmazva az a szakmai elvárás, ami alapján rendszerszerűen lehetne működtetni. És nagyon nagy problémája az adatvédelmi szabályok kezelése; látható módon erre sincs ma még kial akult elképzelésünk arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeljük az adatvédelmi szabályokat. Éppen ezért két megoldás kínálkozik az én felfogásom szerint. Az egyik: vagy elhagyjuk ezt a 81. §t, és akkor nem szűkítjük ezzel tovább az egészségügyi intézmények egy ébként is szűkös előirányzatát; vagy a másik lehetséges megoldás az, hogy kiterjesztjük, nemcsak arra a 2,3 milliós populációra, amire a törvény ezt meghatározta, hanem az országos rendszernek folyik a kiterjesztése, méghozzá úgy, hogy a szervezők kizáróla g földrajzilag összefüggő területen végezhetik az ellátást. Azt pedig mindenképpen ki kell venni a törvényből, hogy maga a törvény garantálja az intézmények folyamatos működését, mert egyébként az intézmények akkor tudnak folyamatosan működni, hogyha az eg yéb törvényi feltételeknek megfelelnek, és aszerint végzik a tevékenységüket A másik kérdéskör, amit szeretnék szóba hozni, az oktatási, szociális normatívákkal és a művészetoktatási normatívákkal kapcsolatos módosító javaslatok; ez a 2006. évi költségveté si vitában súlyponti kérdésként merült fel. Úgy merült ez itt fel, ahogy itt hallottuk ellenzéki képviselők szájából is, hogy az intézmények működőképességét alapvetően veszélyeztető költségvetési pozíció tarthatatlan. Én elég erőteljesen tanulmányoztam a felmerülő problémákat, konzultáltam a területeket belülről ismerő szakemberekkel, és szeretném rögzíteni, hogy az alapvető probléma nem kizárólag a normatívák összegszerűségében keresendő és orvosolandó, a normatívák korrekciójára is szükség van. Államtitk ár úr most itt világosan elmondta, hogy milyen lépésekre kerül sor, de nem csak itt keresendő a probléma megoldása: az alapvető gondot évek óta cipeljük magunkkal, rendre a költségvetési vitában támogatásimértékproblémaként kényszerülünk a kezelésére, és természetesen ugyanez a helyzet a művészetoktatási intézmények költségvetési támogatását illetően is. Véleményem szerint ott, ahol az állam normatív módon ad támogatást, nagyon szigorúan szabályozott protokollokra és az ezek betartását ellenőrizni hivatott rendszerek hatékony működtetésére van szükség. A szakemberek egybehangzó véleménye az, hogy szakmailag indokolatlan pénzek áramlanak ki a költségvetésen keresztül normatív támogatás formájában, azért, mert a törvényi előírásokat meglehetősen lazán lehet é rtelmezni, illetve az ellenőrzések hiányában a szakmai eredmény
