Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 9 (264. szám) - A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés, valamint a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együt... - ELNÖK (Harrach Péter): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
2878 (15.30) Ezért mindenképpen azt gondolom, hogy n éhány szót érdemes ejteni az önkormányzatokról is, akik szintén ebben a foglalkoztatási faladatban jelentős szerepet töltenek be, úgy is mint foglalkoztatók, hiszen az állami feladatok egy részét az önkormányzatok látják el, ma itt már szó esett a közoktat ásról; úgy is mint a közmunkaprogramok legnagyobb részének - legalábbis igen jelentős részének - végrehajtói; és úgy is mint ennek a foglalkoztatási alulfinanszírozásnak az elszenvedői. Szó esik a jelentésben is - és a mai napon is többször szó esett - a k épzés, a szakképzés, az iskolázottság szerepéről a foglalkoztatás alakulásában. Ugyanakkor szó esik arról a jelentésben egyébként, hogy a Nemzeti Alaptantervvel és bizonyos szabályozókkal hogyan változtatott az oktatási kormányzat az alapoktatási tematikák on. Ugyanakkor a legfontosabb kérdés, ami, elismerem, nem kimondottan a foglalkoztatási tárcával kapcsolatos alapvető kérdés, de mégiscsak az egész rendszer alapvető kérdése, hogy a finanszírozása ennek az intézményhálózatnak, az intézményrendszernek abszo lút megoldatlan. Folyamatosan csökkenő és az idei évben már nominális értékben is csökkenő normatíva mellett kellene az önkormányzatnak mint egyébként az iskolák - sok esetben szakképző és középiskolák - fenntartóinak is színvonalas oktatást biztosítani, s őt a szakképzés esetében, a szakközépiskolák esetében ráadásul a technikai fejlődést követő és egyre költségesebb oktatás technikai háttereit is megteremtő módon a finanszírozást biztosítani, miközben az állam, a kormányzat a beterjesztett költségvetési tö rvényben ezeket a költségeket jelentősen megnyirbálta. Önmagával kerül ellentmondásba a kormányzat, amikor a foglalkoztatáspolitika fontos eszközének nyilvánítja az oktatást, az általános iskolai oktatást is és a szakképzést is, miközben az erre fordítandó költségeket jelentősen csökkenti és megnyirbálja. Mindez ahhoz vezet, hogy hiányzik az a biztonság, amelyben a rendszerben, az oktatásban, az önkormányzati rendszerben és az állami alkalmazásban - például a rendvédelmi szervezetben - dolgozók úgy érezhetn ék, hogy évről évre biztosan, kiszámítható módon a megfelelő támogatást, a megfelelő juttatások megítélését biztosra vehetik, és azok valóban kifizetésre is kerülnek. Tehát összességében mindenképpen azt gondolom, hogy a beszámoló a kormányzati teljesítmén y tükörképe, és ez a kormányzati teljesítmény ebben a formában nem fedi azokat a választási ígéreteket, amivel a kormányzat, ez a kormányzat lehetőséget kapott arra, hogy az országot irányítsa. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach P éter) : Két percre megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak. BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Frakciónk képviselői a benyújtott jelentéssel kapcsolatban igyekeztek bemutatni azokat a megoldásra váró feladatokat, amelyekre ez idáig egyáltalán nem vagy csak kevés sikerrel tett kísérletet a kormány. A Fidesz képviselői a jelentésben leírtakhoz kiegészítéseket fűztek, bemutatták, hogy a különböző ágazatokban milyen komoly problémák, milyen komoly feszültségek vannak a z egészségügyben, az oktatásügyben éppúgy, mint például a rendészeti feladatokat ellátó rendőrségnél, vagy a vállalkozások helyzetét megnehezítő ügyeket is bemutattuk. Őszintén fájlaljuk, hogy mindez üres padsorok előtt történt, mert a szocialista képvisel ők ezek szerint nem tartották ezt az ügyet olyan fontosnak, hogy ebben a vitában részt vegyenek. Őket éppúgy nem látjuk, a tévénézők éppen úgy nem látják, mint ahogy nem látják a 400 ezer új munkahelyet sem. ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy kíváne mé g valaki felszólalni . (Nincs jelentkező.)