Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 9 (264. szám) - A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés, valamint a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együt... - ELNÖK (Harrach Péter): - POGÁCSÁS TIBOR (Fidesz):
2877 önálló, egzakt tárgy me gállja vagy megállná a helyét. Holott én azt gondolom, hogy maga a foglalkoztatás helyzetéről szóló jelentés és általában maga a foglalkoztatáspolitika magát a kormányt, a kormány működését és a kormányzati szakpolitikákat is minősíti. A mai napon a vitába n a kormányzati vezérszónoklatban elhangzott az, ha jól idézem, hogy nem a kormány elsődleges feladata a munkahelyteremtés. Én azt szeretném, ha ezen mondat kapcsán egy kicsit visszapörgetnénk az időt, és a választási ígéretek során megfogalmazott több szá zezer munkahely megteremtése kapcsán egy kis önrevíziót tartana a kormányzat, illetve az, aki ezt így gondolja megfogalmazni. Igenis, a foglalkoztatásban jelentős szerepe van az államnak. Jelentős szerepe van az államnak azért, mert a szabályozórendszer ki alakításával nyilvánvalóan a foglalkoztatás lehetőségét, a foglalkoztatásban működő mechanizmusokat befolyásolhatja, és nagyon jelentős szerepe van az államnak, hiszen mint munkaadó is egy rendkívül fontos tényező maga az állam a gazdaságban, és ugyanez ig az egyébként az állam mellett a másik nagy foglalkoztatóra, az önkormányzatokra. Manapság az olcsó állam ígéretének és az olcsó állam kívánságának megfogalmazása közben gyakran egyöntetű véleményként vagy egyszerű véleményként, leegyszerűsített véleménykén t fogalmazódik meg az, hogy csökkenteni kell az államapparátusban dolgozók létszámát, csökkenteni kell az államnak dolgozók létszámát, a köztisztviselők, a közszolgálatban lévők létszámát. Ami így önmagában biztos, hogy nem igaz, az, hogy drága az állam. A z, hogy változtatni kell az államgépezetben dolgozók létszámán, az igaz, de például a rendvédelmi szervezetek esetében, a rendőrség esetében ez a tényező már egészen másképp jelenik meg. Az embereknek biztonságra van igényük, igénylik azt, hogy olyan rendő rség szolgálja őket, amely képes megvédeni. A kormány megalakulását követően elhangzott az, hogy emelkedni fog a rendőrség létszáma, látható rendőrség jön létre, és olyan módon szervezik meg a közterületi szolgálatot, hogy az emberek biztonságban érezhetik magukat. A rendőrség létszámának növelésével kapcsolatban 2002ben 2400 fő többlet közterületi rendőr megjelenését ígérték, ugyanakkor ez év augusztus 22én a miniszter asszony azt válaszolta egy képviselői kérdésre, hogy még mindig 1800zal kevesebb rend őr áll alkalmazásban, mint amennyire az állománytábla lehetőséget biztosít. Tehát nemhogy nem sikerült növelni a létszámot, még a szükséges létszám sincs meg, és mindez azért, mert az állam mint munkáltató a szükséges pénzügyi fedezetet ehhez nem teremtett e meg. És tudnunk kell azt - és azt gondolom, hogy ez nem újdonság senki számára , hogy a rendőrségnél dolgozók, a rendőrök képzése, a rendőrök felszerelése, egyáltalán a szolgálatba állítása mint képzés, rendkívül költséges. Minden olyan rendőr, aki elme gy, nemcsak azzal csökkenti a rendőrség hatékonyságát, hogy távozik a rendőrségtől, hanem az a képzési költség is elveszik, amivel az ő felszereléséhez szükséges ismeretanyagot megszerezhette. A jövő évi költségvetéstervezetben egyébként erre a képzésre i s lényegesen kevesebbet kíván fordítani a kormány, mint ahogy a rendőrség költségvetése és általában a rendvédelemre fordítandó költségek és állami támogatás jelentősen csökken, és egy rendkívül nagy saját bevételi kényszert ír elő a költségvetés tervezete . Miközben tehát 10 százalék körüli béremelést ígérnek a rendőröknek, aközben az állami támogatás csökken. Vajon hol lesz meg ennek a béremelésnek a fedezete? Megismétlődike az, ami az elmúlt évben, miszerint csak az illetményemelés érdekében 250 dolgozót kellett elbocsátani? Az államnak fontos szerepe van a foglalkoztatás biztonságában azért is, mert az állam, mint mondtam, nagy foglalkoztatóként kénytelen lenne és szükséges lenne, hogy a foglalkoztatás biztonságát is demonstrálja. A kreatív könyvelés, am ely az évek óta kezelhetetlenül tekergőző költségvetési hiány elfedésére kialakult, az elmúlt időszakban megszüntette a 13. havi bért, ehelyett beállította a nulladik havi bért (Csizmár Gábor: Mit csinált?!) , amiért 5207 rendőrségi, illetve rendvédelmi dol gozó élt szolgálati panasszal, és perek tömege van jelen pillanatban is folyamatban. Nem lehet ilyen módon, ilyen döntésekkel kiszolgáltatottá tenni akár a rendőröket, akár bármilyen szakterületen dolgozókat.