Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - FARKAS SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
2786 közbeszólása.) Fölolvashatom, 2. pont e) pontja szerint: szántóföldi növénytermesztés támogatás jogcímen hektáronként legfeljebb 11 ezer forint vehető igénybe. Tudja jól, miniszter úr, hogy 9 ezer forintot biztosítottak. (Gőgös Zoltán: Lapozzál már a komputeredben!) Nem kell visszalapozni, ez a rendelet most is él. Sajnálom, hogy képviselőtársam nem ismeri ezt a rendeletet. Tehát még itt sincs biztosítva az a fejlesztési lehetőség, amiről Farkas képviselőtársam beszélt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Farkas Sándor képviselő úr, Fidesz. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöke t emlékeztetni arra, és úgy gondolom, hogy önöknek szelektív emlékezetkihagyásuk is van néha, már csak azért, mert azt hiszem, hogy az elmúlt kormányzati ciklus alatt, önök azt mondják, hogy csak kimondottan a kis- és miniatűr gazdaságokat támogatta a polg ári kormányzat. Szeretném az önök figyelmét és emlékezetét felhívni arra, ha jól emlékszem, 1999ben az agrárbéke megkötésére, ami a társas vállalkozások és a magángazdaságok között, Nagy Tamás és Torgyán miniszter úr között megtörtént, 60 milliárd forint agrárkonszolidációs programot, agrárkonszolidációt adott pont a nagygazdaságok számára. Úgyhogy ebből is látszik, nem lenne jó, ha mindig csak ilyen egyoldalúan közelítenénk meg ezeket a kérdéseket. Ezek tények, tisztelt képviselőtársaim. Ha már itt tartun k, azért azt el szeretném mondani, hogy nagyon fontosnak tartanám azt - és erről, azt hiszem, a FideszMagyar Polgári Szövetség programja is szól , hogy amik jó dolgok, azokat meg kellene tartani. Ez vonatkozik önökre is, mert azért a jó dolgokat illett v olna 2002ben megtartani az agrárköltségvetésben, az agrárkormányzatban is, mert semmiféle hátrány nem érte volna a társas és nagygazdaságokat, ha azokat a családi gazdaságoknak nyújtott támogatásokat fenntartották volna, nem pedig visszavonták volna. Kösz önöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Németh Imre képviselő úr, MSZP. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Csodálkozom, hogy önök csodálkoznak, képviselő urak, de akkor számoljunk el itt az ügyekkel, mert úgy látom, hogy még egy év eltelte után sem sikerült megérteni ezt a mostani rendszert. Ha jól emlékszem, az előző kormány átlagosan a terület felére sem adott területalapú támogatást, 8 ezer forint volt az átlag, igaz, hogy a családi gazdálkodóknak egy id eig 16 ezer forintot adtak egy esztendőben. Mi ezt a 8 ezer forintot, képviselő úr, még a csatlakozás előtti rendelet alapján odaadtuk a termelőknek, faktorálás formájában. Világossá tettük, hogy a topup terhére fizetjük ki ezt az összeget, a nemzeti kieg észítés terhére fizetjük ki. A képviselő úr is világosan tudja, hogy az európai uniós SAPStámogatásnak a 76 milliárd forintját elosztottuk a jogosult területre, továbbá kifizettük azt a 9 ezer forintot, amit ön mond, így összességében hektáronként 33 ezer háromszázvalahány forint jutott a termelőknek. Hogy miért ennyi - és ott a rendeletben a legfeljebb 11 ezer forint volt nagyon okszerűen megfogalmazva, képviselő úr , azért, mert mi bejelentettünk egy jogosult elosztható területet az Európai Uniónak, de világosan tudtuk, hogy ettől el fog térni az igényelt valóság, mint ahogy el is tért. Ön is nagyon jól tudja, hogy a 4 millió 350 ezer hektár helyett 4 millió 800 ezer hektárra kellett a forrást elosztani, mivel arányosan mindenki egyenlően kapott e vonatk ozásban. Ez csökkentette azt a mértéket… (Kékkői Zoltán József: A saját rendeletét nem ismeri, miniszter úr!) Képviselő úr, nyugodtan nyomja meg a gombot, mondja el, és ha ezt a tényt figyelembe veszi, hogy a 4 millió 355 ezer hektár helyett 4 millió 800r a osztottuk el, és nem tettünk