Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
2784 Kösz önöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Karakas János felszólalása késztetett arra, hogy azoknak a városi, panelben lakó embereknek kérjem ki a jogait, hogy ilyen titulussal és ilyen szlogennel nyilatkozott róluk, amit én a számra sem ve szek, szeretném mondani. Azt viszont meg szeretném jegyezni a tisztelt képviselő úrnak csak úgy gondolatébresztőként, hogy azért van egy magyarországi átlagfizetés, ami, ha jól emlékszem, 134 ezer forint. Ebbe beletartozik mindenki, aki ott lakik, és aki f alun lakik, az is. (Gőgös Zoltán: Százötven most már!) De azt azért tudjuk, hogy a gazdák, gazdálkodók ennek 67 százalékát kapják. Tehát amikor jövedelemkiegészítésről beszélünk, azt hiszem, hogy jogos a “jövedelemkiegészítés” szó. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) A másik kérdés, amit előbb láttam, hogy nem tetszett a tisztelt képviselőtársaimnak, amikor néhány számot akartam mondani, most pontosítok az agrárgazdaság 2004. évi jelentéséből - 121. oldal , ami az összes forgalmazó szervezet termelőeszközértékelésére vonatkozik. Mezőgazdasági gépet 2003ban 100,1 milliárd forintért értékesítettek, 2004ben pedig 42,5 milliárd forint értékben. (Gőgös Zoltán: Ez csak gép!) Én gépről beszélek. De ha összeadjuk az alkatrészt, műszaki árut, műtrágyát, növényvéd ő szert, mindent, a 2004. évi a 2003. évinek a 79,7 százaléka. Csak ennyi megjegyzésem van. Köszönöm szépen. (Gőgös Zoltán: Nem akkor számolták el! Később kapták meg a számlát!) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra következik Lengyel Zoltán képviselő úr, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Most már végképp nem értem a szociális földprogramot, és végképp nem értem a vidék… (Gőgös Zoltán: Szállj már le erről, Zoli!) Nem szállok le róla, mert amikor volt olyan poli tikus, aki azt mondta, hogy van olyan kis földterülettel rendelkező vidéki ember, akinek a problémája szociális probléma, akkor úgy emlékszem, hogy a jelenlegi kormánypártok voltak a legjobban kikelve magukból, hogy hogy lehet ilyet mondani. (Gőgös Zoltán: Ez nem igaz!) Aztán eltelt néhány év, és megfordult a kocka, most szociális földprogramról beszélnek, és azt mondják, hogy úgy kell földet osztani, mint ahogy ezt a polgári kormány akarta, csak tegyünk rá egy kis kamatterhet is, mert így igazságosabb és l endületesebb lesz a történet. És egyébként pedig mennyi megművelhető terület van Magyarországon? És mit szoktak mondani a kormánypárti politikusok, hogy mekkora területből lehet egy gazdaságnak megélni? Miért baj az, hogy volt egy olyan politika Magyarorsz ágon, amely egy faluban több család számára biztosított olyan közgazdasági környezetet, ami a megélhetést lehetővé tette a számukra? Tudom, hogy ez nem tetszik a mostani kormánypárti politikusoknak, de ha akkor ezt a rendszert nem verik szét, ha akkor ezek a vidéki gazdálkodók megkapják az uniós csatlakozás előtt nemzeti támogatásból azokat a lehetőségeket, amelyektől egyébként a szocialista kormány megfosztotta őket (Gőgös Zoltán: Miért nem adtátok oda?) , akkor ma a magyar vidéknek teljesen más lenne a hel yzete. (23.00) Teljesen más lenne a helyzete, és ezt nem mi mondjuk, politikusok, tisztelt képviselőtársaim, ezt a gazdák mondják. Ezt a gazdák mondják, akik ma is bent élnek a szakmában, ma is tudják, hogy mennyi a költségük, mennyi a ráfordításuk é s mennyi a bevételi lehetőségük. Ők ebben nőttek föl, ebben élték le az életüket, és az egy élet tapasztalata is azt mondatja, hogy ez egy életképes modell volt. Ezt lehet felülírni politikailag (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , de akkor is adott, hogy hány gazdaság lehet egy országban, és mekkora egy működő birtokméret. Köszönöm a szót, elnök úr. (Gőgös Zoltán: Ezt majd olvasd vissza, hogy milyen hülyeséget mondtál!) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Kékkői Zoltán képviselő úr, Fidesz.