Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. NÉMETH IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
2736 DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentenek Domokos úr szavai, mert ebből csak egy dolog derül ki, hogy olyan területeket bírál, amihez halvá ny lilaibolya gőze nincs, hogy mi történt. Picit belenézhetne a tükörbe, és akkor mindjárt lenne referenciája a tekintetben, hogy megítélje az elmúlt évek folyamatait. Tisztelt Képviselő Úr! Önök, akik egy előcsatlakozási programot nem voltak képesek elin dítani Magyarországon, hozzá se szagoltak az új nemzeti fejlesztési terv megalkotásához, a nemzeti vidékfejlesztési terv készítéséhez, önök bírálnak, és természetesen értetlenül fogadják azt, hogy a kormány egy tízéves gazdaságfejlesztési koncepcióban, ala pelvekben gondolkodik. Pedig az Európai Unió erről szól, tisztelt képviselőtársaim. A források megszerzéséhez nagyon komoly terveket kell készíteni, ezeket meg kell tudni védeni, szinkronba kell hozni az Európai Unió gazdasági és társadalmi céljaival. Enne k következtében válik lehetővé, hogy a forrásokat fel lehessen használni. És igen, szükséges ehhez egy megfelelő intézményrendszer, amelyben bízik az Európai Unió, amely akkreditált eljárásrendben dolgozik. Szeretném elmondani önnek, hogy a 2004. év során mintegy háromnégy év lemaradással felállított eljárásrend, intézményrendszer működik ma is abban az akkreditált rendszerben, ahogy van, és szerencsére már “feleakkora” hibaszázalékkal adják be a kérelmeket a mezőgazdasági termelők. Ezt idézőjelbe teszem, hiszen most is majdnem eléri a 30 ezret azon kérelmek száma, amit nem lehet kielégíteni. Így nyilvánvaló, hogy a rendszer működőképessége csak a lehívott források oldaláról ítélhető meg, márpedig ezek döntő mértékben beérkeztek az országba, és elérkeztek a címzettekhez. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Én megértem volt államtitkár urat (Közbeszólások: Miniszter!) - bocsánat, elnézé st, miniszter úr , miniszter urat, hogy igyekszik a korábbi teljesítményt védeni. Azt se vonom kétségbe, hogy jó szándékkal meg is próbált ennek érdekében tenni. De a tények, a Magyar Üzleti Tanács 2005. évi jelentését szeretném ideidézni: “Be kell látni, hogy a jelenlegi bürokrácia alkalmatlan európai forrásokat hatékonyan felhasználó feladatok kezelésére.” Ez tény. Így ítéli meg az az üzleti szféra, amely segítséget vár az államigazgatástól. Mi csak ezt olvassuk az önök fejére. Sajnos, azt kell mondani, hogy ezzel a teljesítménnyel nem elégedett az ország. Lehet hogy sokat dolgoztak, még azt sem vonom kétségbe, hogy az önök kollégái sokat dolgoztak ezen, de hogy a rendszerrel valami probléma van, és a rendszer egészével valami nem úgy működik, ahogy kelle ne… - azért azt mégiscsak önök hozták létre, nagy részében szabad kezet kaptak, és a kormány azt csinált, amit akart ennek a rendszernek a létrehozásával. Ennek az eredménye az, hogy végül is nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy ezt várta volna akár az agrár iumban dolgozó vállalkozók, akár a magyar vállalkozók nagy többsége. Ezért fogadják el tőlünk, hogy nem vádaskodni kell, nem az a válasz erre, hogy 2002 előtt mi volt - akkor még nem voltunk európai uniós ország, még 2003ban sem voltunk, 2004 volt az első év, amikor annak tagjává váltunk, és önök akkor buktak meg, akkor nem tudtak megfelelni az elvárásoknak, a gazdaság elvárásainak. Azt, hogy mi volt 2002ben, a választók eldöntötték, mert önöket tették hatalomra. De elnézést, már három és fél év eltelt, m ost már önöknek is valamit bizonyítani kellene, nem csak mindig visszafelé mutogatni, az ma már kevés. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, MSZP. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) :