Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
2667 egy gyerek után egy, két gyerek után kettő, három gyerek után hárommillió forintot jelentett. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy az állam eddig összesen ötezer kezességvállalási szerződést kötött otth onteremtésre - ez szintén igen csekély eredmény a korábbiakhoz képest. Tisztelt Képviselőtársaim! Változtatni kell. A változtatást nemcsak mi, politikusok fogalmazzuk meg itt a parlamentben, hanem a Nagycsaládosok Egyesülete, különböző civil és ifjúsági sz ervezetek is. Változtatni kell, nemcsak azért, mert a MedgyessyGyurcsánykormány eljátszotta a fiatalok szemében is a bizalmat, hanem azért is változtatni kell, mert olyan fontos, nemzedékeken átívelő program, mint az otthonteremtés, nem lehet játékszer f elelőtlenül ígérgető politikai tényezők kezében. A Fészekrakóprogram, bár néhány embernek megoldást jelentett, nem töltötte be azt az űrt, amit a korábbi, sikeres otthonteremtési program megszüntetése okozott. Az összhang hiányzik az egymás mellett futó s ikertelen programok között, és nincsen garancia, biztosíték a munka világában, sem a szociális ágazatban hozott kormányzati döntések és az otthonteremtésben részt vevők relációjában. Sajnos, ma bizton állíthatjuk, a kormány, ígéreteit nem betartva, a kiizz adt programokat csekély hatékonysággal futtatva, segítség helyett kizárólag kampányeszköznek használja a fiatalokat. Tisztelt Képviselőtársaim! A vörös általában tilt, és a buli után haza is kell menni - elérkezett az idő, hogy itt mi ismét tegyünk róla, h ogy legyen hová. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. (14.00) SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fide sz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúságpolitikai vitanap végére egy kicsit megfogyatkoztunk, ám azt gondolom, mégis csak helyes volt az a kezdeményezés, amelyet a fideszes képviselők benyújtottak és am elynek nyomán itt ezen a napon fiatalokról, ifjúságról beszéltünk a parlamentben. Talán kicsit gyakrabban kellene mindezt tennünk, hiszen a helyzet nem jó - ezt itt, a vitanap folyamán többször, többen megállapították , és a helyzeten változtatni, javítan i kell. A vitanapon elhangzott néhány kijelentésre, engedjék meg, hogy röviden reagáljak. Sokat beszéltünk, sokat beszéltek kormánypárti képviselőtársaink a sorkötelezettség eltörléséről. Mint ahogy eddig is nem győztük hangsúlyozni, természetesen helyes d öntésnek tartjuk a sorkötelezettség eltörlését, és azt javasoljuk, hogy a nemzeti garanciatörvénybe ez akár be is kerülhessen. A családi adókedvezmény ügyében természetesen nagyon szívesen működött volna együtt az ellenzék a kormányzó pártokkal, azonban a kormányzó pártok nem voltak hajlandók együttműködni velünk ebben a kérdésben. Erre a tegnapi szavazások kiváló példát mutatnak. Sajnos a vidéki kisiskolák kissé negatív kontextusban kerültek elő a mai vitanap folyamán. Nagyon remélem, hogy azok a képviselő k, akik a felszólalásaikkal otromba módon megsértették a vidéki kistelepülések iskoláinak diákjait, tanárait, nem gondolták komolyan ezen szándékukat, és csak véletlen elszólás volt a részükről. Azt gondolom, senkinek sem lehet célkitűzése, legyen kormányo n vagy ellenzékben, hogy vidéki kistelepülések kisiskoláit bezárassa és megfossza attól a joguktól a kisgyermekeket, hogy a saját településükön járjanak iskolába. A 2006os költségvetéssel kapcsolatban a parlament túl van már az általános vitán. Látjuk azt , hogy az ifjúság, a fiatalok számára rendelkezésre álló lehetőségek nem tudnak olyan mértékben bővülni, amelyek, ha nem is tehetnék jóvá, de azért valamit talán javíthatnának azokon az intézkedéseken, amelyek az elmúlt három esztendőt jellemezték. Az ifjú sági és sport bizottságban nemrégen tárgyaltuk a zárszámadásnak azon fejezetét, amelyben az ifjúsági tárcával foglalkoztunk. 70 hibát állapít meg az Állami Számvevőszék, 12 oldalon keresztül sorolja azokat a hibákat, amelyeket gazdálkodási és jogi szempont ból az elmúlt