Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
2668 esztendőben az ifjúsági tárca elkövetett. A kormánypárti képviselők egyetlenegy mondat erejéig nem tudták védelmükbe venni a tárcának az elmúlt esztendőben folytatott működését, és ez talán nem véletlen. Nem véletlen, mert nyilvánvalóan, hogy ha már egy tárca vagy annak valamely háttérintézménye is elismeri, hogy hónapokat csúsznak a kifizetésekkel, és ezzel gyakorlatilag lehetetlenné teszik a civil szféra működését, akkor azon valóban nincsen mit megvédeni. Hiszen azok az ifjúsági pályázatok, amelyeket az ifjúsági szférában működő civil szervezetek számára írtak ki, bár döntések születtek - döntések születtek akár százezrekről is, akár milliókról is , mégsem kerültek átutalásra. Ugyanez a helyzet a drogkérdés területén. Mert persze remekül el vitázhatunk egymás között arról, hogy a drogszabályozás melyik felfogása és melyik elvrendszere vezet előrébb, mikor használnak többen drogot, hogyha kriminalizáljuk, vagy ha nem kriminalizáljuk, ha szigorúan nyúlunk hozzá, vagy ha nem nyúlunk hozzá szigor úan. Na de egy dolgon nem lehet vitatkozni: ha nincsen pénz drogmegelőzésre, ha radikálisan csökkentjük a drogmegelőzésre szánt összegeket, akkor mi itt beszélhetünk bármifajta eszközrendszerről, az nem tud működni. Hiszen itt is az a helyzet, hogy a drogk érdés területén megítélték a civil szervezetek számára a támogatásokat, mind a mai napig a kifizetések csúsznak. Ígéretből - legyen az akár kormányzati is - nem lehet drogprevenciós programokat megvalósítani. És persze nagyon szépen hangozhat a kormányzat részéről az a szám, hogy 1,2 milliárd forintot terveznek költeni a jövő évi költségvetésben majd drogprevencióra, de ha megnézzük, ennek az 1,2 milliárd forintnak az elsöprően nagy része, több mint 1 milliárd forint működési költségre kerül felhasználásra, tehát kevesebb mint 200 millió forintot fordítanak majd az államháztartáson kívülre a civil és egyéb szervezetek számára a drogprevenció területén. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a vitanap elején Szalay képviselő úr után felszólalva is mondtam, hogy ha már fiatalokról, ifjúságról beszélünk, akkor a jövőről beszéljünk, beszéljünk a holnapról. Én abban kérem a jelenleg kormányzó pártok együttműködését, hogy abban tudjunk egyként gondolkodni, hogy a Fidelitas által kidolgozott “Új nemzedék 2006” program ker etében benyújtandó módosító indítványokat a költségvetési törvény vitája után a szavazásokkor támogassák a kormánypárti képviselők. Arra kérem az ifjúsági tárca államtitkárát, arra kérem az MSZPfrakció ifjúsági kabinetjének vezetőjét, hogy tárgyalják át e zeket a módosító indítványokat, és szavazzák meg azokat az indítványainkat, amelyek a munkába állás, a családalapítás, az otthonteremtés és a versenyképes tudás területén támogatják a fiatalokat, mert higgyék el, ha a fiatalok számára a sikeres életkezdés lehetőségét nem biztosítjuk, akkor önök négyéves kormányzás után nem nézhetnek tiszta lelkiismerettel a tükörbe. Így is nehéz lesz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Karsai Péter MDFes képviselő úr ügyre ndi kérdésben kíván szólni. Kérem, tegye meg a javaslatát. Parancsoljon! KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Rápillantva itt az időjelző táblára azt érzékelem, hogy nekünk van még 7 perc 13 másodpercünk, és rápillantva a Fidesz idejére, bizony o tt már mínusz 2 másodperc van. Szeretnénk megajánlani a Fidesz képviselőcsoportjának 5 percet a Magyar Demokrata Fórum időkeretéből. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Jó, tehát 5 percet átad a Fidesznek az MDF képviselőcs oportja. Kérem, ezt a kollégák és a jegyző urak is jegyezzék. Babák Mihály élni kíván a lehetőséggel, kétperces fölszólalásban. Parancsoljon, öné a szó.