Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
2252 145 milliárd forintos kiadás van. 50 milliárd forinttal kevesebb van, miközben a támogatott lakáshitelállomány egy állandó valami, ami csak bővült, hiszen azóta is vettek fel hiteleket. Hol van az az 50 milliárd forint, ami nincs kifizetve? Több lehetőség áll fenn. Az egyik az, hogy drasztikusan csökkent az infláció, drasztikusan csökkentek a kamatok, és az állomány ugyan megvan, de most a kamatok csökkenése miatt nagyságrendileg kevesebb pénzt k ell fordítani a lakástámogatásra, mert nem kell támogatni a kamatokat, mert annyira lementek. Sajnálatos módon ez nem igaz. Csak az elmúlt két hétben mintegy 100120 bázispontot emelkedtek a kamatok, tehát 11,2 százalékkal emelkedtek feljebb a hosszú távú állampapírok kamatai. Ez azt jelenti, hogy nemhogy kevesebbet, hanem várhatóan többet kell fordítani lakástámogatásra. Tehát itt minimum 50 milliárd forint hiányzik, plusz az új állomány növekménye, tehát mintegy 60 milliárd forint. 60 milliárd forintról nem tudnak számot adni. Kíváncsi lennénk, hogy el tudjáke nekünk mondani, hogy hol van a 60 milliárd forint. S ha az ez évi folyamatok nem igazak, akkor vajon miről beszélünk a jövő évben? Itt van előttem az Állami Számvevőszék jelentése, amely jó néhány dologban világosan fogalmaz az otthonteremtés területén is. Egyrészről azt mondja, hogy a korábbi állapothoz, a 2005. szeptember 23ai állapothoz képest 66,2 milliárd forinttal csökkentették a lakástámogatások összegét, miközben a lakástámogatások 90 száza léka determinált, tehát meghatározott. Ez lényegében annak a bevallása, hogy ennek a számnak, ami a csökkentés után áll, nincsen szakmai valóságtartalma, ez egy kreált szám, hogy annyi legyen a hiány, amennyit önök remélnek, egyébként amennyi nem lesz, han em sokkal több lesz. Van egy másik tétel is - nincsen részletezve egyébként az egész lakástámogatási kiadás : a 192,2 milliárdnak a megalapozottsága nem megítélhető - mondja az Állami Számvevőszék , és nem tartalmaz megfelelő részletezettséget, ezért a t artalom tekintetében sem lehet megítélni, hogy vajon ezek a számok miből épülnek fel. A másik tétel, amire nagyon büszkék, a panelfelújítási program, amelyet elfelejtenek elmondani, mi több, letagadnak, hogy ezt a Fidesz indította el. Ezt a programot a Szé chenyiterv keretében a Fidesz indította el 2001ben, és 2002ben, az utolsó, általam békeévnek nevezett időszakban, amelyet a polgári kormány időszakának nevezek, több pénz volt rá, mint mondjuk, a tavalyi évben. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Így van! Hogy mondhatja el magáról egy baloldali kormány, hogy ő a rászorulókat támogatja, amikor a bérlakásépítéseket teljesen leállította, és a panelfelújítási programokra kevesebb pénzt ad - nominálisan is, tehát az inflációt nem számolva , mint amit 2002ben a polgári kormány az idejében adott? Mindezek fényében megállapítható, hogy a lakástámogatások tekintetében a szakmai megalapozottság teljes mértékben hiányzik. Mivel a determinizmus megvan, ha emelkednek a kamatok, nagyobb kamattámogatást kell adni, ezért várhatóan a jövő évre akár 50100 milliárdos többletkiadás keletkezhet az ez évi helyzethez képest. Nem tudom, hogy milyen titkos megállapodást kötöttek bankokkal, bár sejtem, hogy csúsztatva fizetik, és nem tudom, hogy ezt évek közötti manipulációra felha sználjáke, vagy csak éven belüli manipulációra, és az utolsó egykét hónapban fog megbukni az az 5060 milliárd forint minimálisan, ami ebben az évben hiányzik a kiadási tételek közül. Az otthonteremtés területén egyébként is rengeteg kárt okoztak. Ez a k öltségvetés nem tartalmazza a 400 ezer forintos áfavisszatérítés lehetőségét, amelyet megszorítások révén elvontak az új lakást építők lehetőségei közül. Ennyivel többe kerül ma egy új lakás építése Magyarországon csupán ezen intézkedés következtében. (17 .30) Megint csak nem lehet benne találni azt az adókedvezményt, amit a Fidesz az otthonteremtési program keretében 2000ben elindított, és amely lényegében lehetővé tette, hogy havi 20 ezer forintot levonhassanak az adójukból a hitelfelvevő családok. Ennek egy része lecsökkent a felére, más családoknál pedig teljes mértékben megszűnt ennek az adókedvezménynek a lehetősége. Ráadásul úgy szűnt meg, hogy csak a hitelfelvevő jövedelméhez kötötték, és nem vették figyelembe, hány gyerek van a családban, mennyi az eltartottak száma. Aki egy kicsit is ismeri Magyarország