Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
2135 bizonytalanság jellemzi a hétköznapokat, de - és talán ez a legdöbbenetesebb - nem érdekli önöket másfél millió ember sorsa sem. Mert másfél millió ember él a Tisza völgyében, ennek a másfél millió embernek a vagyonával és életével szórakoznak, amikor évről évre tolják odébb a Vásárhelyiterv megvalósítását. És önök nem akarják látni, mert felelőtlenek, érzéketlenek, hogy ma a Kárpátmedencében csak a víz okoz hat természeti katasztrófát, bár be kell látnom, hogy innen, a budapesti kényelemből, a milliárdokon kucorogva nem olyan égető ez a kérdés. De miért is lenne ez önöknek fontos probléma? Önök nem költöztettek ki saját kezűleg embereket házaikból a víz elől, melyben hetvennyolcvan év munkája halmozódott fel; el sem tudják képzelni, mekkora csapás egyik napról a másikra hajléktalanná válni. Emlékezzenek: nemhogy nem értékelték az árvíz utáni újjáépítést a Beregben, a gátépítést Tarpán vagy Szolnokon, a 2002e s választási kampány során próbálták elbagatellizálni, lekicsinyelni a polgári kormány teljesítményét. Most pedig nem mernek az emberek elé állni. Érthető. Nehéz is megmagyarázni, hogy autópályákat lehet építeni 3,5 milliárd forintért kilométerenként, másf éllel drágábban, mint Horvátországban, és kettővel drágábban, mint az Orbánkormány idején. Nehéz elhitetni az emberekkel, hogy fontosabb 6 milliárd forintért mobiltelefonokat venni, 8ért lecserélni az autóparkot, mintsem gátat és infrastruktúrát építeni a Tisza völgyében. Pácin polgármestere tegnap befejezte az éhségsztrájkot; nem bírta kiböjtölni, hogy egyértelműen nyilatkozzanak a Vásárhelyitervről. Tisztelt Polgármester Úr! Nyugodjon meg! Az illetékesek a költségvetés számain keresztül egyértelműen ny ilatkoztak: nem érdekli őket sem a Tisza mentén élő másfél millió ember biztonsága, sem a vidékfejlesztés, sem az infrastrukturális beruházások. Hazardíroznak. Azt hiszik, a természettel bármeddig kukoricázhatnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány nevében Gombos András államtitkár úr válaszol. DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, nagyon s zerencsétlen dolog, hogyha politikai kampány és rémisztgetés céljára próbáljuk felhasználni a Vásárhelyiterv eszméjét és jelentőségét. A magyar kormány eltökélt abban, hogy a Vásárhelyitervben vállaltakat megvalósítja, de hogyha már a Vásárhelyitervről beszélünk, érdemes felidézni ennek előéletét. Az első írásos közjogi emlékeink 2003 márciusából datálódnak, tehát az előző kormány részéről semmiféle írásos emlékünk nincsen. 2003 márciusában döntött a szocialistaliberális kormány abban, hogy a Vásárhelyitervet meg kell valósítani, 2003 novemberében döntött arról, hogy hogyan kell megvalósítani, aminek jogi feltételeit 2004 júniusában teremtette meg a magyar parlament, amikor a Vásárhelyitörvényt elfogadta. Ekkor indulhatott be igazán ennek az egész foly amatnak egyrészt a tervezése, másrészt a szükséges engedélyek, valamint a területek megszerzése és a kivitelezés. De beszéljünk konkrétumokról! A Vásárhelyiterv vízügyi része - hangsúlyozom, vízügyi része - két nagy lábból áll: az egyik része a víztározók kérdésköre, vésztározók építése, a másik pedig a nagyvízi meder rendbe tétele, átjárhatóvá tétele. Mind a kettőt, tehát határtól határig, ukrán határtól a szerb határig, a nagyvízi meder projektjét meg kell valósítanunk, annak érdekében, hogy a víz minél gyorsabban le tudjon áramolni. Ezen a területen is dolgozunk, és természetesen dolgozunk a vésztározók tekintetében is. Egy kivitelezés, egy megvalósítás nem akkor kezdődik és nem azzal kezdődik, hogy veszünk egy ásót, és elkezdünk ásni egy lyukat, hanem a kkor, amikor elkezdjük a terveket készíteni, amikor azokat elfogadtatjuk, amikor azokat engedélyeztetjük, amikor a kivitelezőt közbeszerzéssel kiválasztjuk. (Tóth István: Három és fél éve!) Nálunk ez gyakorlat; önöknél nem volt, tudom, de nálunk gyakorlat, hogy közbeszerzéssel választjuk ki a kivitelezőket (Dr. Fónagy János: Három és fél éve kész van, államtitkár úr!) , és természetesen ezek időigényes feladatok. Mi történt eddig? (Tóth István: Éhségsztrájkolt a polgármester, az történt. Ki sem mertek menni a szeme elé!) Jelen