Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÓTH IMRE (Fidesz):
2089 ezen belül is a 2002es 39 százalékos központosításhoz képest jövőre 36,3 százalékos központosítást tervezünk. Tehát abból a növekedésből még olyan arányban sem nőtt a bevétel, mint amilyen arányban a gazdaság növekedett, mert h iszen csökkenteni kell - nagyon helyesen, ezt mondjuk mind a két oldalon - a jövedelmek központosítását. Ebben az esetben, tisztelt képviselőtársaim, mégiscsak azon kellene elgondolkodni, hogy muszáje 13 ezer intézményt működtetni ebben az országban, ami szükségképpen oda fog vezetni, hogy előbbutóbb a kereteket szétfeszíti, és nem lesz pénz a működtetésükre, minden évben egyre rosszabbul működtetjük ugyanazt; vagy lehetne jobban működtetni kevesebb intézményt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak, kétperces hozzászólásra. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a rendelkezésemre álló nagyon rövid időkeretben természetesen az igazságügyi tárca költségvetéséről szeretnék néhány gondolatot elmondani. Talán önök is tudják, hogy mintegy 1,8 milliárd forinttal kisebb ennek a tárcának a költségvetése, mint az idei évben volt, illetve lesz jövőre, mint az idei évben jelenleg. Ez is arra késztetett bennünket, hogy az intézményrendszerünket megpróbáljuk racionalizálni. Ennek keretében január 1jétől fölállítjuk az igazságügyi hivatalt, amely a pártfogó felügyelői szolgálat, a jogi segítségnyújtó szolgálat, a kárrendezés és az áldozatvédelem területén fog egy egységes hivatali rendszert jelenteni. Ezt sikerült úgy megvalósítanunk, hogy részben a Kárrendezési Hivatalból átkerülő kollégákkal, részben pedig a meglévő más munkatársakkal ezt az intézményrendszert közel 1 milli árd forinttal kevesebb összegből tudtuk létrehozni, mint ha ezt teljesen újonnan kellett volna fölállítani. Így is több mint 4,9 milliárd forint ennek a területnek a költségvetése. Természetesen folytatódik a nép ügyvédje program, ahogyan az már egy éve is mert az állampolgárok előtt, és egyre nagyobb számban veszik igénybe. Ennek nagyon örülünk. A megyeszékhelyeken kívül több mint ötven városban tesszük lehetővé, hogy a jövő év során ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe vegyenek a jogkereső állampolgárok. A büntetésvégrehajtásról még annyit szeretnék nagyon röviden megemlíteni, hogy a jövő évi keretben is rendelkezésünkre áll majd az a 730 millió forint, amely a büntetésvégrehajtás szervezeti rendszerének fejlesztését hivatott szolgálni, nevezetesen annak a két regionális börtönnek a megvalósulását, amely úgynevezett PPPprogram keretében Tiszalökön és Szombathelyen kerül majd felépítésre és megvalósításra. Itt 560 fős létszámbővítést is meg tudunk valósítani. Ez azt jelenti majd, hogy közel 300300 fő új foglalkoztatott léphet munkába ebben a két városban. Nagyon remélem, hogy ez a gazdaságra is élénkítő hatással lesz majd. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Tóth Imre képviselő úrnak, Fidesz. TÓTH IMRE (Fidesz) : Szabó Zoltán képviselőtársunk az előző percekben azt vetette föl és azt állította, hogy az önkormányzatok az utóbbi években több állami támogatást kaptak. Nos, fogadjuk el az ő gondolatát egy pillanatra, de ugyanakkor az országos önkormányzati ér dekszövetségek ezzel összefüggő, tartalmában pedig ezzel ellentétes gondolatát szeretném idézni. Az önkormányzati szövetségek vezetői politikai hitvallásukat tekintve úgy aránylanak egymáshoz, hogy talán hat kormánypárti és egy nem kormánypárti van közöttü k. Ennek ellenére egységesek, és a következőt állítják; Szabó Zoltán képviselőtársamnak idézem most ezt. Tehát mondják, hogy 2005ben és 2006ban a forráskivonás együttes összege mintegy 69 milliárd forint. Igen mélyen alulbecsülik, de maradjunk a 69 milli árdnál. És ebből ők úgy ítélik meg számításaik