Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Dr. Gál Zoltán (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Veszélyes hulladék - egy gyömrői és egy általános probléma címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP):
2045 parlamentnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , kormányoldalnak, ellenzéknek sem a magyarmagyar kapcsolatok gátlása, a várakozási idő meghosszabbítása. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A miniszter úré a szó. DR. VERES JÁNOS pé nzügyminiszter : Köszönöm a szót. Képviselő úr, meg tudom erősíteni azt, hogy év végéig rendeltük el a szükséges létszám átvezénylését a keleti határszakaszokra, azért, hogy a fönnmaradt, keletkezett várakozási időt rövidítsük ennek hatására, és teljesen te rmészetes az is, hogy az ön által említett magyarmagyar kapcsolatok ápolásával foglalkozók számára tudjuk biztosítani azt, hogy ez a számukra ne legyen kellemetlen. Ugyanakkor tény és való, meg kell mondjam önnek azt is, ahogyan azt néhány újságcikkből má r láthatják az elmúlt napok sajtótermékeiből, hogy azon a határszakaszon nem ez a jellemző határátlépési cél, mármint a magyarmagyar kapcsolatok ápolása, hanem sokkal inkább más cél volt. Azt kell mondjam, hogy a magyar vámszerveknek nagyon keményen kell a munkájukat végezni ahhoz, hogy egyértelművé váljon, hogy Magyarország érdeke, az ország érdeke, az ellenzéknek, a kormányoldalnak, a kormánynak és az ellenzéknek együttesen érdeke az, hogy az a folyamat, ami korábban ott kialakult, egyszer véget érjen, é s csak a normális forgalom bonyolódjon azon a határon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Gál Zoltán (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Veszélyes hulladék - egy gyömrői és egy általános probléma címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Gál Zoltán, az MSZP képviselője, kérdést tesz föl a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: “Veszélyes hulladék - egy gyömrői és egy általános probléma ” címmel. Képviselő úré a szó. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Azért várakoztam, hogy megkérdezie, hogy elfogadome az államtitkár úr személyét válaszadónak. ELNÖK (Harrach Péter) : Megkérdezem, képviselő úr: elfogadja? DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Meg fog lepődni: igen. (Derültség.) ELNÖK (Harra ch Péter) : Ez valódi meglepetés volt. Öné a szó. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az elnök úr ismertette, egy gyömrői és egy általános problémáról van szó. A történet röviden a következő. Gyömr ő városában 300 tonna veszélyes hulladék van. Ez a veszélyes hulladék az elmúlt évtizedekben keletkezett, egy állami vállalat tevékenysége következtében. Ez az állami vállalat megszűnt, kft.vé alakult, átalakult az is, ismételten megszűnt. Jelen pillanatb an ott van 300 tonna veszélyes hulladék, veszélyeztetvén a város ivóvízbázisát, és megnehezítve minden további fejlődését a városnak.