Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
2014 ezeket a forrásokat, motiválunk a munká ra való hajlandóság kialakításában. A közcélú foglalkoztatásban vagy a közmunka kapcsán megtöbbszöröztük a forrásokat, a korábbi közmunka kapcsán 2 milliárd forintos éves felhasználással szemben 56 milliárd forintot mozgatunk meg. A szakképzési rendszert a munkaerőpiachoz igazítottuk. És szeretném utolsó mondatomban azt mondani, hogy a foglalkoztatást, a munkanélküliséget és az inaktivitást együtt kezeljük. Így, ilyenképpen a munka világában rengeteg pozitív dolog történt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (14.10) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikónak, a Fidesz képviselő asszonyának. Parancsoljon! BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! Az, amit az előbb elmondott Gúr Nándor képviselő úr, akkor lenne hihető és hiteles, ha közben azok az adatok, amelyeket a közelmúltban közzétett a Statisztikai Hivatal, illetve amelyek az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál is láthatók és olvashatók, ne m az ellenkezőjét bizonyítanák. Az egy évvel korábbi állapothoz képest 54 ezerrel több a munkanélküliek száma. Azok a programok, amelyeket ön az előbb felsorolt, nem segítettek azon a helyzeten, hogy évről évre, amióta önök kormányoznak, nő a munkanélkülie k száma, ugyanis ahhoz, hogy ez ne így legyen, munkahelyekre lenne szükség, képviselő úr. Bátran álljon fel, és úgy válaszoljon, ne mutogasson! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ké tperces felszólalásra következik Jauernik István, a Szocialista Párt képviselője. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Németh Zsolt képviselő úr az előbb hozzászólásában az önkormányzatokról szólt, 75 milliárd forintos forráskiv onást emlegetett, és azt mondta, hogy az önkormányzati rendszer nem viseli el ezt a forráskivonást. Nekünk is az a véleményünk, hogy az önkormányzati rendszer nem visel el forráskivonást, nincs is szó a költségvetési törvényjavaslatban forráskivonásról. A következő évben 75 milliárd forinttal csökken az önkormányzatok feladata, csökken a kötelező kifizetnivalója. (Moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Játék a szavakkal!) A 75 milliárd pontosan úgy jön össze, hogy a rendszeres gyermekvéde lmi támogatást nem kell fizetniük, ez 46 milliárd, csökken az áfa 25ről 20 százalékra, ebből 20 milliárd forinttal kevesebb kiadása lesz az önkormányzatoknak, és a tételes egészségügyi hozzájárulás is csökken - a mértékét önök pontosan tudják, és egy év m úlva ilyenkor már nem lesz a mostani tételes egészségügyi hozzájárulás , ez 8,5 milliárd forint. Ez pontosan kiadja a 75 milliárd forintos kiadáscsökkenést. Tehát nem forráskivonás van, hanem feladatelmaradás, és ezzel arányban csökken az önkormányzatok t ámogatása. Ez a csökkenés pontosan megegyezik azzal, amit a képviselő úr mondott. Beszélt a képviselő úr az adósságállomány alakulásáról is. Jó néhány változás volt, képviselő urak, az elmúlt két évben, és jövőre is lesz. Például az európai uniós összes fe jlesztési támogatás utófinanszírozással van. Ezért az önkormányzatok ezt meghitelezik, hitelből finanszírozzák. Az elmúlt napokban nagyon jó vita alakult ki az önkormányzatok adósságállományáról. Szó sincs 700 milliárdos adósságállományról, rendben van az önkormányzatok hitelállománya. Azt gondolom, hogy ezeket figyelembe kell venni, képviselő úr, amikor hozzászólását elmondja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)