Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
2015 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalá sra megadom a szót Kovács Ferencnek, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! KOVÁCS FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő úrral egy kicsit vitatkoznék. A tegnap reggeli 19 százalékos gázáremelés nem 19 százalékos, hanem körülbelül 25 száza lékos emelés, ugyanis ezzel arányosan növekednek azok a rárakódott terhek, a környezetterhelési díjak, amelyeket az önök kormánya pluszadóként vezetett be az elmúlt időszakban. Áttekintettem a vállalkozások helyzetét egy családi érintettség folytán, és öss zeszámoltam, hogy bármelyik vállalkozásnak, míg a személyi jövedelemadóig eljut, 28féle ürüggyel kell mindenféle adónemet, illetve járulékot fizetnie valamilyen szinten vagy önkormányzatnak, vagy államnak, vagy pedig biztosítótársaság irányába. Hogy példá t hozzak fel Németh Zsolt szavainak az erősítésére, szeretném önnel ismertetni, hogy az önök költségvetéséből, kigyűjtve például az önkormányzatokat, amelyeknek önök azt mondták, hogy több pénzt adnak nekik, mennyi pénz jut esetükben például a könyvtári és közművelődési érdekeltségek támogatására. Az előző évinek csak a 66 százalékát kapják meg az önkormányzatok. A helyi önkormányzatok a helyi szervezeti intézkedésekhez, például a létszámcsökkentésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására 10 milliárd fo rinttal kevesebbet kapnak az előző évinél. Az egyéb tételeknél, például a helyi önkormányzatok hivatalos zenekari támogatása az előző évinek igaz, hogy 105 százaléka, de az igénybevevők körét jóval kibővítették, gyakorlatilag ezzel is még pluszterhet tette k az önkormányzatok nyakába. Sorolhatnék soksok olyan tételt, amely általában az önkormányzatokat érintve igenis szigorító és drasztikus intézkedés. Említették az önkormányzati szövetségek nyilatkozatát. Itt valóban van két szám, a valós szám 102 milliárd forinttal lesz kevesebb, és ha a jóváírásokat - ami plusz 26 milliárdot jelent - ebből kivonjuk, akkor jön ki az a szám, amit Németh Zsolt képviselő úr említett önöknek. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ké tperces felszólalásra megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Parancsoljon! TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap folyamán is már többször téma volt a családtámogatási rendszer átalakításának témaköre, és a szociális bizottság ülésén is például elhangzott fideszes képviselők részéről, hogy kampánycélból vezetjük be az új családtámogatási rendszert. Minden józan eszű magyar ember tudja, hogy ha ka mpányolni akar, akkor valószínűleg nem negatív intézkedésekkel teszi ezt. Ugyanakkor itt, a Parlament falai között elhangzik az a kijelentés, amely szerint a családtámogatási rendszer az ellenzéki képviselők szerint nem éppen pozitív az egyes családokra né zve. A két állítást valószínűleg először frakcióülésen kellene tisztázni - de nézzük a konkrét tényeket! A konkrét tények azt jelentik, hogy míg 2002ben gyermektámogatásokra összesen 256 milliárd forint volt előirányozva, addig ebben az évben 306 milliárd forintot irányoztunk elő, és a jövő évben ez az infláció mértékét ötszörösen meghaladó, összesen 338 milliárd forintos összeggel kerül betervezésre a következő évi költségvetésbe. Az összes családtámogatásra fordított összegben, amelyben nemcsak a gyermek támogatások, hanem a szülőknek juttatott támogatások is szerepelnek, pedig szintén egy jelentős növekedés tapasztalható, ez is az infláció mértékét jócskán meghaladó értékű növekedés, amely azt jelzi, hogy az idei évi 438 milliárd forintos összes családtám ogatási összeghez képest jövőre 485 milliárd forintot fogunk erre a célra áldozni.