Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2013 szöges ellentéte lesz. Ugyanis Brüsszel presztízse miatt előbbutóbb ezt meg fogják unni, és először rajtunk próbálnak példát statuálni szankciókkal. Ezek a figyelmeztetések, amelyek most jöttek, már a szankciók előszobái, amit természetesen én s em fogadok el, de mégis jó volna, ha olyan magatartást folytatnánk, amivel ezt ki tudjuk zárni. A 2006os költségvetésről csak annyit mondanék, és ez egy nagyon lényeges dolog, hogy sok mindent ígértünk, és a második figyelmeztetés be nem tartása is erre a problémára világít rá, nevezetesen azt mondtuk, hogy csak akkor fogunk adót csökkenteni, ha ezzel együtt, és ezt ajánlotta Brüsszel, elkezdjük a strukturális reformokat. Ők az oktatást, egészségügyet és a közigazgatást említették. Nos, mi egy adócsökkenté sbe belementünk anélkül, hogy bármilyen ellentételezést is hoztunk volna, ez a második figyelmeztetés után igen súlyos dolog. Hallom, olvasom, hogy igazgatási soron a kormányzati, közigazgatási kiadások nem csökkennek, ezt nemcsak én olvasom, hanem a brüss zeliek is, egyéb strukturális reformoknak pedig se híre, se hamva. Az 5 százalékos áfacsökkentés nagyon szép dolog, csak arra hívnám fel a figyelmet, nehogy az legyen, hogy se az Államkincstárba nem kerül be, se a fogyasztókhoz, hanem közben a kiskereskedé s nyeli le. Egyébként ha valaki áfát akart volna csökkenteni, elkezdhette volna nyugodtan a villamos energia áfájánál, amelyet kedvezőbb kulcsba is lehet rakni. Végül még egy dolgot mondanék, és ez a legsúlyosabb: teljesen mindegy, hogy most 3 vagy 4 száza lékos egy költségvetési hiány - az már nem mindegy, ha 7 vagy 8 , de a legnagyobb probléma az, hogy az országnak a GDPhez mért eladósodottsága nő. Ez azt jelenti, hogy ha 4 százalékos a gazdasági növekedésünk, akkor reálértékben ennél jobban adósodunk el , ami a legveszélyesebb trend. És most már ráadásul jóval 60 százalék fölött is vagyunk, ezt a trendet kéne megállítani, ráadásul úgy, hogy most már nem volna szabad ezt a trendet azzal súlyosbítani, hogy ha kell, ha nem, mindent eladunk, és ennek ellenére is eladósodunk, hanem ennél egy felelősebb gazdaságpolitikát kellene elkezdeni. Erre szeretném biztatni most a tisztelt kormányt, mert, még egyszer mondom, itt most már hitelesség és a kármentés megőrzése a cél. Köszönöm a kedves figyelmüket. (Taps az ell enzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Gúr Nándornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Még Áder ké pviselőtársam szavait visszaidézve szeretnék néhány gondolatot ahhoz hozzáfűzni, ami a munka világát érintő hiányérzetével kapcsolatosan fogalmazódott meg. Szeretném jelezni számára, de a parlament nyilvánossága számára is és mindenki számára, hogy forrásb ővülésről van szó a munka világát érintően, és olyan intézkedések sokaságáról, ami a munkavállalók számára egyértelműbb helyzetet teremt. A munkaügyi nyilvántartás rendszere bevezetésre került az elmúlt időszakban, mindezek mellett a feketefoglalkoztatás e llen intenzív fellépések történtek, ami pontosan azt szolgálja, hogy a tisztességes munkaadók érdekeit védjük, és a kiszolgáltatottságot minimalizáljuk a munkavállalók esetében. Új álláskeresési támogatási rendszereket vezettünk be, olyanokat, amelyek öszt önöznek a munka világában való szerepvállalásra, az élőmunka terheinek csökkentéséről gondoskodtunk. Gondoljanak csak az egészségügyi hozzájárulás tételes megfizetésére, ami már jövőre nulla forint lesz, a korábbi időszakhoz képesti 4 ezer forint feletti h avi, egy főre vetített értékkel szemben. Olyan kedvezményeket vezettünk be, ami a speciális területeken, az 50 éven felülieket, a gyes, gyed kategóriájába tartozókat célzottan megérinti, a Startprogramot, amely a pályakezdő fiatalok esetében hoz új lehető séget, az ő foglalkoztatásukat könnyíti. De akár a száz lépés program keretei között is a családtámogatási rendszer kapcsán a gyermekvédelmi támogatást meghagytuk azok esetében, akik munkát vállalnak, nem veszítik el