Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 24 (257. szám) - Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
1790 gondolom, hogy itt “a külön jogszabályban meghatározott” a z, ami eleve rossz. Meg merem kockáztatni, hogy magával az alkotmánnyal is ellentétes ez a szabályozás, és - még egyszer mondom - a hatályos törvényhez képest hihetetlen szűkítést mutat. Vita volt arról, hogy mi az információ és mi az adat. Ezen természete sen lehet vitatkozni, lehet meditálni, egyvalami azonban egészen biztos: ha önök információról beszélnek, és egy új fogalmat szeretnének behozni a törvénybe, akkor minimum az lett volna az eljárás, hogy deklarálják, pontosan mit értenek információ alatt. A zt is szeretném ehhez hozzátenni, hogy semmi esetre nem tudom elfogadni azt, hogy “külön jogszabályban meghatározott környezeti információk”. Miért akarjuk leszűkíteni azt, amit az alkotmányban biztosítunk, hogy az egészséges környezethez mindenkinek joga van? Véleményem szerint ez teljesen inkorrekt megfogalmazás. Feltettem azt a kérdést, hogy mi ezzel a baj, de önök nem válaszoltak rá. Mi a baj ezzel a megfogalmazással? Miért baj, hogy egy környezetszennyező, környezetterhelő, környezethasználó tevékenysé géről mindenki tudhat? Árulja el nekem, államtitkár úr, hogy miben akadályoz ez bennünket, akár az EUjogharmonizációban, akár a hatósági eljárásban! Ez egyébként nem is tartozik bele azon módosítási kötelezettségek közé, amit önök úgy fogalmaztak meg, hog y az EUjogszabályokhoz való harmonizálás miatt kell módosítani. Semmit nem módosít! Van egy gyanúm - és ha élhetek a gyanúperrel, akkor szeretném elmondani – : azt gondolom, nem egy olyan tevékenység eljutott egészen a kormányig, ami borsot tör néhány olya n ember orra alá, akik veszélyes hulladékkal és egyéb olyan hulladékkal üzletelnek, seftelnek, ami nem egészen tisztességes. Nem hiszem, hogy az az eljárás egy demokratikus országban, hogy ha ezt akár országgyűlési képviselő, akár bárki más megmozgatja, ho gy ezeket a jogszabályokat úgy módosítjuk, hogy ezután már olyan rendeletet lehet rá építeni, melynek birtokában azt mondhatjuk, kérem szépen, ez nem is tartozik a rendelet hatálya alá, azt csinál, amit akar. Tudniillik ennek rengeteg kihatása lesz, mégped ig a hatásvizsgálatra, az engedélyezésre. Azt gondolom, az eddigi törvény alapján ezt önök tökéletesen csinálhatták volna, ha a hatóságok ez idő tájt és az elmúlt tíztizenöt évben nem a környezetszennyező akarata szerint jártak volna el. Nem egy olyan hat ározatot ismerek, államtitkár úr, amelyben azt írják le, hogy “a kötelezett véleményével egyetértve”. Bocsánatot kérek, de nem hinném, hogy ha valaki környezetet szennyez, a környezetre káros tevékenységet folytat, akkor különösebben érdekes lenne a környe zet védelmét szem előtt tartva az, hogy a kötelezett egyetérte vele vagy sem. (20.40) Nem a kötelezettnek kell egyetérteni vele, igen tisztelt államtitkár úr, hanem a hatóságnak a törvény alapján, annak a hatóságnak, amelyik a törvény és az alkotmány alap ján az ott élőknek az egészségét védi, még akkor is egyébként, ha adott esetben kormánytag érintett lehet abban a tevékenységben, ami bosszanthatja a pillanatnyilag hatályos környezetvédelmi törvény alapján. Tehát nem tartom szerencsésnek főleg egy ilyen h elyzetben, hogy önök ezt a jó szabályozást, ezt a jó leírást, ezt a semmit egyébként nem akadályozó megfogalmazást módosítani szeretnék. Ez található az 1., a 2. és az utána következő pontokban. Én azt gondolom, hogy az, amit aztán úgy fogalmaztak még meg, hogy a környezet és az egészség lényeges összefüggése: ki határozza meg, államtitkár úr, hogy mi a környezet és az egészség lényeges összefüggése a környezetkárosító tevékenység során? Azt gondolom, hogy… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idők eret leteltét.) Köszönöm szépen, majd egy következőben folytatom. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm, képviselő úr. A vita e szakaszát lezárom, mivel több felszólaló nem jelentkezett. (Dr. Pap János közbeszól.) Nincs több felszólaló, képviselő úr, ezé rt lezártam a vita e szakaszát. Megnyitom a 2. vitaszakaszt a 2838. pontokra és a 40. pontra. Megadom a szót Pap János képviselő úrnak.