Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 13 (245. szám) - Jelentés a Gazdasági Versenyhivatal 2004. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról, valamint a Gazdasági Versenyhivatal 2004. évi tevéken... - ELNÖK (Harrach Péter): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a napirendi pont előadója:
179 befolyásolták. Ily módon nemcsak a fogyasztói érdekek jutnak érvényre, hanem a piaci verseny is tisztán működik. A vállalkozások jogsértő magatartása inak következetes szankcionálása azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert például egy megtévesztő reklám által a cég tisztességtelenül juthat versenyelőnyhöz. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása ügyeknél az ügyek száma magas, a kivetett bír ságok nagyságrendje növekedett, és továbbra is ez a tendencia. A hivatal tavaly ősszel külön szervezeti egységet hozott létre annak érdekében, hogy erre az ügytípusra nagyobb hangsúlyt fektethessen. Ennek következtében tudatosabb vizsgálati, valamint bírsá golási politika is kialakulóban van. Számos esetben saját kezdeményezésre indítjuk fogyasztós ügyeinket. Erre jó példa a paprikaügy, melyben megállapítottuk a jogsértést a nem megfelelő információk feltüntetése miatt. Az utóbbi években megfigyelhető az a j elenség is, hogy egyre több olyan fogyasztómegtévesztéses ügyben nyer megalapozást a jogsértés gyanúja, ahol az egészség megőrzésére alapozva vezetik félre a fogyasztókat. Olyan gyógyhatást tulajdonítanak egyegy terméknek, amellyel az nem rendelkezik. A f ogyasztómegtévesztéses ügyeken belül az alábbiakban kiemelek néhány jellemző magatartásfajtát. Először is a gyógyszerek: erre említhető példaként a Coverexügy, melynek reklámozása során a gyógyszernek preventív hatást tulajdonítottak anélkül, hogy ezt a g yógyszer törzskönyve hitelesítette volna. Másodszor: a már említett, úgynevezett egészségmarketing területe. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy az ezzel kapcsolatos esetek mind jobban előtérbe kerülnek. Ezek tárgya az egészségmegőrzés, a prevenció és az egés zséges életmód. Példaként a Forever Living ügyet említem, melynél a gyártó nem tudta hitelt érdemlően alátámasztani terméke gyógyhatású jellegét. Ezenkívül az Aloextermékcsalád ügyében is emiatt marasztaltuk el a jogsértő vállalkozást. Harmadszor: a probi otikumot tartalmazó élelmiszerek. Ezek az élelmiszerek olyan humánbarát bélbaktériumokat tartalmaznak, melyek jótékony hatással lehetnek a fogyasztó egészségi állapotára. Hangsúlyozom, hogy csak lehetnek, és nem állítható, hogy ezek önmagukban képesek lenn ének megőrizni az emberi egészséget. Ennek fényében marasztalta el a versenytanács az AB Kultúra joghurtcsalád, valamint a Kyr termékek egyes reklámjait. Ugyanúgy a Danone Activia és a Danone Actimel termékek bizonyos reklámjait is a törvénybe ütközőnek ít élte a GVH. Negyedszer: nem a reklámban, hanem a csomagoláson feltüntetett információk megtévesztő jellegéről kívánok néhány szót ejteni. Erre példa a Szentkirályi Ásványvíz ügye, melynek szénsavmentes terméke a párizsi Aqua Expón elnyerte “a legjobb külfö ldi szénsavmentes ásványvíz” díjat. Ez jó hír, azt azonban már kevésbé néztük jó szemmel, hogy “a világbajnok ásványvíz”, valamint “a világ legjobb ásványvize” kifejezéseket a gyártó szénsavas terméke címkéjére is rátette. A Zott Hungária Jogobella terméké t a GVH azért marasztalta el, mert ugyanazon név alatt, azonos csomagolásban forgalmazott joghurtot és joghurtnak nem minősülő, joghurt alapú gyümölcsdesszerteket. Erről a tényről azonban még a tévés reklámok sem tájékoztattak. Ötödször: akciók, árengedmén yek, nyereményjátékok. Ezek alapvetően üdvözlendő marketingfogások, melyek serkentik a fogyasztást. Amikor azonban ezekben olyan pontatlanságok tűnnek fel, melyek mármár a vállalati üzletpolitika részét képezik, akkor a GVH kénytelen beavatkozni a fogyasz tók érdekében. Erre szolgált példaként a Tesco ügye, melyben egyes akciós termékek nem voltak elérhetőek megfelelő mennyiségben, továbbá az áruhoz kapcsolódó ajándékokat a fogyasztók nem kapták meg. Végül hatodszor: a mobiltelefonpiac. Itt rendkívül kiéle zett a verseny, s ennek fontos része a reklám. A Vodafone Vitamax Duó reklámja, amely azt a hamis látszatot keltette, hogy egy adott díjcsomag esetén a díjelszámolási egység perc alapú, a versenytörvénybe ütközött. (12.30)