Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 24 (257. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
1687 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a 2005. október 2425ei ülésnapra Kocsi László, Csabai Lászlóné és Ecsődi László ké pviselőket frakcióvezetőhelyettesnek megválasztotta . Kívánok a megválasztott frakcióvezetőhelyetteseknek megválasztásuk időtartamára sikeres munkát. (Taps a kormánypártok soraiban.) Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: “A partnerség politikájáról” címmel. Öné a szó, miniszterelnök úr. GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : Mélyen tisztelt E lnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Mi, magyarok, akik balsorsunkat megénekeljük saját nemzeti himnuszunkban, sokszor azt gondoljuk, hogy a miénk a legnagyobb történelmi kihívás, amellyel nemzetnek szembe kellett nézni az elmúlt évszáza dokban. Aztán, ha fellapozzuk a krónikákat, azt látjuk, hogy ez a térség, ahol különböző nagyhatalmi törekvések, különböző kultúrák és különböző vallások találkoznak egymással, csaknem valamennyi nép számára és csaknem valamennyi állam számára ugyanezt a k ihívást rendelte. Lengyelek, csehek, litvánok, észtek, magyarok, szerbek, románok mindmind azért küzdöttek az elmúlt évszázadokban, hogy megtartsák, megerősítsék, megszerezzék a maguk államiságát, helyenként visszaszerezzék azt, majd az európai történelmi fejlődés utolsó pár évszázadában az államiság megerősítése és visszaszerzése összekapcsolódott az erős, önálló nemzeti közösség megszervezésének vágyával. A XX. század Magyarország számára azt a kihívást jelentette, hogy ugyan visszanyerte sok száz év óta elvesztett önálló államiságát, az első világháború végén Magyarország újra önálló, független állam lett, de egy kicsivel később a trianoni békeszerződésben azt is tudomásul kellett vennie, hogy az az állam, a Magyar Királyság, bizony jelentős veszteségben születik újjá a XX. században. Veszteségben, amely éri területének jelentős részét, és veszteségben, amely éri a magyar nemzet jelentős hányadát, és természetesen mondhatom így - idézőjelben , akkor már ezzel együtt az új magyar államhatárokon kívülre ke rülnek azok a korábbi államalkotó népcsoportok, amelyek nem magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Magyarország nagyon sokáig, nyugodtan mondhatom, mind a mai napig nagyon nehezen békél meg XX. századi sorsával. Igazságtalannak tartja a rá kényszerített békét, és nehezen fogadja azt el, hogy az új államhatárokon kívülre került sok millió magyar és a történelmi magyar államban fölhalmozott tehetség és tudás, képesség és sokfajta erőforrás jelentős része új államokhoz, helyenként újraszerveződő államokhoz k erült. Magyarországnak ezzel egyidejűleg két nagyon fontos felelőssége van tehát a régióban. Megtanulva és megértve az elmúlt évszázadok nagyonnagyon sok tanulságát, megértve ezek részeként a XX. század megannyi tragédiájának következményeit és okait is, egyszerre kell olyan politikát folytatnia, amely stabilitást és prosperitást, fejlődést hoz a régióba, és egyszerre olyan politikát, amely érti, hogy felelőssége van az egész magyar nemzetért, éljen annak egyegy közössége határon belül vagy határon kívül. A XX. században nagyon sokfajta politikai válasz keletkezett erre az egyidejűleg ható két nagy kihívásra. Ismerjük, hogy a két világháború között a magyar politika prioritásának közepébe a történelmi magyar államhatár újramegrajzolásának vágya, szándéka k erült, a határrevízió, a nemzet újraegyesítése a régi határok között, és ennek érdekében az egyre erősödő Német Birodalom árnyékában Magyarország sok mindent, végül mindent egy lapra tett fel. (13.10)