Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 17 (255. szám) - Manninger Jenő (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Eladják-e a magyar közúthálózat üzemeltetését, fenntartását és felújítási munkáit a következő évtizedekre előre, még a választások előtt?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
1496 szerkezetváltozás is, és velük is közöltem, nincs olyan szándéka a magyar kormánynak, hogy állami területeket magántulajdonba adjon. A magánerdők tekintetében az elmúlt időszakban természetesen élénk volt a forgalom, ezekre a magyar kormánynak semmilyen lényegi hatása nincs, ezekre befolyást nem tudunk gyakorolni, csak az erdőművelési szabályokat kérjük számon az új tulajdonosoktól. A válaszom tehát az, hogy nem tudom elképzelni azt, amit kérdezett. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Viszontválaszra képviselő úré a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Ugyanis nem mindegy sem az erdő nek, sem a benne levő vadállománynak, hogy milyen körülmények között gazdálkodnak ott, és mennyire érzik ezt nemzeti kincsnek. Kérem, akadályozza meg, hogy az ÁPV Rt.től átkerülhessen az Oktatási Minisztériumhoz a Soproni Erdőgazdaság; és kérem tisztelt m iniszter urat, figyeljen oda arra, hogy lejárt a határideje a honvédségi erdők átadásának is. Célszerű lenne, ha a honvédségi erdők is mielőbb az ÁPV Rt.hez tartoznának, és egységes állami kezelésbe kerülnének. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) E LNÖK (Harrach Péter) : Miniszter úr! GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Ebben a kérdésben teljesen egyetértünk. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az állami erdők magánkézbe juttatására semmilyen elképzelés és semmilyen program nincs a minisztériumban és a kormány részéről sem. A különböző minisztériumoktól átkerült erdők pedig különböző jogcímeken különböző helyekre kerülnek, de elsősorban a Nemzeti Földalaphoz, amely gondoskodni fog a további felhasználásukról, és csak elvétve kerülnek a másik tulajdonoshoz, az ÁPV Rt.hez. A következő időszakban pedig rendezni kívánjuk a vadászati jogot is az erdészeti vállalatoknál, valamint jó néhány olyan kérdést és problémát, ami eddig vita tárgya volt a két cég között. Még egyszer szeretn ém tehát megnyugtatni arról, semmilyen olyan elképzelésünk és programunk nincs, hogy az állami erdőterület aránya Magyarországon csökkenjen a következő időben. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlé s! Most az azonnali kérdésekről áttérünk a kérdésekre . Manninger Jenő (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Eladjáke a magyar közúthálózat üzemeltetését, fenntartását és felújítási munkáit a következő évti zedekre előre, még a választások előtt?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Manninger Jenő, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: “Eladjáke a magyar közúthálózat üzemeltetését, fenntartását és felújítási munkáit a következő évtizedekre előre, még a választások előtt?” címmel. Képviselő úré a szó. MANNINGER JENŐ (Fidesz) :