Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatáskörök... - ELNÖK (Harrach Péter): - PARRAGH DÉNES, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1387 A vitában elsősorban olyan kérdések fogalmazódtak meg, amelyek a szervezeti változással összefüggésben, de nem feltétlenül e mostani törvénymódosításban kapnak szerepet, többek között a n emzetiparkigazgatóságok hatósági jogkörének megszűnésével összefüggő hatásköri és feladatköri szabályok megfelelő elkülönítésének a kérdése. (14.30) A bizottsági többség - egyetértve a szervezeti változással - fontosnak tartja, hogy egy más néven korábbi hatósági jogosítványok ne kerüljenek a nemzeti parkok kezébe, hiszen amíg hatóság volt, ennek következményeként a döntéseivel kapcsolatos jogorvoslati lehetőség rendezett volt. Most, hogy nem hatóság, de azonos erejű jogosítványa, véleményezési, véleményny ilvánítási, közreműködői jogosítványa van, azzal szemben a jogorvoslat meglehetősen korlátos és bizonytalan. Ezért tehát ennek feltétlen végiggondolását igényeljük. A bizottsági többség üdvözölte, hogy ebben a mostani salátatörvényben olyan alakító ügyek i s helyet kaptak, mint például a miniszterelnök úr által megfogalmazott száz lépés program mezőgazdasági területet érintő ügyei, nevesen és elsősorban a miniszter úr által is említett vízkészletjárulékmentesség kérdése. A leírt törvényjavaslat helyesen a m agyar gazdák egy fontos, más európai uniós gazdákkal szembeni versenyhátrányának az orvoslását kísérli meg azzal, hogy az öntözési, rizstermelési, illetve halgazdálkodási célú használatnál mentesíti a gazdákat a vízkészletjárulékfizetési kötelezettség aló l. Ugyanakkor a leírt szabályozás kizárólag a felszíni vizekre vonatkozik, a versenyhátrány valamennyi vízfelhasználásra, ezért azt gondoljuk, ezt módosító indítvánnyal pótolni lehet. Összességében a bizottsági többség 10 igennel, 8 nem ellenében a beterje sztett szervezeti változással összefüggő törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az ehhez kapcsolódó kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Parrag h Dénes képviselő úrnak. PARRAGH DÉNES , a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mint Orosz Sándor alelnök úr is ismertette, 8 ellenszavazatot kapott a törvénytervezet tárgyalása, szavazása. A FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja nem tartja, nem tartotta alkalmasnak általános vitára bocsátásra a törvénytervezetet. Miért szavaztunk így? Igazából a törvénytervezet formája, beterjesztésének ideje és annak mód ja sem volt magyarázható. A formája, mint a miniszter úr is mondta, a törvénytervezet legnagyobb része igazából az új zöldhatóság kialakításával kapcsolatos nevek átvezetésének feladatát látná el, azonban az új hatóság, illetve a régi szervezetek megszűnés e vagy átnevezése ez év elejével történt meg. Most pedig már október van, tehát kilenc hónapja tulajdonképpen ezen törvénymódosítás nélkül működnek ezek a szervezetek. Fölmerül az a kérdés, hogy akkor az eddigi működés volte kicsit törvénytelen vagy kevés bé legitim. A miniszter úr említette a költségvetési törvényben való említését az új szervezeteknek, de ezek az átvezetések nem történtek meg, vagy ha eddig nem történt meg, akkor nem is szükséges. Tehát a mi megítélésünk szerint a korrekt eljárás az lett volna, ha ez év elején, gyakorlatilag az új szervezet megalakulását követően nem sokkal, rögtön sort kerített volna a parlament arra, hogy megszavazza, ha benyújtásra került volna az a törvénytervezet, amely rendbe teszi a törvényeket, és hozzáigazítja a m ár végrehajtott szervezeti átalakításhoz. A másik része a problémának, hogy egy salátatörvény készült azzal az indokkal, hogy ebben a parlamenti ciklusban már nem sok esélye van, hogy az említett törvényekhez hozzányúljanak. Ez nem szerencsés, hiszen mint itt is látjuk, a szervezeti átalakítás, szervezeti átnevezések mellett számos fontos kérdésbe is belenyúl ez a törvénytervezet, mint önök is elmondták, vízkészletjárulék, hulladékgazdálkodás kérdése. Talán szerencsésebb lett volna ezeket a módosításokat kü lön tárgyalni,