Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár:
1312 Hátránya egyedül a kormánynak származna a dologból, hiszen az inflációval való mesterkedés, különféle költségvetési hiányok betömése, egyéb forrásokra való szert tevés lehetősége szűnne meg, de ez a kormány és a mindenkori Országgyűlés többségének a gondja, ezt oldja meg. Ami biztató, hogy pénzügyminiszter úr kije lentette, még lát lehetőséget a 2010es bevezetésre. Ennek néhány feltétele adott, és az Országgyűlés rendkívül fontos szerepet játszhat a feltételek megszabásában. Nevezetesen az adótörvényekről, amelyek most fekszenek a parlament asztalán, és a kormány á ltal már benyújtott jövő évi költségvetési törvényről van szó. Amennyiben a Magyar Demokrata Fórum javaslata szerint az Országgyűlés nem fogja módosítani a sarokszámait, illetve nem várja el a módosítást a sarokszámok esetében a kormánytól, igen komoly ves zélybe kerülhet az euró 2010es bevezetése. Az a költségvetési hiány, amely a költségvetési törvényben tervként megjelent, szinte kizárja annak a lehetőségét, hogy két esztendő alatt ezt a hiányt úgy leszorítsuk, hogy drasztikus élmények nélkül, negatív él mények nélkül ez megvalósítható legyen. Az utolsó pillanatban vagyunk. Bízom abban, hogy pénzügyminiszter úr a kormányüléseken érvényesíteni tudja álláspontját, bízom abban, hogy a parlament kormánypárti többsége belátja e döntés fontosságát és felelősségé t, és eszerint fog eljárni a költségvetési vita során, és legalább 2 százalékponttal csökkenti az egyébként benyújtott tervezetben szereplő hiányt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Kérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Igen, Molnár Albert államtitkár úr jelezte az igényét. Parancsoljon, öné a szó. MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Képv iselőtársaim! Köszönöm képviselő úrnak, hogy ezt a kérdést felvetette, hiszen azt gondolom, hogy decemberig ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, mert ez egy fontos jövőbeni kérdése a magyar gazdaságnak. Azt hiszem, nem az az igazi kérdés, hogy mikor fizet ünk euróval. Az euró bevezetése nem öncél, hanem a felzárkózás egyik alapvető eszköze. Fontos az euróövezethez való csatlakozásunk, de ezt csak kellő időben, jó felkészülés után és megfelelő feltételek mellett kell megtennünk. Mi hát a valódi kihívás a mag yar gazdaságnak és a magyar társadalomnak? Mert azért külön kell venni gazdasági és társadalmi szempontból azokat a feltételeket, amelyeknek meg kell hogy feleljünk. Nem más a kihívás, mint az egész társadalom széles értelemben vett jólétének emelése és a felzárkózás az Európai Unió fejlettebb országaihoz. (9.00) A kormány erre kívánja helyezni a hangsúlyt, a fenntartható, dinamikus, széleskörűen érezhető fejlődés a célunk, az erős és versenyképes magyar gazdaság, ami ezt megalapozza, és az emberek életkörü lményeinek javítása, ami mindennek értelmet ad. A kormány az állami pénzügyeket tekintve változatlanul az előírt maastrichti kritériumok fenntartható módon történő teljesítésére törekszik. Az egyenleg javítása a kormányzati szektor méretének csökkentésével párhuzamosan a kisebb, de hatékonyabban működő, szolgáltató állam kiépítésével történik meg; az államháztartás finanszírozási igényének mérséklődése és az állampapírpiaci hozamok fokozatos konvergenciája biztosítja, hogy az adósságállomány GDPhez viszon yított aránya 2006tól ismét csökkenni kezdjen, és biztonságos távolságra kerüljön a referenciaértéktől, azaz a 60 százaléktól, mint ahogy ezt az elmúlt években folyamatosan megtettük. A következő években elérhető az árstabilitás, azt gondolom, hogy jelent őseket léptünk előre az infláció tekintetében. Képviselő úr, ez nem az a kormány, amelyik mesterkedik az inflációval. Volt ilyen kormány, önnek erre emlékeznie kell. Ez a kormány az inflációt csökkentette, amióta kormányon van. A kormány az MNBvel közös d öntésével az évenkénti inflációs célok helyett 2007től 3 százalékos középtávú inflációs célt határozott meg, és azt gondoljuk, hogy ez a 3 százalékos árstabilitás tartható lesz, hosszú távon meg tudjuk őrizni.