Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1001 magatartás a mindenkori ellenzék részéről pedig az, hogy ezért nem kezdi el piszkosul támadni - elnézést a kifejezésért - a kormányt, mert belátja, hogy ha ő lenne kormányzati pozícióban, ezt ő sem tehetné meg; tehát felelős magatartás mind a két oldalról. Én úgy látom, jelen pillanatban a felelős magatartás mind a két oldalról nagyjából hiányzik. Az előbb az MSZP vezérszó noka azt mondta, senki nem mondta, hogy ne legyen adócsökkentés. De, mi mondtuk. Mi mondtuk, hogy ennek a gazdasági feltételei nem adottak, a pénzügyi feltételei nem adottak, ebből nagyon nagy baj lesz. Körülbelül olyan baj lesz, mint amit szintén megmondt unk 2002ben a kétszer száznapos program idején, hogy ennek nincsenek meg a pénzügyi alapjai. Az MSZPSZDSZkormány azóta sodródik, azóta nem képes ezen a helyzeten úrrá lenni. Mikor fogunk végre eljutni oda, hogy felelősen, szembenézve a problémákkal - pl áne, ha azok előidézésében jelentős szerepünk volt , egyszer húzzunk egy vonalat, és mondjuk azt: most aztán váltani kell, mert nem jutunk egyről a kettőre? 2002 óta az inflációt kivéve nincs olyan mutató, amely javult volna. A gazdasági növekedés, a 4 sz ázalék körüli GDPnövekedés rendben van, az is javult, az is jó, de ha megnézzük, hogy a velünk együtt csatlakozott országok vagy a rendszerváltó országok mutatói hogyan alakultak, akkor már messze nem olyan jó az eredmény, ráadásul egy szegény ország gyor sabban képes fejlődni. Olyan boldogok lennénk, ha Németország 0,1 vagy 0,2 százalékos fejlődése, GDPemelkedése és a vele járó összes körülmény a miénk lenne! Nagyon távol vagyunk ettől, mi a 4,1gyel nem tudjuk ezeket produkálni. Ha a Magyar Demokrata Fór um garanciát lát arra, hogy az ebben foglalt vállalások teljesülnek kormányzati oldalról is, ellenzéki oldalról is, akkor támogatja ennek az országgyűlési határozatnak az elfogadását, mert fontos határkő lehet a tizenöt éves közös történetünkben, a legújab b kori demokráciában. Ha komolyan vesszük azt, amit ez a dokumentum magában foglal, ha nemcsak a betűjét vesszük komolyan, hanem azt a szándékot, amely az előterjesztő, illetve az előterjesztők cselekedeteit meghatározza, és ennek szellemében folytatjuk po litikai tevékenységünket, akkor van értelme az előterjesztés elfogadásának. Ha ez is csak egy olyan előterjesztés lesz, amelyből nagyon sok van, akár törvény, akár kormányelőterjesztés vagy kormányhatározat, hogy elfogadjuk, mert a kormánytöbbség úgyahog y elfogadja, mint általában minden költségvetési törvényt - és 2002 óta egyik sem volt tartható, hiszen a zárszámadási törvények sokasága erről szól , akkor kár elfogadni. Bízom benne, hogy európai uniós tagságunk egy esztendejének ismeretében, a helyzetü nk ismeretében, hogy bizony ezért az egy esztendőért nemcsak a kormány, hanem sok egyéb és a politika minden szereplője felelős, mert nem a legjobban használtuk ki a lehetőségeket; ha ezt a dokumentumot elfogadjuk, és komolyan vesszük, esélyünk lesz arra, hogy az adott lehetőségekkel, a csatlakozás adta lehetőségekkel eredményesebben, a nemzet javát szolgálva éljünk; akkor érdemes elfogadni, és akkor a Magyar Demokrata Fórum ezt támogatni fogja. Ha ennek a garanciáit nem leli fel a vitában - nyilván lesz mó dosító javaslat, amelyet beterjesztenek ehhez az előterjesztéshez , akkor elgondolkodik rajta, hogy a négypártinak induló, végül hárompárti megállapodás ilyen formában való továbbvitele megérette, vagy pedig arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza, és ma jd megfelelő időben, jobb előkészítettség után terjessze elő. Mi hajlandóak vagyunk az együttműködésre, a kompromisszumra ellenzékkel, kormánypártokkal nemzeti, gazdasági kérdésekben, ezt ilyennek minősítjük. De ennek a feltétele az, hogy emeljük ki a poli tikai viták sűrűjéből, sokaságából, és ehhez az egy előterjesztéshez másként viszonyuljunk, mint ahogyan ezt megszoktuk. Törjünk ki abból a beskatulyázott szerepből, ami kormánypárti képviselőket beleszorított abba, hogy kritika nélkül mindent elfogadnak, és törjünk ki abból a meglehetősen kontraproduktív ellenzéki szerepből, hogy minden, ami a kormányoldalról jön, az elutasítandó, mert az rossz. Találjuk meg a közös nevezőt; találjuk meg a nemzeti minimumot; találjuk meg azt a szintet, amelyben a politika szereplőinek a pártpolitikai érdekeken felülemelkedve egyet kell érteniük, mert a nemzet jövőjét, a magyar vállalkozók, vállalkozások jövőjét ez a magatartás szolgálja. Köszönöm szépen. (Szórványos taps. - Dr. Kóka János tapsol.)