Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. június 27 (241. szám) - Nógrádi László (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Hol az igazság?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
296 Tisztelt Miniszter Asszony! Az Országgyűlés 2005. május 23ai ülésén kérdést tettem fel miniszter asszonyhoz “Mit kíván tenni a kormány a külföldi állampolgárok esetében kiszabott szabálysértési bírság, valamint a helyszíni bírság végrehajtásával kapcsolatos problémák megoldása érdekében?” címmel. Juhász Gábor belügyminisztériumi politikai államtitkár válaszában elmondta, hogy “N em vagyunk teljesen eszköztelenek. A ma hatályos törvény azt mondja, hogy lehetőség van a szabálysértés elkövetésén tetten ért külföldivel szemben gyorsított eljárás lefolytatására. Az eljárás során a külföldinek az előreláthatólag kiszabásra kerülő pénzbí rság és az eljárási költség fedezetéhez szükséges összeget a szabálysértési hatóságnál letétbe kell helyeznie.” (16.40) A szabálysértésről szóló '99. évi LXIX. törvény 125. §a valóban rendelkezik a gyorsított eljárásról, ez azonban csak az elzárással sújt ható, tehát kizárólag bírósági jogkör alá tartozó szabálysértésekre vonatkozik. Azokban a szabálysértési ügyekben tehát, melyek esetében a meg nem fizetett pénz, illetve helyszíni bírság a több száz milliós bevételkiesést okozza, a gyorsított eljárás nem j elent megoldás. A lefoglalás szintén nem jelent gyógyírt a befizetni elmulasztott helyszíni bírságok esetében. Eltökélt szándékom, hogy elősegítsem a probléma mielőbbi megoldását, kérve a miniszter asszony és a kormánypártok támogató együttműködésé t. A megoldáshoz vezető út első lépéseként június 14én dr. Latorcai János képviselőtársammal országgyűlési határozati javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlés elé a szabálysértést elkövető külföldiekkel szemben kiszabott pénzbírság, illetve helyszíni bír ság végrehajtását szabályozó tényezők feloldása érdekében. Az államkasszából jelenleg hiányzó százmilliós nagyságrendű összeg sokat segítene Lenti és térsége katasztrofális közlekedési helyzetének rendezésében. Kérdezem a miniszter asszonyt, tude arról, h ogy miközben itthon tehetetlenek vagyunk a külföldi szabálysértőkkel szemben, addig a szomszédos országokban - az útlevelet is bevonva - azonnal intézkednek szabálysértő honfitársainkkal szemben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Jelenleg rendelkezünke honfitársaimmal bármilyen eszközzel a külföldi szabálysértők esetében be nem hajtott, illetve be nem fizetett helyszíni bírság behajtására? Végül is támogatni tudnáe ön és a kormánypártok a benyújtott határozati javaslatot? Kérem megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A kérdésre Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. A miniszter asszonyt illeti a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgy űlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az a tényállítás, amit ön még a kérdését megelőzően felsorolt, megfelel a valóságnak, tehát én is úgy látom, hogy itt felül kell vizsgálni a szabályozást. Tehát önnek igaza van abban, hogy nincs egyensúlyban és nem konzekvens e tekintetben talán a jogszabály sem, de hogy a gyakorlat nem, abban egészen biztos vagyok. Amikor azt kérdezi, vane tudomásom arról, hogy külföldön vagy a szomszédos országokban ez hogyan megy, akkor azt kell mondjam, hogy van tudomásom , mert az én családom egyik tagjával is előfordult az, hogy gyorsabban vezetett, mint az lett volna szabad, mondjuk, Ausztriában az autópályán. Úgyhogy egészen pontos ismereteim vannak arról, hogy milyen következményekkel jár ez, és nagy a szigor. De én az t gondolom, hogy akkor, amikor ilyen sokan halnak meg az utakon, akkor ez helyes. Magyarországon is a gyorshajtás szerepel a legnagyobb nagyságrenddel a halálos közúti baleseteknél, az elsőbbség meg nem adásánál, illetve az ittas vezetésnél lényegesen nagy obb